Tolnai Világlapja, 1937. január-március (37. évfolyam, 1–14. szám)
1937-01-01 / 1. szám
Mint a mesében ... ! Az elhagyatott partról, amelyet szürkésfeketén fekszik meg a decemberi köd, csónak szakad le és nekivág a hullámzó tengernek. Valahol messze lámpa piroslik a víz felett, távolabb még egy imbolyog. Ahogy a néma csónak közeledik a fény felé, lassan két hajó sziluettje bontakozik ki a sötétből. Suttogva kiejtett vezényszavak, a csónak engedelmesen odasimul az egyik hajóhoz. A következő pillanatban horgonylánc csikorgása hallatszik, egy láthatatlan szelepből sustorogva tör elő a gőz, a hajó csöndesen az éjszaka palástjába burkolt nyílt tenger felé fordítja az orrát. A fedélzeten magányos férfi áll fedetlen fővel, feltűrt gallérú kabátban és mozdulatlanul figyeli, hogyan vesznek bele a ködbe a kikötő lámpásai. Mint a mesében ...! A magányos utast délben még Edward királynak hívták, este egyedül maradt férfi. Ember ... Az emberi érzések nem ismernek rangot, nem ismernek osztálykülönbséget. A boldogtalanság egyformán fáj királynak és páznak, de a boldogság érzete, is egyforma minden állású és rangú embernél. A vágy a boldogságra erősebb mindennél és nincs áldozat, amit az ember meg nem hozna, hogy elérje. A magányos utas hevesen vágyott a boldogságra. Valahol messze, arra amerre néhány óra múlva aranyos esik jelzi majd, hogy közeledik a decemberi nap sápadt aranygolyója, szerelmes asszony várja. A boldogsága ...! Két tiszta, derűs szem, hófehér homlok, örömet igérő száj és vágyakozó pillantás, amely a ködös távolban őt keresi. Ennyi boldogsággal nem érhet fel semmi — a férfi habozás nélkül félretolt mindent, ami útjában állt, hogy elérje. A hajó nesztelenül siklik a csillagtalan éjszakában, arra, amerről majd felragyog a nap. Túl a válságon, a szíve könnyű. Nem is volt igazi válság, mert már az első percben tudta, hogy az ő útja arra visz, az asszony felé. Talán csak a beleneveltség szólalt meg benne egy pillanatra, de a következő másodpercben már a férfi döntött. Semmi, semmi sem adhatja neki azt a boldogságot, amit a szerelmétől kap és mint ember — mert hiszen elsősorban és mindenekfelett az érző, hús-vér ember — nem tud és nem akar lemondani a boldogságról. Egy nép szeretete adhat megnyugvást, örömet, de boldogságot? . . . Ha a trónt választotta vola, csak azt bizonyította volna önmaga előtt, hogy szerelme nem halálosan komoly. TOLNAI VILÁGLAPJA Sde a kétely egy pillanatra sem ködlött fel benne. Ment és megy egyenesen, ahogy egész férfihoz illik. A karcsú jachtot elnyelte a téli éjszaka. Az angol partok körvonalai már régen beleolvadtak a semmibe. A magányos férfi fent a nedves fedélzeten mosolyog. Csöndes, derűs, boldog mosoly ömlik el az arcán és önkéntelenül Kelet felé fordul. Karja a magasba lendül, mintha intene valakinek, aki messze, messze, túl a sötétségen várja. Éjszaka van ... Mögötte, hatalmas birodalom alszik kimerülten az utolsó napok izgalmaitól. Előtte a kontinens, amelynek parányi pontján szerelmes asszony álmodik színes, forró álmot a közeledő boldogságról. Alatta az örök tenger, a titokzatos víz, mintha szintén szenderegne, fölötte az égbolt húnyó csillagokkal. Csak ő egyedül virraszt, szívében sok, sok boldogsággal, amelyet kiharcolt, drága zsákmányként őriz. Néz és mosolyog. Mosolyog és int a világosodó láthatár felé. Aranyos esik villan, a fényesség lassan emelkedik. A hajó a fény felé fut nesztelen sietéssel. A magányos férfi kitárt karokkal köszönti a fényt... az új életet... Mint a mesében ...! Simpsonné, aki miatt VIII. Edward lemondott az angol trónról. A lemondott angol király, Windsor hercege admirális egyenruhában. MAGÁNYOS UTAS 3