Tolnai Világlapja, 1911. január-március (11. évfolyam, 1–13. szám)

1911-01-22 / 4. szám

TOLNAI VILÁGLAPJA 207 A természet műhelyéből. A skarabéusz. Az ősegyiptomiaknak szent bogara volt a skarabéusz, a melyben a termékenységnek, a világnak vagy a napnak jelképét tiszt­elték. Kőből vagy égetett földből készítették el a másait, a melyeket amulettekül, később dísztárgyakul vagy pecsétnyomókul használtak. A szent skarabeusz voltaképpen nagyon hasznos bogár, ha csodaereje nincs is. Nálunk is láthatjuk a Duna-Tisza között. A ganajturó bogarakhoz tartozik és magyarul :jalacsinhajtónak nevezzük. A roppant érdekes bogarat J. H. Fabre, a híres franczia bogarász följegyzései nyomán ismertetjük. Mihelyt a friss ló- vagy marhaganéj illata szétterjed a levegőben, vagy egy kilométernyi távolságból seregesen sietnek a zsákmányhoz a különböző ganajtúró bogarak, a természetnek ezek a megbecsülhetetlen szemetesei. Köz­tük van a skarabeusz is, a­mely körülbelül négy c­enti­méter hosszú, fekete bogár és a többiekkel együtt asztal­hoz ül. Széles, lapos fejének félkör alakú peremén, mint első képünkön láthatjuk, hat erős kerékfog van. Ez az ásó és metsző szerszáma, a szemétkaparó villája, a­melylyel a ganét nem tápláló növény­rostjait fölemeli és félretolja, hogy jobb anyaghoz jusson, a melyet a villa segítségé­vel együvé kapar és egy csomóba szerít. Mikor a maga számára szerez táplálékot, nem nagyon válogatós, de mikor utódja számára készít galacsint, akkor bizony lelkiismerete­sen válogat. Mialatt fejével turkálja és szétpiszkálja a ganéjt, két görbült mellső lába, a­melynek külső szára szintén fogas, ugyancsak támo­gatja őt munkájában. Ez a két lába tolja azután a kiválogatott anyagot a hasa alá, négy hátsó lába közé, a­melyek hegyes kar­mokban végződnek s a kiválasztott anyagot gömbölyűre esztergályozzák. Csakhamar dió-, majd almanagyságra megnövekszik a négy hátsó láb között ide­oda hencergetett galacsin, a mely néhány napra való eledelt jelent. Mihelyt elég nagy a zsákmány, megkezdődik biztos helyre való szállítása. E közben tanulmányozhatjuk a skarabeusznak legérdekesebb szokásait. Két leghátsó lábával átöleli a galacsint, a melybe a két láb karmát belevájja. Azután két középső lábára támaszkodik s két első lábá­nak fogait a földre szorítva emelő gyanánt, megindul a terhével hátrafelé, miközben testét és fejét előrehajtja s hátsó lábait a magasba emeli. Két hátsó lába folyton mozog, a karmok folyton a helyeket változtatják s egyensúlyban tartják a hátrafelé gördített galacsint, a­mely a hengergetés közben egyre gömbölyűbb lesz és megkérgesedik. Rendesen lejtőn fölfelé tolja a skarabéusz a zsákmá­nyát. Gyakran megesik, hogy eközben a galacsin kicsúszik és legurul a lejtőn, felfordítva nem egyszer a skarabéuszt. Ez kapálódzik, lábra áll megint, a galacsin után siet s újra elkezdi fölfelé tolni. Igazi sziszifuszi munka ez, a­mely végül sikerül. Ha nem sikerül, tíz-húsz legurulás után lemond a bogár a lejtőről és a sík földön hengergeti biztos helyre a táplálékát. A skarabeusz nem mindig dolgozik egyedül a galacsin elszállításán. Gyakran csatlakozik hozzá valamelyik társa, a­mely szomszédja volt a ganéjrakásnál s talán későn ér­kezett s mikor látja, hogy az előbbi útnak indul kész galacsinjával, hirtelen odarohan hozzája és segit a galacsint szállítani. Régente azt hitték, hogy összetartozó párocska egyesül a közös munkára, de erről szó sincsen. Egyszerű rablási kísérlet az, a­mit a csatlakozó társ tervez. Nem egyszer sikerül is a rablás, ha a gazda nem elég éber, de ha nem sikerül, hát akkor végül részt vesz a rabló a közös lakomában. Ha a rabló erősebb, nem ritkán harczra is száll a jogos tulajdonossal. Ha győz, a másik belenyugszik a kudarczba, visszamegy a ganéjhoz és új galacsint készít magának. Néha aztán a tolvajt is megrabolja később egy harmadik jelentkező. Sokszor békésen viselkedik a jövevény, a­mely egy perezre el nem téríti munkájától a jogos tulajdonost. Ez hátul marad és tolja a galacsint hátraf lé, a­mint már el­mondtuk. A jövevény oldalt helyezkedik el, hosszú hátsó lábaira támaszkodva s fejét és két mellső fogas lábát neki­veti oldalt a galacsinnak s igy támogatja a szállítás munká­ját. Ezt a jelenetet láthatjuk második képünkön. Igy folyik a munka, mig végül olyan helyre érkeznek a galacsinnal, a­melyet kedvezőnek gondolnak. A jogos tulajdonos, a­mely voltaképen csaknem egyedül győzte le a szállítás nehézségeit, nyomban hozzálát, hogy ebédlő­termet ásson a földbe. Fogas fejével és fogas mellső lábai­val hamarosan megássa az üreget oly mélyre, hogy egészen eltűnik benne. E­közben a galacsin, rajta a jövevénynyel, ott hever nyugodtan az üreg szélén. A kiásott üreg körülbelül akkora, mint az ökölbe szorított kéz s rendszerint homokba van ásva. Rövid nyi­lasa van, a­melyen át a galacsint bele lehet csúsztatni az üregbe. Ha benne van, a skarabéusz egyedül vagy ha ketten voltak, párosan, elárja maga után belülről az üreg nyílását. A ganéjt élő anyaggá változtatja át a skarabéusz s e végből csodás hosszúságú csavarodott béllel látta el őt az anyatermészet. Gyorsan kell ennek az átalakításnak végbemennie, igy kívánja a természet egészségügyi ren­dészete s ezért szinte páratlan emésztőképességgel ruházta fel a kis galacsinhajtó bogarat. Éjjel-nappal eszik az üreg­ben és emészt, a­mig tart a készletben. Mihelyt keresztül­ment az egész galacsin az emésztőcsatornán, a skarabeusz megint előbújik és újabb zsákmányt keres. Így tart az élete májustól júniusig. A meleg nyáron azonban elássa magát a hús talajba, őszszel bújik elő megint s ekkor hozzá­lát a fajfentartás nagy munkájához. De erről majd más alkalommal fogunk szólani. Rovatvezető Dr. Mikes Lajos A szent skarabéusz vagy galacsinhajtó. Két skarabéusz szállítja a kész galacsint fölfelé a lejtős úton.

Next