Tolnai Világlapja, 1913. október-december (13. évfolyam, 40–52. szám)

1913-10-12 / 41. szám

9 * 9 □ i ív­­,' r /; 1 ! v1 Aragó Ferenc Az estegeli sáncok körül serényen dolgoztak a kato­nák egy mérnökkari liszt vezetése mellett. Az iskolából ki­lóduló gyermekek pajzán zsibongással állták körül a hatalmas földhányásokat, melyekből a katonák szabályos reboutokat, földbástyákat formáltak, s az egyik fiú, aki a többieknél komolyabbnak látszott, nem tudta levenni szemeit a tiszt aranyos vállrojtjairó. Sokáig habozott, míg végre megemberelte magát és megkérdezte a tisztét, hogy hol szerezte a fényes vállrojtokat. — Tanultam értük, fiacskám, — felelte a tiszt moso­lyogva — sokat tanultam értük a műegyetemen. — Miféle egyetem az? — Kérdezd meg a tanító úrtól, ő majd megmondja. A kis Arago lelkendezve szaladt a tanítóhoz és meg­ostrom­olta kérdéseivel. A tanító nagyon kedvelte a szor­galmas, eszes fiút és elmondta neki, hogy mi az a mű­egyetem. Hogy ott rendkívül sokat kell tanulni s maguk a könyvek is oly sokba kerülnek, hogy szegény ember szinte meg se veheti . . . és a kis Arago szomorúan ment haza; az apja csak egyszerű gazdaember volt, ami keve­set a földre termett, alig volt elég arra, hogy a nagyszámú család szegényesen megéljen belőle. Lemondjon-e hát a fényes vállrojtokról, a műegyetemről? . . . Több napig oly szomorú és leveri volt, hogy a plé­bános is észrevette, s aztán addig faggatta a fiút, míg ez végre sírva fakadt és elmondta bánatát. A plébános meg­vigasztalta, hogy csak bízzék Istenben, aztán elment a földesurhoz és addig beszélt a lelkére, m­ig magára vállalta a szegény zsellér fi­u taníttatását. így végezte el Arago Fe­renc a középiskolákat s igy jutott el a műegyetemre. Ott naponta 14 órát tanult s a vegytanban és fizikában, de legkivált a csillagászatban csakhamar túlszárnyalta min­den társát. Fokról fokra emelkedett, Spanyolországban ő fejezte be, élete veszélyeztetésével azokat a háromszögelési mű­veleteket, melyeknek eredményéből a francia tudományos akadémia a méter hosszúságát megállapította. Hazatérte­kor Humboldt üdvözölte s igy lett 23 éves korában az akadémia tagja, majd titkára és a csillagvizsgáló igazga­tója. A fénytan és a villamosság, a csillagászat és a dele­­jesség sok nevezetes törvényt köszön neki s Humboldt büszkén emlegette azt a 44 éves barátságot, melyre őt ez a nagy tudós érdemesítette. Valósággal könyvei és a csil­lagok közt halt meg, midőn 67 éves korában kiesett kezé­ből a toll s a szegény falusi fiú koporsóját Európa tudó­sainak gyásza kisérte el utolsó útjára Deák Ferenc Zala vármegye követe, az országgyűlési ellenzék vezére, 1840-ben tartott beszámoló beszédével oly lelkese­dést gyújtott vármegyéje közönségében, hogy hívei fák­lyás­ zenével akarták megtisztelni. E célból hamarosan össze is raktak 3000 forintot, ami igen nagy összeg volt akkor. Ám a követ, mihelyt megtudta ezt a szándékot, nyomban fölkereste a fáklyás-zene rendezőit és szemre­hányóan támadt rájuk: — Volna lelketek ily nagy összeget elégetni? Ezt én nem akarom. Ha nem, tudjátok mit? ... A fáklyás-zenére összegyült pénzt megtoldom még ezer forinttal s arra kérlek benneteket, hogy az egész összeget tegyük le ala­pinám­nak valamelyik zalai iskolában Ez a követ, aki a maga ünnepel­tésésénél többre be­csülte az iskola céljait, a ,,Igaza bölcse“ Deák Ferenc volt. Annyira ismerték tiszta, önzetlen és nemes jellemét, hogy már kezdő ügyvéd korában rábízta a vármegye az árvák ügyeinek gondozását, mert mindenki tudta, hogy sohase fogad el fizetést az árváktól és szegényektől. Sohase vég­zett r­öviden azokkal, akik segítségért fordultak hozzá s ha szegények vagy árvák ügyéről volt szó, semennyi időt és fáradságot nem sajnált az érdekükben. Páratlan jó szi­vénél csak hazaszeretete volt nagyobb, amidőn sikerült megcsinálnia a kiegyezést, melyben a nemzet kibékült királyával, nem fogadott el se tárcát, se kitünte­tést, noha ő volt a modern Magyarország megalkotója. Annyira szerény volt, hogy még arcképét se engedte so­káig sokszorosítani; mikor végre, barátainak kérésére, levetette magát, kikötötte, hogy az arcképek elárusítá­sából befolyó jövedelem a fővárosi árvaházaké legyen s ez közel 15.000 forint volt. Jellemző jó szivére és mások iránt való aggódó figyelmére, hogy amikor halála közeledését érezte, azok­nak az egészségét féltette, akik majd ki fogják kísérni a temetőbe. Mikor 1876 januárius 25-ikén mondták neki, hogy odakint nagyon hideg van, mivel szólni már nem hitt, kusza betűkkel jegyezte föl egy papirszeletre: „Mily sokan fognak megfázni temetésemen!“ . . . És három nap­ múlva meghalt. Ravatalára a királyné is tett le koszo­rút s hosszasan imádkozott mellette, — a nemzet fájdalma pedig olyan gyászpompában nyilatkozott, aminőt Mátyás király sirkatétele óta nem látott a magyar főváros. S Aragó Ferenc, csillagász (1786 —1853). Deák Ferenc, a „Haza bölcse“ (1803 — 1876). 9 O Piaschi.

Next