Tolnai Világlapja, 1918. október-december (18. évfolyam, 41–53. szám)

1918-10-19 / 43. szám

Enver basa török hadügymi­niszter lemondott. Enver basa fokról-fokra emelkedett, amig a világháború alatt Törökor­szág hadügyminisztere lett s házassága révén a szultán csa­ládjával is rokonságba került. TOLNAI VI­LÁG LAPJA Hadifoglyok műterme. A had­fogságunkba került olasz katon­ák között több mű­vész is van, akiket a háború megfosztott attól, hogy mű­vészetüket tovább folytathassák. Festők, szobrászok ezek s részint már képzett művészek, részint pedig mint művész­növendékek valóban megérdemlik, hogy az ellenséges álla­pot dacára is segítsünk a sorsukon. Hiszen a művészetnek semmi köze a háborúhoz: a­z emberiség ideáljaiért küzd a művész a szépség és nemesség terjesztésében. I­acivezető­ségü­nk is erre az álláspontra helyezkedett, amikor műter­met rendeztetett be a hadifogságba került olasz művészek számára. É­nekes képünkön ezt a műtermet látjuk, benne a dolgozó művészekkel és a már kész képekkel. Aggházy Károly zeneszerző, a budapesti Nemzeti Zenede tanára, hetvenhárom év­es korában meghalt. Kovács L­lly zongoraművésznő és Blau Jenő hegedűművész folyó hó 16-án a Zeneakadémia nagytermében önálló kon­certet rendeztek. Kiváló művészettel előadott zeneszámaikat a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta. Gróf Károlyi Mihály, a füg­getlenségi párt elnöke. Nagy eseménye volt a magyar poli­tikai életnek, hogy a király audiencián fogadja gróf Ká­rolyi Mihályt. Másfél óráig tar­tott a kihallgatás, melynek na­gy fontosságú következmé­nyeket tulajdonítanak politikai körökben. Szomaházy György szigorló orvos, Szomaházy István­nak, a kiváló írónak fia spanyolnáthában meghalt. Olasz hadifoglyok műterme. Hadvezetőségünk humánus bánásmódját és gondoskod­ását az ellenség sorából ejtett hadifoglyokról élénken igazolja ez a felvétel, mely az egyik hadifogolytáborban készült. A művészhajlamú olasz foglyoknak műtermet rendeztek­­ be, ahol szabadon hódolhatnak ambícióiknak.

Next