Tolnai Világlapja, 1934. október-december (34. évfolyam, 41–52. szám)
1934-11-28 / 49. szám
Borvendég Ferenc, Budapest főpolgármestere, 58 éves korában meghalt. Mint fővárosi díjnok kezdte meg pályafutását, 1931-ben alpolgármesterré választották, ez év júniusában pedig főpolgármesterré nevezték ki. Nyáron betegeskedni kezdett, kórházba szállították, ahol most váratlanul elhunyt. Budapesten tartották meg a nemzetközi búzaértekezletet, amelyen számos külföldi delegátus vett részt. Az értekezlet résztvevői: 1. Popov (Bulgária), 2. Sicitionas (Görögország), 3. Mac Murray elnök, 4. Kállay Miklós földművelésügyi miniszter, 5. báró Heinet Lipót budapesti osztrák követ, ti. Bruno (Olaszország), 7. Winchkler István, a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Harold Clayton Ureyt, az amerikai Columbia-egyetem világhírű tanárát, az 1934. évi kémiai Nobel-díjjal tüntették ki. Urey tanár fedezte fel a nehézhidrogént. Miklós Andorné, Gombaszögi Frida, a kiváló színművésznő. Az list Lapkiadó Rt., a Magyarország Napilap Rt. és a Pesti Napló Rt. közgyűlést tartott, amelyen Miklós Andirnét a három vállalat igazgatósági tagjává és az igazgatóságok elnökévé választották. (Halmi felv.) Az amerikai kabinet új női tagja. Roosevelt elnök Josephine Rochet kincstári alállamtitkárrá nevezte ki. Tornyay Jánost, a Hódmezővásárhelyen élő kiváló festőművészt 50 éves művészi jubileumán meleg ünneplésben részesítették. (7.achariás felv.) 4