Tolnai Világlapja, 1910. július-szeptember (10. évfolyam, 27–39. szám)
1910-07-24 / 30. szám
1695-TOLNAI VILÁGLAPJA Bűbájos kövek. Földünkön mindenfelé akadunk ősrégi állatok megkövesedett maradványaira, amelyek néha oly tömegesen vannak együtt egy helyen, hogy a legnaivabb embernek is szemet szúrnak. Persze csak a tudós szakember tudja, hogy az efféle furcsa kődarabok micsodák. Régente azonban a tudósok sem tudták, mert a tudománynak az az ága, amely az ilyen megkövesedett állati maradványokkal foglalkozik, újkeletű. Az ókorban és a középkorban, amikor a bűbájosság és a boszorkányság eleven hit volt még az emberek között, ezek a »bűbájos« kövek nagyon nevezetes szerepet játszottak és még a régi természetbúvárok műveiben is sokszor van szó az ilyen ősrégi köveknek a csoda erejéről és titkos gyógyító erőt is tulajdonítottak e köveknek. Néhány ilyen megkövesedett állati maradványt mutatunk be ma e helyütt olvasóinknak. Az első képünkön egy csomó furcsa, ágyúlöveg alakú követ látunk. Régi nevök keramium vagy korybant volt ezeknek a köveknek. Nevezték őket istennyilának vagy az ördög ujjának is és a gonosz, démoni hatalmakkal hozták őket összeköttetésbe. Azt is hitték, hogy a haragos istenség szórja le a földre dörgés és villámlás közepette, hogy büntesse velük a bűnösöket. Éppen ezért amulett gyanánt szokták hordozni az emberek a kerámiumot, mert azt hitték, hogy egyrészt óriási erőt ad a tulajdonosának és másrészt megvédi a villámcsapás ellen. Azt is hitték, hogy láthatatlanná teszi a gazdáját. A gyógyszerek között porrá törve biztos szernek tartották a sárgaság és a görcsök ellen és még százötven évvel ezelőtt is raktáron tartotta minden gyógyszerész. Ennek a magyarázata valószínűleg az lehetett, hogy a keramiumok, ha dörzsöljük őket, különös gyantaszagot terjesztenek, mert kéntartalmúak. Ma már megállapította a tudomány, hogy a keramium nem egyéb, mint egy ősrégen kihalt tintahalfélének meszes váladéka. A második képünkön egy csomó másik bűbájos követ látunk. Ezeknek a régi időben glosszopetrum vagy kígyónyelv volt a nevük. Azt hitték, hogy Pál apostolt Málta szigetén egyszer megharapta egy mérges kigyó, s büntetésből a kigyó nyelve kővé vált, mert akkor még mindenki úgy tudta, hogy a kigyó a nyelvével marja meg az áldozatát. Ennélfogva a kígyónyelv követ a méreg ellen való hathatós szernek tekintették és aranyba vagy ezüstbe foglaltan viselték amulett gyanánt. Ma már tudjuk, hogy ez a bűbájos kőfajta egy kiveszett czápafajtának a megkövesedett foga. A harmadik képünkön látható bűbájos kő nagyon szép alakú. Művész sem igen készíthette volna ízlésesebben. Ammonit a neve és azt hitték róla, hogy aki a nyakán hordja, megálmodja a jövőt. Az ammonit, amelynek sokféle alakja van, nem egyéb, mint valami rég kihalt kagylófélének a megkövesedett héja. A tudomány ma már tisztában van ezekkel a megkövesedett ősi állati maradványokkal és ezeknek a segítségével belepillant földünk történelem előtti életének a titkaiba is. De a nép ajkán ma is számos monda él még, amely az efféle furcsa alakú dolgokhoz fűződik. A természet műhelyéből: DiSSSESSo. Korybantok vagy keramiumok, más néven »isten nyilai« vagy »ördögujjak«. Egy kihalt tintahalfélének megkövesedett maradványai. Hajdanában azt hitték, hogy biztos szer a villámcsapás, a sárgaság és a görcsök ellen ; továbbá, hogy óriási erőt ad annak, aki a nyakán hordja és láthatatlanná is teszi. A glosszopetrum vagy a »kígyónyelv«. Ősrégi czápafajtának a megkövesedett foga. Biztos szernek tartották mindenféle méreg hatása ellen. Az ammonit. Megkövesedett kagylóhéj. Azt hitték, hogy aki a nyakán hordja, az megálmodja a jövőt.