Tolnai Világlapja, 1916. július-szeptember (16. évfolyam, 27–39. szám)
1916-07-27 / 30. szám
! i í NI * IIÍ TALIZMÁN. Magyar vagyok. Oh drága, drága szó, Van-e fogalom ehhez fogható? Erő e két szó. Magasság és a mélység, Márványba, ércbe kell hogy bele véssék; Hogy kő és érc örök szája lebegje Minden időkbe, s a nagy végtelenbe, Hogy az erőt, irgalmat, szelídséget, A Themse, Szajna partján ne keressétek, Se az óceán messze partjain túl, Hová a magyar duzzogva, fájva indul, Itt virulnak az ég mosolyaképpen: A magyar nép szivében. Azért ha itthon, vagy kinn idegenben kérdezik: milyen vér folyik eredben? Szemed lágyuljon, domboruljon a melled, S mintha állnál az Úristen trónja mellett, Emelt hangon, fejed büszkén szegezve, Nem akadozva, gyáván és szepegve, Magasan, bátran, mint aki Doberdónál, S a rokitnói mocsarakban voltál, Morava partján, délen Albániába, Millió sátánt aprítva, ellent vágva, És mindenütt, hol pergő tűzesőbe Menteni kellett s rohanni előre: Úgy mondd ki e szót, hogy minden benn legyen, Hogy égig érjen, mint tűz a hegyen, Úgy mondd ki e szót, mint drága, szent fogalmat, Mintha imára virágozna ki ajkad, Mintha talizmánt nyújtanál neki, Mely elbűvöli és megihleti E két szót, melynél nincs szentebb, nagyobb. Magyar vagyok ... Kiss Menyhért. V I ciózusabb férfiú s egyszer érdekes kijelentést is tett erre vonatkozólag: — Mégis gyalázat, hogy valahány bravúros stikli történt mind az oláh betyárnak tulajdonították egy időben. Emlékszem, a többi közt Berlinben történt egyszer nagy lopás egy hotelben, ahol jóformán csak fejedelmi személyek és diplomaták szoktak megszállni. Egy óriási értékű igazgyöngyös collier-t loptak el és Manolescut csípték el miatta. Tiltakozott is, de hiába ... Az igazi tolvaj annak idején a károsult házaspár szobájában találta a komornyikot s egy diplomatának adván ki magát, a gazdája után kérdezősködött. Pár szóban odavetette, hogy Bulow kancellár megbízásából keresi a külföldi előkelőséget. Mig aztán a komornyik lesietett, hogy urát a szállóban megkeresse, a látogató villámgyorsan elcsente a nyakéket. Ez a diplomata pedig — én voltam. — Elhiszem. — Hát akkor tessék is az én nevemmel megírni, — fejezte be az önérzetes férfiú. S itt ne tessék csodálkozni, az a bizonyos sértett művészi hiúság megvan a tolvajvilágban is. Olykor még a vádlottak padján is kitör, noha súlyosabb büntetést vonhat maga után . . . * A szállótolvajok egy része csak éjjel működik, többnyire éjfél után két-három órakor lopóznak végig nemezcipőben, sötét ruházatban a folyosón és próbálgatják, melyik ajtó nincs bezárva. Ha rajtakapják őket, a „félreeső helyen“ voltak és idegen szobába tévedtek. De sokszor álkulcsot is használnak, sőt egy háromtagú magyar szövetkezet magnetikus álkulcsot és feszítővasat használt. Ennek a segítségével boldogultak, ha az áldozatok belülről a zárban is hagyták a kulcsot, mert könnyen lehet megfordítani és eltávolítani. A károsultak rendszerint későn dél felé ébredtek föl, mert a banda el is kábította őket. Nem szokatlan mód az se, hogy a tolvaj mint borbély vagy hordár jelenik meg a kora reggeli órákban. Belépéskor sotkan jó reggelt kívánnak s a félálomban fekvő vendégnek, markírozzák a hotelszolgát, aki a ruhát viszi kikefélni s hamarosan összeszedik az értéktárgyakat. Könnyebb a dolguk, ha cinkostárssal manipulálnak. Amikor például az álborbélyt megállítják a folyosón, vagy a megzavart szállóvendég tán fenyegető módon viselkedik, egyszerre csak megszólal a másik, szobából valaki: — Ide, ide! Hisz én hivattam? Hogy mennyi mindenre kiterjed a figyelmük, azt egy érdekes adat dokumentálja. A pesti Continentál- szállóban elfogtak egy nagyobb stílusú tolvajt, akinek bőröndjében ravasz szerkezetű olajtartót vettek észre. Napközben tudniillik észrevétlenül beolajozta az ajtóvasakat, hogy éjszaka csikorgás nélkül, zajtalanul bejuthasson. Az újabb detektív-regényekben sűrűn szerepel a tolvajegyenruha és fantasztikus laptudósításokban is sokat olvashattunk róla. Sötétszürke trikó ez, amely tetőtől talpig befed, még az arcból is csak a szeme és orra marad kívül. Egy finom tör, vagy gummibot, esetleg kavicsos homokkal töltött zsákocska egészíti ki a kosztümöt. Az uniformisban settenkedő rémalakok többnyire a legendák világába tartoznak. Annyi igaz, hogy Risztics Gregorij, a mi Riszticsünk öccse — csakugyan feltalálta a trikó-mundért s ő maga használta is. Amikor elfogták, öt fekete jelmezt találtak a bőröndjében. Különben ritka műveltségű ember volt s éveken át pazarul élt az éjszakai kirándulásaiból. Egy hétnél tovább sohse miaradt valahol, mert az ilyen trükköt nem lehet sokszor megismételni egy helyen s ha például Londonban jó fogást csinált, meg se állott Rómáig. A nagy, modern szállók alaposan megnehezítik a már a tolvajmesterséget. Az óvóintézkedések közt leg- egyszerűbb a folyosók állandó megvilágítása és az éjjeliőr-szisztéma. De maga a közönség is eléggé óvakodhatik. Ha utazás közben nem hivalkodnék — kivált a fehérnép — sok ékszerével, vagy legalább éjszakára deponálná a hotel-irodában, a lopások hatvan-hetven percenttel apadnának. Az se valami túlzott aggodalom, ha lefekvés előtt benézünk a szekrényekbe, lehajtónk és az ágyak alá világítunk, aztán jól bezárjuk az ajtót. Különben pedig nyugodtan áthatunk, mert életveszélyben nem forgunk: ha rendkívül nagy értékű a zsákmány, akkor is a legritkább esetben szokott csak a tolvaj véres erőszakot alkalmazni. A budapesti szállókban emberemlékezet óta nem történt rablótámadás. Ravasz zsebtolvajlás, szélhámos-ság azonban szép számmal. A legmulatságosabb esetek közé tartozik az, amely öt évvel ezelőtt egy Rá- *kóczi-úti hotelben folyt le. Jó ideig uralkodott benne egy elegáns fiatalember, aki megpumpolta a tulajdonost, a portást s a pincéreket is. Egy szép napon pedig beállított két detektív a szállodáshoz és zord arccal kérdezték: „ — Itt lakik Mosonyi Lajos? — Az étteremben ül. — Hívja ki diszkréten, feltűnés nélkül. Parancsunk van az elővezetésére. — Persze, már gyanús volt nekem az a gavallér és tegnap óta már meg is figyeltük — mondta a szállás, aztán nagy feneket kerítve az ügynek, mesélni kezdte, hogy miféle furfanggal csalt ki tőle ezerötszáz koronát. — No, majd elbánunk vele — szóltak a detektívek. — Holnap tessék bejönni a rendőrségre, Geguss Dániel tanácsos úrhoz. Nagyon hálálkodott is a fogadós, mikor a fiatalembert egy fiákeren elvitték. Másnap pedig kiderült, hogy a két detektív a tettes cinkostársa volt. Kicsempészték így — a szállodás pénztárcájával együtt. ^ TOLNAI VILÁGLAPJA^31 20