Tolnai Világlapja, 1915. július-szeptember (15. évfolyam, 27–40. szám)

1915-09-09 / 37. szám

t . Élet baktériumok nélkül Régóta tudjuk, hogy az állatok és az emberek be­leiben töméntelen mennyiségű baktérium él. Egészsé­ges ember testében is megszámlálhatatlan mennyiségű baktérium van és pedig leginkább a bélben és a gyomor­ban. De nemcsak a belekben, hanem a test külső ré­szein, a bőrön, az orr üregben, a fülben, a gégében, a tüdőben is rengeteg sok a baktérium, ami mind a levegő­ből kerül az emberre s ott aztán tovább szaporodik. Újabban azt is fölfedezték, hogy a levegővel érintkező testrészeken kívül az izmokban, a vesékben, a szívben, a májban, a lépben, szóval minden egészségesen működő belső szervben is lehet találni baktériumokat s igy ilyen körülmények között magától értetődött az a kérdés, hogy az állatok és az emberek meg tudnának-e élni baktériu­mok nélkül? Ezt a kérdést természetesen csak úgy lehet eldönteni, ha megpróbáljuk felnevelni a kísérleti állatokat úgy, hogy a legnagyobb elővigyázattal távol tartunk tőlük minden baktériumot. 1895-ben Nuttal és Thierfelder bebizonyították, hogy a tengeri malacok életben maradnak baktériumok nélkül is. Az úgynevezett császármetszéssel kioperál­ták az embriót az anyaállat méhéből, vigyáztak, hogy fertőzéstől mentesek maradjanak s aztán csirátlanitott, sterilizált levegőben és baktériumoktól mentesített táp­lálékkal nevelték őket. Ezzel szemben 1898-ban Schot­­telius azt állapította meg, hogy a gondosan fertőtlenített tojásokból kiköltött, csírátlanított kamrában, sterilizált levegőben tartott csirkék súlya egyre csökken, pedig az ilyen csirkék csodálatos étvággyal táplálkoztak. Az ellentmondó eredmények természetesen csak növelték a tudósok érdeklődését és arra serkentették őket, hogy a legnagyobb körültekintéssel ismételjék a kísérleteket. Küster, a freiburgi egyetemi közegészségügyi inté­zetben és a berlini császári egészségügyi hivatalban három esztendőn keresztül folytatta a kísérletezést és pedig legnagyobb részt kecskéken, mert a kérdés amúgy is elsősorban abból a szempontból volt érdekes, hogy a magasabbrendű állatok, a gerincesek, hogyan viselkednek a baktériumok nélkül élve. Küster külön erre a célra szerkesztett készülékben, baktériumoktól mentesített, sterilizált tejjel és rizslével etette a kis kecskéket, amiket császármetszéssel vett ki az anyjuk méhéből. A levegőt is sterilizálva, gondosan, megszűrve, eresztette hozzájuk s aztán folyton a legnagyobb gond­dal végezte az ellenőrző kísérleteket is. Először is meg­állapította, hogy a kis kecskéket valóban csiramentesen metszette ki .az anyaméhből s a kísérletek egész tartama alatt valóban nem került semmilyen baktérium sem az állatokhoz s eképpen bátran kimondhatta, hogy a kecs­kéket épugy föl lehet nevelni baktériumok nélkül is, mint ahogy megnőnek akkor, ha szabadon eresztjük őket. A baktériumoktól teljesen mentesített kecskék fejlődése, gyarapodása mindenben megegyezett a szo­kott módon nevelt kecskékével. Eszerint általában kimondhatjuk, hogy a maga­sabbrendű állatok baktériumok nélkül és meg tudnak élni s most már az a jövő kutatásoknak a célja, hogy tisztázza a szervezetben lévő rengeteg baktérium sze­repét s megállapítsa, hogy mennyiben károsak vagy hasznosak? 1 ■ B • ■ 6 rfwh»«»lB • ■ ■ F a ■ ■ Ä ■ e « e ■ * e a » ■ a ■ w ■ ■ ■ ■ B s ■ a * a ■ ■ ■ ■ ■ e a B e a * ■ ■ a a ■ E a ■ ■ H a e ■ H a ■ B • ^ ■ a K ■ * E ■ B ■ B ■ ■ ■ 8 ■ F ■ ■ ■ ■ B fl ■ S B meri H ■ ■ a 9 í V BOHLAND&FUCHS császári és királyi sz.n­­. hangszergyár G­RASSITZ, CSEHORSZÁG. Elsőrangú hangszerek gyár­tása zenekarok, iskolák és házi használat részére! A szakma legelső és legnagyobb cége. Katalógus ingyen és berm­. sírkövek (emlékszobrok) legolcsóbb árak mellett, bérm., minden vasút­állomáshoz. Kívánatra átválla­lom a felállítást is.Árjegyzék in­gyen. 15. Reiner,’Fehértemplom. A teljes készlet pontos utasítás­sal együtt 3 ko­rona 50 fillér. Onduláció nélkül nincs divatos hajviselet! öt perc alatt minden hölgy önmaga ondulál­­t­atja magát Hoffmann italhullám­zó készülé­kével. Sem a haj égetése, sem annak pótlása nem szükséges, a legritkább haj azonnal tö­möttnek és dúsnak tűnik fel. A haj kímélé­séért és rögtöni eredményért jótállás. Az eredmény elmaradása esetén a pénz vissza­fizettetik. — Utánvétellel megrendelhető: R. Hofmann Wien, VII., Linden­gasse No. 5., T. V. -f-ÍZ ELH'ZáStg­ kitűnően bevált ellenszere az aranyérmekkel és oklevelekkel kitüntetett „Dakodin“. Nincs tuk­rás test,­ nincs kiálló csipő többé, hanem csak karcsú, elegáns alak és kecses termet. Nem orvosság ez, nem titkos szer, csupán a túlerős, de egészséges egyének biztos esz­köze a normális testalkat el­nyerésére. Diétára nincs szük­ség, sem a szokott életrend megváltoztatására. A hatás meglepő. Egy csomag, amely egy hónapra elég, 7.50 K, két csomag 14 K. Kapható a pénz előleges beküldése vagy után­vét mellett. — Gyártelep: Kivárjon & Co., Newyork. Egyedüli szétküldési hely: Gross Antal kiviteli háza Buda­pest, ÚTN­/Tv. József-körut 23. a eredményért jótállás vagy a pénz vissza! Orvosi vélemény feltűnő Múlásról! Azonkívül sok ezer köszönőlevél áll rendelkezésére i »szép, telt kebel­fe­l lakg­i­nsasználata által. Hatóságilag megvizsgálva, garantált alk­almatlan, bármely korban gyors, biztos eredmény, patfilsőseg használandó. Az egyetlen kebelkrém, melyet ayegyszerü hatásánál fogva a gyógyszerészek, parfü­­lpink­ek stb. ajánlanak. Próbadoboz 3 korona, nagy rocboz, elegendő az eredményhez, 3 korona. Koss . A. ISix táborát., W­ien, IX., Sierggasse No. 17/C. in!szkrét szétküldés. Lerakatok Budapesten: Török J., vsírvály-u 12., Neruda, Kossuth Lajos-u. 7., Eisner, mfedrássy-ut 37., Thallmayer és Seisz, Zrinyi-u., Molnár és nok­onnherceg-u. 1., Parfüméria Polli, Pozsony, Szilágy ,Moser, i-ut 4 Automata folyton égsi kályhák és tűzhelyek a sűtőtechnika leg­nagyobb vívmánya! Minta-raktár: LUKÁSZ LAJOS Budapesten, VI. kerület, Teréz-kiNut 22/T. szám. TELEFOR-SZÁM .. .. 103-47. gólépes tájékoztatót, ingyen és bérmentve, készséggel küld a cég! Könnyelműség elmulasztani a lapunkra való hivatkozást, ha megrendel valamit. AHMO­R USZE LE: Dr. lufassy-kréin.... 5 H Dr. Jufassy-szappan 2 K Dr. Jutassy-puder... 5 K Kapható minden jobb üzletben. Főraktár: KOZMETIK­AI GYÓGYINÉZET Budapest, IV., Kossuth Lajos­ utca 4. szám. elsöpörte a haszontalan s gyakran ártalmas fran­cia és angol szépítőszereket. Manapság, aki félti az egészségét és mégis tiszta, üde, fiatalos és városias arcot kíván, dr. Jurassynak, a hírneves kozmetika-orvosnak szépítőszereit használja.

Next