Tolnai Világlapja, 1933. január-március (33. évfolyam, 1–14. szám)

1933-03-15 / 12. szám

rizsi forradalom híre egy hét múlva el­jutott Pozsonyba s eljutott Pestre is. A hir Pozsonyban is feltüzelte az ellenzéket s Kossuth felelős kormányt követel nem­csak Magyarország, hanem Ausztria szá­mára is. Pesten bombaként hatott a pá­rizsi forradalom híre. A Pilvax lázban égő, türelmetlen fiatalsága elhatározta, hogy most már cselekedni fog. A fiatalok rövid tanácskozások után elhatározták, hogy a Rákosmezőn március 19-én nagy népgyű­lést rendeznek és forradalmi lakomát a francia forradalmi lakomák mintájára. Tüstént megalakult a rendezőbizottság, aztán elkészítette a népgyűlés programját. Legelőször lelkes beszédek fognak elhang­zani, Petőfi elszaval egy verset, amelyet erre a napra ír. Végül felolvassák a nép kívánságait szépen pontokba foglalva s fölkü­ldik az országgyűlésnek. Hadd lássa a lassan mozgó pozsonyi országgyűlés, hogy Pesten már megmozdult a nép. Lesz ökör­sütés, lesznek ételt-italt áruló sátrak, lesz vidámság, öröm, tánc, kell az ilyesmi ilyenkor. Kiküldtek egy bizottságot is, hogy foglalják pontokba a nép kívánsá­gait. Petőfi, Jókai, Irinyi, Bulyovszky és Vasváry vállalták ezt a munkát, megszöve­gezték a 12 pontot, amely így kezdődött: Legyen béke, szabadság, egyetértés s kí­vánjuk: a sajtószabadságot, felelős minisz­tériumot, az országgyűlés Pestre helyezé­sét, jogegyenlőséget, nemzeti őrséget, kö­zös teherviselést, az úrbérek eltörlését, esküdtszéket, nemzeti bankot, a katonaság esküdjék fel az alkotmányra, a politikai foglyok szabadonbocsátását, egyesülést Erdéllyel. Ebből a szépen megtervezett népgyűlés­ből, a forradalmi lakomából, az ökörsütés­ből nem lett semmi. Pedig a rendezőbi­zottság plakátokon meghívta rá a népet, az egyetemi ifjúságot, az összes egylete­ket és közintézeteket. Már a kocsmárosok­kal s vendéglősökkel is készen volt a meg­egyezés. Mindenki készült az ünnepélyre, a lányok, asszonyok szorgalmasan varrták a nemzetiszínű kokárdákat. Klauzál Gábornak, a pesti Ellenzéki kör egyik vezérének sehogysem volt ínyére ez a népünnepély. Attól tartott, hogy az ifjú­ság azon a népgyűlésen túlmegy a kelle­ténél, túllő a célon, még valami baj lesz belőle. Mit szólnak majd hozzá Pozsony­ban a komoly ellenzéki politikusok, Kos­suthék, akik Bécsbe készülnek a királyhoz, a felelős magyar minisztériumot sürgető felirattal? Klauzál már érett korú, 44 éves férfi volt ekkor, politikus elme, szerette a fontolgatást. Elhatározta, hogy leveszi a lábukról a fiatalokat, akiknek a türelmet­lenségét jól ismerte, hiszen maga is be­járatos volt a Pilvaxba. Ha már megvan a 12 pont — gondolta — elfogadását ko­molyabb formák közt kell keresztülvinni. Rábeszélte az ifjakat, hogy a 12 pontot terjesszék előbb az Ellenzéki kör elé. Ez március tizenkettedikén meg is történt , mi­után a Kör a pontokat egyhangúlag elfo­gadta, úgy döntött, hogy március tizen­negyedikén népgyűlést tartanak a Kör nagytermében, hogy mi legyen a pontok­kal, hova terjesszék föl. Sietni kell — mondogatta ravaszul Klauzál, — nagy idő­ket élünk, minden perc drága. A népgyű­lés aztán, Klauzál indítványára úgy dön­tött, hogy a pontokat az országgyűlés ellenzéke elé kell terjeszteni s ha ez elfo­gadja, több százezer aláírással kell majd ellátni, s úgy kell majd fölterjeszteni az országgyűlés elé. Hasztalan sürgette Vas­vári, az ifjúság szónoka, hogy a pontokat egyenesen a király elé kell vinni. Az ifjak elkeseredve távoztak a gyűlés­ről s a Pilvaxban gyűltek össze. Csak most vették észre, hogy Klauzál kijátszotta őket. Hiszen már megvolt a népgyűlés, döntöttek a pontok sorsáról is, a népgyűlésnek most már nincs semmi értelme, ott már legföl­jebb ökröt lehet sütni. Nagyon le voltak hangolva az ifjú óriások, sokáig vitatkoz­tak, dühösen, tehetetlenül, de semmire sem tudtak menni. Már éppen szétszéledőben voltak, amikor egy szürkeruhás fiatalember robogott be az­ ajtón. Egyenesen felugrott egy asztalra s belesüvítette a terembe: „A pozsonyi ifjúság küldötte vagyok. Bécsben kitört a forradalom. Metternichet elkergette a nép, Bécsben készen vannak már a barrikádok". Mintha bomba robbant volna föl a te­remben, úgy hatott a hír. Olyan lárma ke­letkezett, hogy megremegtek a falak. Min­denki beszélt, de senkit sem lehetett ér­teni. Mások is jöttek, akik a pozsonyi hajón érkeztek s megerősítették a hírt. Az óriási lármában végül Irinyi jutott szóhoz s rö­viden összefoglalta a közóhajtást: nem kell most már Ponciustól Pilátushoz menni a 12 ponttal, hanem holnap rögtön életbe kell léptetni. Ott volt Klauzál s csendesí­teni, okosítani próbálta az ifjakat, de nem hallgatott rá senki. „Nem kell most az okos ember", kiáltotta neki oda a dadogó Lütkey zajos derültséget keltve. Hosszú tanakodás után megállapították a következő nap programját. Jókai rövid beszédet intéz a néphez, aztán felolvassa a pontokat. Petőfi elszavalja a verset, ame­lyet a népgyűlésre írt. Kiszabadítják a rab Táncsics Mihály írót a budai börtönből. A többi aztán a pillanat, a tömeghangulat fogja diktálni. Éjjel két óra volt, mikor a fiatalok szétoszlottak. Másnap, március 15-én reg­gel nyolc órakor egy kis csapat indult el a Pilvaxból. Elől egy hatalmas termetű jurátus lépkedett nemzeti lobogóval a ke­zében. Ebből a kis csapatból néhány óra alatt óriási népáradat lett. A vékonydon­gájú, halkszavú Jókai most vérpiros arc­cal süvölti belé: ,,Mit kíván a magyar nem­zet?" Aztán felemelkedik egy túlvilági alak, sápadt, sovány legény, sötét szemei tűzben égnek, lángolnak s mintha maga lenne a megtestesült népszenvedés, elüvölt egy verset, amely megremegteti a velőt a csontokban. Az ökörsütésből forradalom lett. A tör­ténelem óriása nagyot lépett ezen a na­pon, nemzetünk történetében nincs na­gyobb lépése. A BEFEJEZETLEN ELŐADÁS Ballagi Aladár, a történelem kitűnő tu­dósa, temperamentumos előadó volt. Az egyetemi katedra neki szószék volt, ahon­nét lelke egész hevével hirdette a tudást. Néha el is ragadta a hév. Egy ízben a francia forradalomról be­szélt és a lázas napokat jellemezte, amik megelőzték XVI. Lajos kivégzését. — Abban az időben — mondta és a nagyobb nyomaték kedvéért minden ki­jelentésnél az asztalra ütött, — abban az időben a hadsereg vezére csak árnyék­vezér volt, a parlament hatalma árnyék­hatalom volt, a királyi szék pedig árnyék... Itt hirtelen észbekapva, elharapta a mondatot és eltávozott a teremből várat­lan sietséggel, örök adósságul hagyva hall­gatóinak az érdekes előadás befejezését. Minden kérdésben szakértő, ha Tolnai Világlexikonát áttanulmányozta. Petőfi, Arany ... Í­gy zeng ez a két név, Mint ősi magyar dal Az alkonyi csendben Etelköz­ sátrak Regősei ajkán. Merő muzsika, Mint hogyha jelezné: A lant fejedelme Viselheti csak Méltó koszorúként. S Petőfi, Arany Valóban azok: Parnasszusi ormok Királyi lakói , A bús m­agyar égnek Tözmagjai, tény, dal Forrásaiként ragyognak a földre. Halljátok Arany homéroszi lantját ? A puszta fiának, E­ős Toldinak élte Vitézi erényünk, nagy nemzeti multunk Dalolva regélő h­őseposza lesz, Fény és ragyogás a régi időkből, Bús, árva fajunknak örök vigasza. S a ballada szól: Wales bárdjai inkább Elégnek a máglyán, de bib­oros önkényt Hízelegve dicsérő dalt nem kap a zsarnok. S a máglya tüzében már sorr­a jövendő: Az égi szabadság győzelme ragyog. Szent, égi szabadság, Petőfi neve Egy forr a d­édbe, Mint fény özönébe a fent repülő sas. Vagy májusi éjbe a bús csalogányául. Hisz dalnokaid közt­inála dicsőbb Még nem született. Megdöbben a zsarnok: a Nemzeti dal lingadju­ magával szabad magyarok Honvédseregét a harc mezejére. S ágyúdörcsön, pergő dobokon Túlhársan a lant, míg Türteusz állan Beteljesedik: a szent, csatatéren Gyilik ki szivéből az ifjn­ vér. Petőfi, Arany, hű, drága barátság Füz egybe ma is, mint éltetek útján. Ki volt a dicsőbb, ki volt a nagyobb ? Mily dőre vita, hiszen dalotok Egymást koszorúzva m­egosztja örömmel A büszke borostyánt. Parnasszusz urunok királyi lakói, A lant fejedelmei vagytok. S míg lesz tavaszunk, míg zeng a pacsirta, S a róna aranyló kalásza zizeg, Míg szűzi begyom­yok s a kék óceán Fensége előtt megdobban az emberi szív Hevülve a szépért, Addig örökifjan él dalotok. És él dalotokban örökre e nemzet, Hisz lelke tüzében fogant meg a gyémánt, Hogy századokon át szikrázva ragyogjon S hirdesse:­n nép, mely szülte Aranyt, Mely szülte Petőfit, bármily kicsi, a régi-Nagy, isteni Eszme küldöttje a földön ! ARANY­­ ÉS PETŐFI ,­ IRTA SZATHMÁRY ISTVÁN 8

Next