Tolnai Világlapja, 1935. október-december (35. évfolyam, 40–52. szám)

1935-12-18 / 51-52. szám

TOLNAI VILÁGLAPJA „SOHA NEM FOGOM ELFELEJTENI AZT A BETEGET! ... ÖT VILÁGHÍRŰ MAGYAR ORVOSTANÁR BESZÁMOL ÉLETÉNEK LEGHATALMASABB ÉLMÉNYÉRŐL Tolnai Világlapja karácsony alkalmából kivételes ajándékkal kedveskedik olvasóinak. Megszólaltatja a magyar orvosi kar legkiválóbb képviselőit, megkérdez öt világhírű magyar orvosprofesszort, hogy milyen emberi élmény marad örökké felejthetetlen számukra, pályájuk mely mozzanata él időtlen iskolai emlékezetükben Az orvos a lélek legrejtettebb megnyilvánulásainak ismerője. Rendeleteken őszintén, szépítés nélkül mutatkozik meg a szenvedés, az emberi nyomorúság, de a kifinomodott, magasrendű lélek is. Megrázó, könnyes, de mosolyt fakasztó rajzok is következnek ezeken a hasábokon. Dr Adam Lajos, dr Frigy­esi József, dr Hasenfeld Arthur, dr Hültl Hümér és dr Verebély Tibor magyar orvostanárok a szív muzsikáját szólal­tatják meg karácsonyi nyilatkozataikban. Frigyesi József professzor a világhírű magyar nőorvos arcán finom mosoly jelenik meg, mikor elmondja legérdekesebb esetét. — Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt történt, hogy a klinikámon megjelent egy fiatal hölgy, férjes asszony, hogy a mi orvosi segédletünk mellett adjon életet gyermekének. Annak rendje és módja szerint befeküdt egy különszobába és várta a kisbabát. Naponta virágot hoztak számára, ismerősök látogatták meg és a nagyon csinos fiatal asszony rövidesen a klinika kedvence lett. Or­vosok és ápolónők egyformán rajongtak érte és a klinikai sze­mélyzet háromnegyed része állandóan ott volt az ágya körül. — Mindenki kíváncsi volt a férjre, aki azonban nem jelentkezett. Az asszonyka felvilágosított bennünket, hogy a férje mérnök, aki egy osztrák gyárban dolgozik és csak napok múlva érkezhetik meg, ha a gyerek már megszületett.­­ Pontosan így is történt. A mérnök negyvennyolc órával a gyermek világrajövetele után sugárzó arccal meg­jelent a klinikán és nyomában egy virágkereskedés alkal­mazottai valóságos rózsaerdőket cipeltek. A mérnök felsietett a második emeletre és az orvosok kíséretében benyitott fele­ségéhez. — Meglepődve nézett szét és azután megkérdezte, hogy ki ez az idegen hölgy ? Ugyanolyan meglepődve válaszoltuk, hogy természetesen az ő felesége. A mérnök odalépett az ágy­hoz, mégegyszer megnézte a fiatal asszonykát és kijelentette, hogy a hölgy nem azonos feleségével.­­— Lementünk rendelőmbe és ott megállapítottuk, hogy a férjnek vagy tévednie kell, vagy pedig valami egészen szokat­lan és furcsa történettel állunk szemben. A fiatal asszony rendes házasságlevéllel érkezett klinikánkra. Ez a házasság­­levél igazolta, hogy egy évvel ezelőtt esküdött örök hűséget a mérnöknek. Az asszony születési bizonyítványa is kéznél volt, minden adat egyezett, nem volt kétség aziránt, hogy a mérnök tényleg egy olyan nevű hölggyel kötött házasságot, mint amilyen névvel az asszonyka a különszobában feküdt. — Napokig tartott, amíg megoldódott a rejtély. A mérnök feleségének nem volt gyermeke és nagyon szeretett volna egyet. Felhasználta férje külföldi utazását, közel egyesztendős távol­­létét arra, hogy részletes és sűrűn küldött levelekben elhitesse a mérnökkel, hogy gyermeke fog születni. Ugyanakkor keresett és talált egy egyszerű fiatal asszonyt, aki hajlandónak mutat­kozott a mérnök feleségének neve alatt, aktáival, házasság­­levelével, születési bizonyítványával befeküdni klinikánkra. Abban is megállapodtak, hogy a gyermeket a mérnök felesége kapja meg. Ha a terv sikerül, nincs törvény, nincs bíró, vagy detektív, aki a klinika igazolásával szemben, a születési bizo­ny­ítvány ellenére kétségbe meri vonni, hogy tényleg a mérnök felesége hozta világra a gyermeket. ... . . ^ hiba ott volt, hogy a mérnök nem várta be az érte­sítést, hogy a gyermek megszületett és felesége leveleinek fel- Ameillett ,szabadságot kért a cégtől és Budapestre hírn heiái ..^f^ebben ugyanis az állott, hogy egy­ néhány telemar mph ° ^ermek­- Az utolsó napokban a mérnök felesége mellett akart tartózkodni. mír, N­ v^sz°ut m­­ár megszületett, de édesanyja valón,ar i„adt­ T ai ° ^rnök feleségének. Az eset vége persze merti- ne­­­sem­csak a mérnök vált el feleségétől, hanem a s^ony férje is pert indított azon a címen, hogy felesége másnak akarta eladni. Utóbb azt is hal­­ak-í pIoK°*H a.mérnök állítólag feleségül vette a fiatal asszonyt, j­­. ,S ° x e9en keresztül már majdnem gyermekkel aján­lanm,ö ot,me9- Hogy ez a verzió hiteles-e, nem tudom. Igazi ppy end volna, amilyent az élet csak ritkán teremt. Ádám Lajos (Veres felv.) Ádám Lajos professzor a fiatalabb sebészgeneráció legkitű­nőbb képviselője. Kistermetű, nagyon csöndes beszédű úr, akit betegei imád­nak azért a gondosságért, szeretetért és jóságért, ahogyan foglalkozik velük. — Soha nem fogom elfelejteni — meséli — azt a kisgyermeket, akit egynéhány évtizeddel ezelőtt behoztak a klinikára, ahol mint fiatal orvos dolgoztam. A kisfiúnak egy tű ment a talpába és édesanyjával eljött, hogy segítsünk rajta. Két súlyos műtét kö­zött, csak úgy mellékesen, elővettük a gyermeket, hiszen apró, jelentéktelen beavatkozásról volt szó. — A fiúcskát lefektettük a műtőasztalra és elaltattuk. Ezt meg kellett tenni, mert hiszen ilyen kisgyermeknél a beavatkozás, bármilyen jelentéktelen is, rendkívüli félelem­érzést vált ki. Zavartalanul akartunk dolgozni és akkortájt még természetes volt, hogy az operáló orvos minden körül­mények között elaltatja betegét. — Egyszerre, narkotizálás közben észrevesszük, hogy a kisfiú nem lélegzik. A szíve elhallgat, a pulzusa nem ver. Ott, a műtőasztalon halt meg, mint ahogy ez itt-ott, az altatás közben, nagyon ritka esetben előfordul. — Meg voltunk rendülve. A klinikáról összecsődültek az orvosok, futólépésben érkeztek le az emeletekről tanár­segédek, az adjunktusok. Elkezdtük masszírozni a kis­­fiúcska szívetáját, mesterséges légzést alkalmaztunk és szíverősítőszereket fecskendeztünk az erekbe. — Semmi eredmény, így ment ez borzalmas kétségbe­esésünk közepette egészen a huszadik percig. Ekkor a szívtájon gyönge dobbanást hallottunk, alig észrevehetően megindult a szívműködés, a tüdő ismét lélegzett. A fiúcska visszatért az életbe. — Gyorsan kivettük a tűz lábából, most már nem volt fontos, hogy sír-e közben, vagy nem. Mikor készek voltunk, karomba vettem a gyermeket és kivittem édesanyjához. — Az egyszerű asszony, mintha megérezte volna, hogy mi történt odabent, hangos zokogással kapta magához gyermekét, átölelte és el­kezdett szaladni, menekülni, mintha ismeretlen veszély elől futna. Alig tudtuk elérni és megnyugtatni.­­• Ha pedig most ön azt kérdezi tőlem, hogy nem tudok-e derűsebb történetet, akkor elmondom önnek első páciensem esetét is. Hültl professzor fiatal alorvosa voltam akkor­tájt, mikor behoztak egy sürgősen megoperálandó beteget. Előrehaladott állapotban lévő vakbélgyulladása volt, azon­nali beavatkozásra volt szükség. Minthogy Hültl professzor nem volt idehaza, a család elhatározta, hogy engem, a kezdő és ismeretlen asszistenst kérnek föl a műtétre. A műtétet elvégeztem és a beteg öt napon belül föl­kelt, hazautazott és hazavitt, feleségének egy kabátot. Hatodik napon levélben egy számomra fantasztikus arányú honoráriumot kaptam tőle, ötszáz koronát és egy kedves levelet. A levélben megírta, hogy otthon senki nem akarja elhinni, hogy öt nap alatt nemcsak kabátot vásárolt, hanem vakbelét is kivette egy pesti orvos. Mire ő húsz fillér előzetes lefizetése ellenében mindenkinek megmutatja a műtét nyomát. Barátaimmal összeültünk és megtanácskoztuk, hogy mit csináljak a rengeteg pénzzel. Egyik barátom úgy vélte, hogy vásároljak ruhát és fehérneműt, alakuljak át elegáns emberré. Egy újságíróbarátom pedig leghelyesebbnek találta, ha elutazom és világot látok, így is történt. Nagy európai körutazást csináltam, amelyet a mai napig nem felejtek el, így volt ez békében. A mostani honoráriumokból legfeljebb Bécsig lehetne eljutni. Dr Friflyosi Jdzsif (Szenes felv.) 14

Next