Tolnai Világlapja, 1925. április-június (27. évfolyam, 14–26. szám)

1925-04-29 / 18. szám

­fcScS) TOLNA! VILÁGLAPJA Holdsugárka és a madár­­képű mostoha. Holdsugárka úgy nőtt fel, mint a vadon virága. Árva volt egészen, senki se gondozta, ápolta és nevelte, s mégis nagyon jó leány volt. Anyja korán meghalt, s akkor mostohát ka­pott, egy szigorú, kegyetlen asszonyt, aki nem szerette a jámbor, szótlan, csöndes leánykát. Egyszer azután egy őszi alkonyaton hosszú szidalmazás után elkergette a háztól. — Rögtön takarodj! — kiáltotta. — Ne merj a szemeim elé kerülni... Nem tartalak tovább! Holdsugárka kérlelte, könyörgött neki, mert hiszen hova mehetett volna ő, a gyenge leány, az árva, akinek se rokona, se ismerőse nem volt. Holdsugárka keservesen sírt, ami­kor a bizonytalan útra indult. Már talán a tizedik napja vándorolt és hált az erdőben, amikor egy este egy nagy erdei lakhoz ért. Nagyon éhes és szomjas volt, tehát bekopog­tatott. A kopogtatásra egy kis púpos, öreg emberke lépett ki az ajtón. Hosszú percekig vizsgálta a leányt, majd vigyorogva mondotta: — Tessék beljebb sétálni, kényes szép kisasszony ... Holdsugárka félénken lépett a házba és már bánta is, hogy bekopog­tatott, el is futott volna, de nem mert. Bent tejet és kenyeret kapott a vi­­gyorgó emberkétől­, aki még mindig éles szemekkel vizsgálta. Amikor Holdsugárka elkészült a szerény va­csorával, az öreg bevezette egy szo­bába és megmutatta neki az ágyat, amelyben elhalhat. Holdsugárka lefeküdt, de a nagy félelemtől nem bírt elaludni. A rossz­­­arcú házigazda többször benézett hozzá és megvizsgálta hogy alszik-e? Holdsugárka ilyenkor mindig be­hunyta a szemét és úgy tett, mintha aludna. Később nagy dobbanások és lép­tek csoszogása hallatszott kívülről. Nyitott az ajtó és tizenkét marcona férfi lépett a házba. Az egyik, aki a vezérük lehetett, így szólt: — Mi újság öreg sátán? A kis emberke alázatosan felelt: — Vendéget kaptunk. — És el­mondta, hogy mint és hogyan kért szállást az árva leány. A vezér vigyorgott: — Nagyon jól tetted, hogy beengedted . . . Majd elbánunk vele, de el­ő­b­b m­eg vacsoráz­u­nk. . . . "Addig számláld meg az aranyakat, amit magunkkal hoztunk ... Holdsugárka mindezt jól hallot­a, mert nyitva volt a nagy szoba aj­taja és mindent meg­értett. Majdnem felsi­­koltott a nagy ijedség­től. Jól értette a vezér szavát: meg fogják gyil­kolni, vagy eladják a szerecseneknek ... Nem is tudta, hogy van, mi­képpen, de nesztelenül kibújt az agarból és ki­nyitotta az ablakot, mert elhatározta, hogy egy percig sem marad a házban s az ablakon keresztül szökik meg, és már-már si­került a dolog, amikor egy éles, riká­csoló hang így szólt: — Vigyázzatok, megszökik a leány! Holdsugárka irtózatosan megré­mült, mert a hang egészen közelről hangzott, s embert még sem látott, de most észrevett a párkányon egy na­gyon csúnya madarat, s az árulta el a szökést. — Itt van, itt az ablaknál! — rik­kantotta a madár, amikor a rablók dühösen Holdsugárka keresésére in­dultak. — Jaj, ez a mostoha anyám! — kiáltotta ijedten az árva leány, mert megismerte a madár hangját. — Ő az! Madárrá változott, hogy elveszít­sen ... A következő pillanatban a rablók odaértek és megfogták a menekülőt. Vissza­vitték a házba és most már jobban vigyáztak rá. — Majd el­viszünk, galambom, és el­adunk a feketék királyának! — biz­tatta dühösen a rablóvezér. Holdsugárka hangos sírásra fakadt, de a sírás mit sem használt. Hajnaltájban amikor már minden rabló elaludt, csak a púpos vigyázott a leányra,­a nagy csöndet hangos riká­csolás zavarta meg: — Vigyázzatok, jönnek a fehér ki­rály katonái! — megint a madárrá változott mostoha figyelmeztette a rablókat, de már késő volt, mert a ka­tonák a király kapitányának vezetésé­vel berontottak a házba és a rablókat elfogták, holdsugárkát pedig rögtön védelmükbe vették. — Ki volt az áruló? — kérdezte a kapitány, amikor éppen indulóban voltak, de rögtön észrevette a h­áz előtt álló fán gubbasztó csúf madarat. — Megvagy, gonosz lélek! — kiáltotta és üldözőbe vette s el is fogta. Ebben a pillanatban hirtelen megint asz­­szonnyá változott a boszorkány és kö­nyörgésre fogta a dolgot. De nem hallgattak rá, hanem a rablókkal együtt a börtönbe került. Holdsugárkát pedig a király udva­rába vitték, ahol egy derék ember felesége lett. — Rögtön takarodj ! — kiáltotta a mostoha. — Megvagy, gonosz lélek, — kiáltotta.

Next