Tolnai Világlapja, 1926. október-december (26. évfolyam, 41–52. szám)

1926-12-22 / 52. szám

Egy t­áromsssoros művészjubileum Hogyan élt Gél Gyula kis Józsefvárosi hónaposszobákban, Pethes Im­re és Szerémy Zoltán társaságában Az öltöző közepén, hatalmas piros sztélában, hófehér szakállal és ba­jusszal , mint „Az ember tragédiája" bizánci patriárkája áll előttem és nyújtja felém kezét Gál Gyula. Abból az alkalomból keresem fel, hogy ja­nuárban háromszoros jubileumát fogja megünnepelni a Nemzeti Színház, a Színiakadémia és az egész művelt Magyarország. Gál Gyula, a kiváló jellemábrázoló, nem tar­tozik a szorgalmas nyi­latkozók közé. Ezt most is hangsúlyozza, hozzá­téve, hogy a dátum, amelynek ezúttal elébe néz, minden művész éle­tében oly ritka, hogy nem térhetett ki barátai kezdeményezése elől, mellyel e dátumot emlé­kezetessé óhajtják tenni. A jövő hónapban ugyanis Nemzeti Színházi tagsá­ga és színiakadémiai ta­nársága huszonötödik évéhez, színészi műkö­dése negyvenedik évéhez érkezik el, Íves gesztussal hely­lyel kínál, majd az utol­só simításokat végezve maszkján, maga is leül. Pályájáról kérdezem. — Nagy és szép idő volt —mondja eltűnődve — és különösen az út kezdete bővelkedik meg­ható és érdekes epizódok­ban... Abban az időben, amikor én indultam, a színészi pálya még nem részesült abban a társa­dalmi megbecsülésben, mint manapság. Atyám, a honorábilis polgár­ember, hallani sem akart hajlamaimról. Ötödik gimnazista voltam Ara­don, amikor először szök­tem meg az iskolámból, hogy színésznek álljak be. Három­szor ismételtem meg ezt a szö­kést és három ízben vezettek haza. Családom kétségbe volt esve, azt hit­ték, a tanulástól húzódozom és nem gondoltak arra, amit én már akkor is tudtam, hogy igazi színésznek lenni : olyanfajta szent őrületnek az útja ez, amely tanulást, örök tanulást követel egy életen át. Végre is sike­­rült meggyőzni szüleimet hajlamaim érdemességéről. Pestre jöhettem, hol hallgatója legyek az Országos Színé­szeti Tanodának . . . , * — Hogy élt abban az időben ? — kérdezem. Elmosolyodik, kapt Ez bizony csak lakásra H mosolyoc — Tíz fok­ — feleli, volt elég. A többi szükségeset sta­forint havi segélyt kaptam tisztulással, szerepmásolással, elemis­ták tanításával kerestem meg. Pethes Imrével és Szerémy Zoltánnal lak­tam együtt, akikkel egy évfolyambeli voltam "a Tanodában. A Nyár uccá­ban, a Szentkirályi uccában, a Pipa uccában és az Újvilág uccában volt hónapos szobánk, amelynek kopott bútoraira a kezdés, a nagyálmú sze­r­énység fiatal derűje az Arfa fényét Bizony, egyikünk sem volt bőven ellátva hazulról, még Szerémy sem, akinek atyja pedig nagyúr volt, balassagyarmati főszolgabíró. Vala­melyikünk egyszer hetenként mindig beteget jelentett az iskolában. A betegségnek az volt az oka, hogy min­den héten, aszerint, hogy kire esett a sor, egy másiknak a ruháját csaptuk be a zálogházba, hogy mégis legyen valami kis pénzmagunk: az illető aztán ilyenkor kénytelen volt az ágyat őrizni... Szép idők vol­tak, de még szebb volt, amikor aztán megkaptuk az oklevelet. . . — Hova­ szerződtették először ? — Kassára, 1887-ben. Utána Kolozsvárt, majd Aradon játszottam. De nem sokáig voltam vi­déken. A Vígszínház megnyitásakor ideszer­ződtem tagnak, öt évre. Ennek elteltével a Nem­zeti Színház tagja lettem és ennek most lesz hu­szonöt esztendeje. Soha innen el neig vágytam és minden ambíciómat a szerepeim töltötték be. — Melyik szerepe áll legközelebb egyéniségé­hez ? — Nem tudom meg­mondani — mondja fe­lém fordulva. — Min­den szerepemet szeretem, mint a gyermekeimet. Hálátlan vagy rossz sze­repet nem ismerek. Min­den szerepben az embert igyekeztem meglátni és ki­fejezni. Természetes, hogy elsősorban klasszikus sze­repeimet becsülöm. — Mit szól a mo-Kaliós­­elv­­dern drámairodalomhoz? Általában: gondolja-e, hogy van-e a mai kornak drámája ? — Hiszem — mondja Gál Gyula, — hogy csíráznak már szellemi éle­tünk mélységében az új drámaíró tehetségek. Csak még nem jutottak a felszínre. Ez a tétovázás minden háború utáni korszakra jellemző. Ma egyelőre azért vagyok dühös, mert sokan, akik a felszínen vannak és tudnának érdemeit alkotni Qu­et- Gál Gyula mint Shylick

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék