Tolnai Világlapja, 1911. április-június (11. évfolyam, 14–26. szám)

1911-04-02 / 14. szám

TOLNAI VILÁGLAPJA Szilágyi Géza, Az Újság kiváló munkatársa, ismert jeles költő, a­ki Lenkei Henrikkel »Májusi fagy« czímmel színművet irt, a­melyet nagy sikerrel mutattak be a Nemzeti Színházban. Szilágyi Gézának különben a múlt héten jelent meg »Néked irtatni czímű verseskötete, a­mely komoly iro­dalmi körökben is méltó fel­tűnést keltett. Kínaiak tanulmányúton. Szokva vagyunk ahhoz, hogy a kínai birodalomról, annak közigazgatási beren­dezéséről olyan fogalmaink legyenek, a­melyek hol a nevetségessel határosak, hol pedig arról tanúskodnak, hogy a kínaiak még ma is rendkívül elmaradottak, már t. i. nyugat-európai értelem­ben véve. Ezek a fogalmak azonban hovatovább téve­seknek bizonyulnak. Nagyon Egy kinai tanulmányi bizottság. A kinai kormány a kinai közrendészeti bajokat orvosolni akarja s e czélból egy bizottságot szervezett, a­melynek az a feladata, hogy az európai közrendészetet, általában a rendőrségi és csendőrségi szervezetet alaposan tanulmányozza. A bi­zottság tagjai ez idő szerint Drezdában vannak. A teljesen modernül öltözködő bizottság tagjait — a­kiknek egyike feleségét is magával hozta — olvasóinknak képben mutatjuk be: sok felnőtt kínai járja be Európát, Amerikát, a­hol a különböző intézményeket ta­nulmányozzák. Minduntalan találkozunk kínai tanul­mányi bizottságokkal, nem szólván arról, hogy európai, északamerikai egyetemeken kínai ifjak tanulnak. Most legutóbb a közrendészet ta­nulmányozása érdekében ér­kezett egy kinai bizottság Európába, a­melynek tag­jait fényképben mutat­juk be. Lenkei Henrik tanár és író, a­ki Szilágyi Gézával együtt írta a »Májusi fagy« czímű színművet, melylyel a két szerző zajos tet­szést aratott. Lenkei Henriket a múlt héten még az a kitün­tetés is érte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a »Le­áldozás« czímű drámáját a Te­leky-féle díjjal jutalmazta. 801 Renaux, a merész franczia pilóta versenyrepülése a Michelin-féle százezerfrankos díjért. Tolnai Világlapjának megelőző számában közöltük a bátor franczia arczképét. Ezen a képen bemutatjuk magát a repülést. A repülőgép, a­mint látható, nagy magasság­ban száll tova a kitűzött czél felé.

Next