Tolnai Világlapja, 1931. április-június (31. évfolyam, 14–26. szám)

1931-05-06 / 19. szám

már vissza is kapta, a választófejede­lem köszönőlevelével. A levélben kö­zölte a fejedelem, hogy felesége a szent ereklyék segítségével könnyen, minden baj nélkül hozta világra gyermekét, a kehelybe pedig sok bort öntetett és ezt a bort más poharakba átöntve szétosz­totta szegény asszonyok között, hogy azokra is átszálljon az áldás. Igen érdekes az a levél is, amelyet Margit szász hercegné írt 1469-ben, július 16-án, amikor leányának, Erzsé­bet bajor hercegnének kérte a kelyhet, övet és kanalat; ugyancsak Margit her­cegné kérte az ereklyéket 1471-ben a menyének, Albrecht herceg feleségének. Egész garmadával találtak a weimari levéltárban fejedelmi asszonyoktól való leveleket, amelyekben Szent Er­zsébet ereklyéit kölcsön kérték szülés alkalmára és mindenki küldött hálál­kodó levelet is, ami annak a jele, hogy a szent tárgyak segítettek. Szent Erzsébet kelyhe néhány esz­tendeig Luther Márton tulajdonában volt... Nyilván a szász herceg ajándé­kozta neki. Ez Mathesius János lelkész­nek a leveléből is kiderül, amelyet 1562-ben írt Joachimsthalból. „Az 1541 -ik esztendőben hét köve­tet vezettem L­uther Márton házához, aki azután nagyon megbarátkozott és sok vidám órát töltött velük... Az asztalra tett egy kristálykelyhet, amely, mint mondják, Szent Erzsébeté volt; annakelőtte szentségként őrizték Wit­tenbergában a hercegi várkastélyban, onnan pedig Luther Márton doktorhoz került." Az érdekes ereklyét most, a hét év­százados ünnepség alkalmából köz­szemlére teszik Kóburg várában. Láttak-e atyámfiai olyan falut, ame­lyikben nincsen férfinépség? No hát én láttam. Valami réges-régi nyomtatott írásból olvastam egyszer, hogy a messze-messze Ázsiában, ahol virágo­sabb a rét, zöldebb lombozatú az erdő, illatosabb a levegő, szebben szól a ma­dár dala — mondhatom, hogy ott van egy ország, amelyben az asszonyok az urak. Asszony a királyné, asszonyok a miniszterei, tábornokai, katonái, hiva­talnokai is. Az asszonyok szántanak, vetnek, aratnak,kereskednek, sőt minden­féle mesterséget ők folytatnak. Hát a férfiak mit csinálnak? — kérdi a nyá­jas olvasó. Hát megvagyon az ő dol­guk is. Otthon főznek, sütnek, a gyere­keket dajkálják, mosnak és mosogat­nak. Jaj azután ott az olyan férjem uramnak, aki annyira eltraccsolja az időt a szomszédjával, hogy megkozmá­sodik a lencse, vagy a babfőzelék, ösz­sze, vagy kifut a tej. Ennek a férfiúnak egyáltalában jobb lett volna nem szü­letni, vagy ha már megszületett, hát halva születnie. Mert ha megjön a me­nyecske a katonai gyakorlótérről, hi­vatalból, vagy a mezőről, hát úgy el­hányja rajta a kardlappal, léniával, kapanyéllel a „holtomiglan-holtodig­lant", hogy még a hetediziglen való fiú­gyerek unokáik is arról írnak, riadoz­nak. Hát bizony ez furcsa ország lehelett, de az én falum, Gam­ásza, az furcsább­nál még furcsább. Ebben a faluban ugyanis egyáltalán nincs vagyis nem volt férfiember. A tizenkét éven aluli gyermekeket, meg a hetvenhét eszten­dős papot, Jó Jánost, a szintén nyolc­vanfelé ballagó nótáriust, Árvay Sán­dor urambályám­at, meg a Makkhetest, a bótos-kocsmárost ugyanis egyáltalán nem vehetjük férfiúi számba. Még más faluban sem vennék, még Literen sem vennék, nemhogy Gamászán, ahol a legegészségesebb, erőteljesebb, piros­pozsgás leányok, menyecskék terem­nek és az Isten jóvoltából növekednek. De hát hova lett a férfinépség Gamá­száról ? Merthogy valamikor volt, lennie kellett, az az egy olyan bizonyos, mint­hogy a vakablakon át nem lehet az uccára kikandikálni. De hát hova let­tek, mikor sem a szőke homokosföld, sem az ezüstös Balaton vize el nem nyelte őket? Hát erre akarok én rövi­den, csak úgy lúdtollfuttában meg­felelni. Kezdjük a dolgot elü­lről. A gamászai határban, a szélen, leg­elülről, cserfalom­bkoszorúzta oldalán a Bakony lábának, melyet télen-nyáron a Balatonban fürdet, van ama híres, ne­vezetes csárda, a gamászai csárda. Ne­vezetes nemcsak arról, hogy egykoron, a régi világban sok fatabetyárnak volt a menedéktanyája, hanem arról is, hogy két vármegye határszélén fekszik. A nagy ivószobájának mestergerendája, az éppen a határ. Ami azon innét fek­szik ebben a szobában, az az egyik vármegyéhez tartozik, ami pedig túl van a mestergerendán, az már a másik vármegyének földje. Valamikor, ős­apáink idejében sok galiba, perpatvar is származék ebből a „két vármegye csárdájá"-ból, de most nem erről aka­runk beszélni. Ami a csárda után kö­vetkezik, az tulajdonképpen a gamászai határ. A lankás hegyoldalakon gyö­nyörű termőszőlők, valóságos hegyeket borító vörösvenyigés koszorú, lejebb kissé kavicsos, de éppen azért a leg­acélosabb búzát nevelő föld; még le­jebb a völgyben ezüstös pataktól átkí­gyózott rétség, mely összeolvad a tavi nádas zöldjének nagy rengetegével. Azután következik a Balaton, mely itt a legszélesebb s melynek túlsó partját csak a délibáb rajzolgatja néha az itteni ember látó szeme elé. Ez a határ s ennek a közepén van a falu, Gamá­sza. Kis község, hanem a házai, ezek a szép, fehérre meszelt, zöldzsalus ab­lakú házikók, jómódról beszélnek. Mert hogy jómód vola egykoron e tájon, arról még mesék is beszélnek. Fehé­rebb kenyeret nem evett senki a ga­mászai népnél s vastagabb szalonnát nem vágott más fia a cipóhoz. Hát aztán? Hát aztán, hogy a szalonna ne higyje, hogy kutya ette meg, senki nem ivott jobb, szikrázóbb, tüzes bort rája, mint megint csak a gamászai ember. Volt-e ennél jobb sors a paradicsom­kertben? Azt hiszem, hogy nem volt. Hanem vagyon egy közmondás, régi, de nagyon igaz. Azt mondja, h­ogy de­rűre ború jő, meg azt is, hogy ameny­nyit föl, annyit lefelé is fordul a sze­kér, meg malom kereke, így volt Ga­mászán is. Itt még akkor is derű volt, mikor a nagy víz fölött amott csapko­dott az Isten haragja. Sőt fobb volt derűnél. Ilyenkor a gamászai népek még a hétköznapból is vasárnapot csi­náltak, de nem a templomban, hanem a kocsmában. Hogy bevilágítson a fel­ A gamászai asszonyok Villanykörtéket melyek már el vannak használva, de kézimunkával ellátva előszo­bában, folyosókon stb. díszül hasz­nálhatók, szállítunk darabonként 8 fillér árban. A legkisebb vétel 30 drb. Postai szállítást nem vál­lalunk. A villanykörték kiadóhiva­talunkban vehetők át. Vidékre csak akkor szállítjuk, ha a csomagolást és a szállítást a megrendelő fizeti. 50 drb. egyszerre való vételénél 6 fillért kérünk darabonként. Bővebbet Tolnai Világlapja kiadó­hivatalában, VII. Dohány ucca 12. A világirodalom legjelesebb íróinak újabb és újabb művei mellett még ma is méltó helyet foglal el Dumas Sándor: Gróf Monte Christo című világhírű legolvasottabb és legkeresettebb regénye Olvasóközönségünk óhajának tettünk eleget, amikor ezt a két kötetes, összesen 766 oldal terjedelmű szenzációs művet újra megjelen­tettük és mind a két kötetet ízléses diszes kö­tésben, bérmentve 2 pengő 50 filléres áron hozzuk forgalomba. Utánvéttel 50 fillérrel drágább, mert ennyit számít fel a posta. Be­szerezhető Tolnai Világlapja kiadóhivatalá­ban, Budapest, VII. Dohány u. 12 + Szövött poroz gumiharisnyák . Visszértágulásos, dagadt, gyenge vagy fáradt lábúak, teendő anyák, sportolók viselje­nek gumiharisnyát. Penniull nag­v súlyt helyez ezen a bcquini fontos egészségügyi­­ cikk kiszolgálására. Elsőrendű, külföldön szakképzett szakember vezetése mellett kü­lön gumi­harisnya-osztályt létesítettünk. Hatalmas raktárunk, elsőrendű külföldi összeköttetéseink, nagy tapasztalatunk lehetővé teszik, hogy kizárólag jót és olcsót ad­junk. Minden pár gumiharisnya előzetes gondos vizsgálat és pró­ba után lesz kiszolgálva. Méret utáni megrende­lések németországi gyárunkban már négy nap alatt elkészülnek. Vidéki és külföldi ér­deklődőknek ingyen küldjük illusztrált is­mertető 3. számú árjegyzékünket. I/Cl CTI I orvosi műszer- és kötszer-Dhetll J. gyár gum­iharisnya osztálya. Budapest, IV. f­ el Sil Sándor 11.17. fel.: But. B80-13­35

Next