Tolnai Világlapja, 1907. január-március (7. évfolyam, 1–14. szám)

1907-03-17 / 12. szám

465 . TOLNAI VILÁG­LAPJA Öreg honvédek márcziusi gárdája Márczius 15-ikét s vele a szabadságharcz em­lékezetét nagy lelkesedéssel ünnepelte meg az idén is az egész ország. Budapesten is lelkes emlék­ünnepségeket rendeztek, amelyeken mindig részt szoktak venni a m­ult idők agg tanúi, a 48-as hon­védek is. A budapesti Honvédmenedékház lakóit mindig lelkesen ünnepli ilyenkor a közönség. Mai számunkban bemutatjuk az agg szabadsághősök csapatát, amint díszruhájukba öltözve sorakoznak a menedékház udvarán s készülnek a márcziusi ünnepségekre. A berlini Gazdasági Főiskola hallgatói Budapesten. A berlini kir. mezőgazdasági főiskola, mintegy 40 hallgatója tanáraik kíséretében 14 napra ter­vezett tanulmányútra érkeztek Magyarországba. Va­sárnapon délelőtt érkeztek Berlinből, megtekin­tették az országházat, azután az Orsz. M. G. Egy­letét, ahol Dessewffy Aurél gróf főrendiházi tag elnök fogadta az OMGE­ nevében. Délután a Tattersaalban tekintették meg a luxuslóvásárt, azután kimentek Budafokra a pinczemesteri tan­folyam és a nagy állami pinczegazdaság megte­kintésére. Ott Darányi miniszter vendégei voltak. A berlini főiskolai hallgatókat Werner Hugó dr. tanár, titkos kormánytanácsos, Lehmann C. dr., Plate L. dr., Wöltz Vilmos dr. és Tu ail Ion L. tanárok vezették. A földmivelésügyi minisztérium részéről dr. Koczfer István fogalmazó vezeti a kirándulókat. Budapesten a földmivelésügyi mi­niszter fenhatósága alá tartozó intézmények meg­tekintésénél Zsedényi Béla osztálytanácsos, dr. H­a­m­p­e­l A. miniszteri titkár és K­r­o­t­o­p­p Alfréd akad. tanár kalauzolják. A géppuska. Sokat lehetett olvasni az utóbbi években egy uj fegyverről, melyet mitrailleuse-nek, golyószóró­nak is, de helyesen géppuskának neveznek. Más a golyószóró és más a géppuska. Előbbit a francziák használták 1870/71-ben és ez nem vált be. Több egymás mellé helyezett csőből állott, melyek mind­egyikébe egy töltény jutott s ezeket egyszerre lehetett elsütni. A géppuska ellenben egy csőből áll, melybe a hátralökés folytán önmagától működő Gróf Okuma Nogulénisz, a volt japán miniszterelnök fia és ennek barátja a Hungáriából a parlament megtekin­tésére indulnak. Saját fényképészünk pill. felv. A berlini Gazdasági Főiskola hallgatói Budapesten. A Tattersaalban megtekintik a luxuslóvásárt. Saját fényképészünk pillanatnyi fölvétele.

Next