Tolnai Világlapja, 1928. október-december (28. évfolyam, 40–52. szám)

1928-11-07 / 45. szám

52 Tolnai Vllöglapfa Találkozás a kisleánnyal Kétségbeestem, mert azt gondoltam, hogy ezzel a balfogásommal örökre be­fejeződött a filmkarrierem ... Pedig ösztönösen reméltem, hogy egyszer csak mégis felragyog a szerencsecsillagom. Nagyon fáradt voltam, de a nyugtalan­ságtól mégsem tudtam aludni. Egész éjjel az utcán őgyelegtem. Ekkor ta­lálkoztam egy régi barátommal, Lang­don Gillette-e­l, aki éppen két leányt kísért nagy buzgalommal. Bemutatott a hölgyeknek, akik közül az egyik egy alacsony szőke nő volt, nagy kék sze­mekkel és örökké nevető szájjal. A kis leányt Effienek hívták. Ha akkor este nem lettem volna rossz kedvemben, bi­zonyára első látásra beleszerettem volna, de így alig méltattam figyelemre. De Effie nevetős szája így is folyton kísértett álmaimban. Amikor másnap reggel a stúdióba igyekeztem, erős volt bennem a gyanú, hogy a tegnapiak után be sem ereszte­nek többé. De nem ez történt. Statiszta kosztümbe bújtattak és kiosztották rám a szerepet, mintha mi sem történt volna így ment ez hónapokig. Barátommal töb­bször találkoztam, akinél Effie után érdeklődtem. Legnagyobb meglepeté­semre azt mondta, hogy a kisleány Incevillében statisztál. De sohasem vol­tam olyan szerencsés, hogy Effiet a föl­vételeknél csak egyszer is láthattam volna. Egy este Langdon meginvitált egy kis kabaréba, ahol legnagyobb örö­mömre Effiet fedeztem föl. Nem tudom, az atmoszféra, vagy a zene fed­e-e, de ezen az estén igazán boldognak éreztem m­agamat, különösen akkor, mikor Effie beismerte, hogy már többször látott a tömegben és feltűntem neki. A leány szemei Azon vettük észre magunkat, hogy mi ketten együvé tartozunk és sok-sok holdvilágos estén sétáltunk a tenger­parton, egymás kezét fogva . . . Fiffie Santa Monicában egy kis ház­ban lakott. Három kis szobát mond­hatott a magáénak és ezeket a saját ízlése szerint rendezte be. A szo­bák japán stílusa valam­i egészen sajátságos bájt kölcsönzött Effienek, aki úgy virágzott ebben a környezet­ben, mint egy trópusi virág. Ebben az időben úgy osztottuk be az életünket, hogy a munka után mindig voltak kellemes estéink is és ezért iga­zán boldogok voltunk. Egy napon nagy szenzáció történt, epizódszerepet kaptam, de amikor a stúdióban körülnéztem, legnagyobb bosszúságomra Effiet pillantottam meg, amint kritikus szemekkel figyeli játé­komat. Amikor az eprik jelenet fel­vételét befejeztük, hozzá léptem és arra kértem, hogyha játszom, ne figyeljen, mert nem tudok jót produkálni. Effie azonban nem fogadott szót és amikor a rendező ismét a gép elé hívott, újra megpillantottam vizsga tekintetét. William S. Hart mellett játszottam, olyan rosszul, hogy a rendező majd­nem megpukkadt. Amikor később nagy partnerem megmagyarázta, hogy mit csináltam rosszul és egy kézmozdulat­tal azt intettem Effienek, hogy most már aztán menjen innen, a szerepet olyan jól játszottam el, hogy a rende­zőm megdicsért. Ezen az estén nem kerestem­ fel sze­relmesemet és a következő héten sem. Fájt ugyan nekem a válás, de azt kép­zeltem magamban, hogy a leány mű­vészi munkámban akadályoz. Egy este egy kis murit rendeztem bútorozott szobámban és elindultam, hogy föl­keresem Effiet és meghívjam a mulat­ságra. Ott álltam a kis ház előtt, Santa Monicán ... Az ablakok sötéten me­re­dtek rám, de a hálószoba ablaka nyitva volt. Felkiáltottam és a követ­kező percben Effie kirohant a kapun és máris a karjaimban volt. Talán ez volt életem legszebb része, az a pillanat, amikor ismét ráakadtam Effiere. Valahol meghal egy kis statisztanő ... Egy reggel a­z autóbuszon, egészen véletlenül együtt utaztam vele Incevil­lébe és, bár az édes leány nevetve kö­zeledett felém, igyekeztem hideg ma­radni, okulva a múltkori film­felvételen. Utunk a stúdió előtt kettévált, mert nekem is, neki is máshová kellett menni. Effie eltűnt egy díszlet­ palota kapu­ján, amelynek erkélyéről pár perc múlva éles sikolyt hallottunk. Oda­rohantunk és megdöbbenve láttuk, hogy a „palota" tetőzete beomlott, maga alá temetve a bennrekedt sta­tisztákat. Izgalmas percek következtek és egyszer egy fehér, csukottszemű nőt húztak ki a romok alól, akiben rémül­ten is­mertem fel szerelmesemet. És bár az emberek rám kiabáltak, hogy segít­sek nekik a mentésben, órákig álltam ott földbegyökerezett lábakkal. Később tudtam meg, hogy Effie a kórházba való szállítás közben, már az úton meg­halt. Otthagytam a stúdiót, a munkát, min­dent, a kórházba rohantam, hogy a halott Effiet lássam. Nem eresztettek be hozzá. Hetekig tartott, amíg annyira meg­nyugodtam, hogy dolgozni tudtam. Fájó sebemre a munka volt az egyetlen gyógyszer. És mintha csak Effie ha­lála lett volna az áldozat sikereimért, ebben, az időben kezdett szerencse­csillagom feltűnni. Egy napon a rende­zőm bejött az öltözőmbe, karján egy kosztümmel és rámszólt, hogy öltöz­zem fel, mert próbafölvételt készítenek rólam. „Azt hiszem" — mondotta, — „hogy elvállalhatod a legközelebbi film fősze­repét." A próbafölvételt elkészítették és én már nem mint extra álltam a mű­teremben, hanem úgy, ahogy tizenhét éves fejjel valamikor elképzeltem, mint egy igazi nagy filmszínész . . . Sztár! ... Mély csend ... John Gilbertnek már nincs mondanivalója. Mindössze csak néhány esztendő múlt el azóta és még ma is, amikor ezer és ezer nő küldi felé titkos sóhaját, John Gilbert első szerel­mére gondol, aki egy filmpalota rom­temetőjében is reágondol... A kis egy­szerű statisztaleány, aki néma szemek­kel itta magába az ő alakját, már ré­gen elporladt a film névtelen hősi ha­lottainak temetőjében, de árnya feljár és néha bekopogtat egy hollywoodi villa kapuján ... John Gilbert, a film híres hősszerel­mese egy kis szürke halott leány nagy szerelmére gondol. Kíváncsi Dolly. "Willy Fritsch­elme: Ber­lin—Charlottenburg, Kaiserdamm 95., Olga Csehováé: Berlin, Paulsbornerstrasse 87. Mindkettőnek németül írhat. — Egy új elő­fizető. „A hindu síremlék"-ben a mérnök szerepét Paul Richter játszota. Az angol nyelvet könyvből is el lehet sajátítani, csakhogy ennek az a hátránya, hogy a ki­ejtése sohasem lesz helyes. Ha molyos a haja, legjobb orvoshoz fordulni. — Filénk. Ben Lyon címe: First National, Cosmopo­litan­ Studio, 2247, Second Ave., New-York, City. Angolul. — S. Kató, Békéscsaba. Zu­kor Adolf címe : Famous—Players—Lasky­ Corp., 485, Fifth Avenue, New-York, N. Y. U. S. A. Ha válaszbélyeget küld, levélben is válaszolunk. — A. Béla, Pécs. Putty Lia Budapesten született. Elvált. Egy ismert földbirtokos felesége volt. Két gyermeke van- Amerikai címe: Universal­ Studio, Universal City, Calif. A kérdezett vállalat megszűnt. Tulajdonosai megszöktek. Hogy mennyi pénzt emészt fel a tanulás ideje alatt, az mindig az illető életmódjától függ. — Ig. S. Hart. A kérdezett két könyv Magyarországon nem kapható, kizárólag az angol kiadóknál rendelhető meg. — M. 1., előfizető. Ufa Film A.-G., Berlin S. ,W. 68, Kochstraste 6—8. — K. C., Szatmár. Gyak­ran a filmtéma is elég, de szívesebben ve­szik a kész szcenáriumot. Richard A. Row­land : First National Pictures Inc, Burbank, Calif. Természetesen angolul. Német gyár­nak németül. A „Mein Film" Friedrich Porges bécsi mozilapja minden negyedévi előfizető­jének egy híres filmcsillag érdekes és izgal­mas életregényét adja vaskos kötetben aján­dékul. Féléves előfizetés esetén 3, egyéves előfizetőinek pedig 7 könyvet ad a lap. Előfi­zetni lehet: Wien VI. Mariahilferstr. 85, III. „Die BUßne", az ismert bécsi szín­házi hetilap legújabb, száma ismét rendkívül érdekes tartalommal jelent, meg. Érdekesnél érdekesebb cikkeket hoz a leg­újabb bécsi és berlini premierekről, vala­mint az egész világ filmeseményeiről. A le­bilincselő cikkeken kívül pompás rovatok, u. m. grafológia, divat, sport, rádió stb. élénkítik ezt a pompás képeslapot, melyet több mint 100 gyönyörű kép díszít. Előfi­zetési ár magyarok számára 4 pengő havonta. Előfizetések a következő címre küldendők: Budapest, V, Bálvány u. 8, vagy "Wien, IX, Canisiusgasse 8—10. Riffi!Riffi!Riffi! * ^

Next