Tolnai Világlapja, 1940. január-március (42. évfolyam, 1–13. szám)

1940-02-14 / 7. szám

orvos az Őserdőben Schweitzer Albert, a filozófus-orgona­­mű­vész csodálatos kórháza Afrikában Hogyan is kezdődött ?... Hogyan jutott el dr Schweitzer Albert, a nagy emberbarát, orvos, filozófus, etikus, teológus, orgonamű­vész, Bach legjobb méltatója, számos külföldi egyetem dísz­­doktora odáig, hogy 1913-ban Lambarenéban, a francia egyenlítői Afrikában kórházat ala­pítson. Olyan kórházat, amelynek nincs párja az egész világon. — Felhagytam tanári működésemmel a strass­­burgi egyetemen — mondja egyik könyvében maga Schweitzer, — de felhagytam ugyanakkor az orgonaművészettel és az Írással is, hogy orvosnak menjek Afrikába .. . Azután rész­letesen megvilágítja, hogy hogyan jött rá erre a gondolatra. Olvasta és a misszionáriusoktól is hallotta, hogy az őserdei benszülöttek milyen testi nyomorúságban élnek. És minél többet gondolkozott ezen, annál megfoghatatlanabbnak tűnt, hogy az európaiak olyan keveset törődnek a távoli földrészek lakosságával. Pedig az orvostudomány fejlődése annyi ismerettel és A „nagy doktor” varázslatai Lambarene az Egyenlítőtől hatvan mérföld­­nyire délre fekszik és időjárása az európai ember számára egyáltalán nem ideális. Az esős év­szakban, amely a nyarat képviseli, az átlagos hőmérséklet árnyékban közel van a 35 fokhoz és ez a téli száraz évszakban sem süllyed 25 fok alá. Az éjszakák pedig csaknem ugyanolyan melegek, mint a nappalok. Amikor Schweitzer odaérkezett, meglehetősen primitív missziós­telepet talált azon a helyen, amely azonban mégis alkalmas volt a további megfelelő fejlesztésre. Alig egy évi munka után már rendet teremtett a vidéken. Megindult az üzem, szigorú fegyel­met honosított meg a fegyelemhez egyáltalán nem szokott benszülöttek között, akik csak­hamar valóságos legendakörrel vették körül a „nagy doktor’-t. Schweitzerre és orvostársaira természetesen a legkülönbözőbb feladatok megoldása várt. Itt nem lehetett válogatni, minden betegen segíteni kellett, minden operációt el kellett végezni. Nem csoda, ha a benszülöttek hamarosan egész legendakörrel vették körül a fehér varázslót. Legjobban az altatás imponált nekik. Erről rengeteget beszéltek. Az iskoláslányok pedig levelezésbe kezdtek egy európai vasárnapi iskolával. Egyik levelükben a következő volt olvasható: „Mióta a doktor itt van, csodálatos dolgok történnek. Először megöli a beteget, aztán meggyógyítja, a végén pedig feltámasztja őket”. A legnehezebb harcok egyike a pusztító álom­kór ellen folyik. Rettenetes betegség ez és amikor új területen üti fel a fejét, nem egyszer a népes­ség felét is elpusztítja. Sőt például egy ízben Ugandában háromszázezerről százezerre csök­kent a lakosság száma a járvány következtében. Egy idő múlva aztán alábbhagy. Megszűnik, látszólag ok nélkül, mint ahogy ok nélkül robbant is ki. A betegség egyébként is szabály­talan. Alacsonyabb vagy magasabb lázzal kez­dődik, amely elmúlik és visszatér anélkül, hogy az ember betegnek érezné magát. Egy napon azután észreveszi a beteg, hogy folyton álmos, aggasztóan gyöngül az emlékezőtehet­sége. Majd mély álom fogja el. Az alvás egyre mélyebbé válik, a beteg részvétlenül és érzéket­lenül fekszik és testsúlya egyre fogy. A fekvés­től egyre terjedő fekélyek keletkeznek a testén és ez a félholt állapot sokszor napokig eltart. A természet gyermeke is lehet beteg .. . Az első négy év elmúltával Schweitzer fel­állította munkájának mérlegét. „Bebizonyo­sodott — mondotta, — hogy azok az elgondolá­sok, amelyek kiragadtak a tudományból és a művészetből és az őserdőbe hajszoltak, helyesek voltak. Barátaim, hogy visszatartsanak, azt mondták, hogy a természet ölén lévő benszülöt­tek nem betegeskednek annyit, mint mi, és nem érzik úgy a fájdalmat sem. Láttam azon­ban, hogy ez nem igaz. A legtöbb európai betegség kint is megtalálható és a természet emberei épúgy érzik a fájdalmat, mint mi. A nemzeteknek, amelyeknek gyarmataik van­nak, tudniok kell, hogy azoknak birtokbavéte­lével óriási emberi felelősséget vállaltak ma­gukra a benszülöttekkel szemben. Azok pedig, akik önmagukon tapasztalták, mi a rettegés és a testi szenvedés, az egész világon össze­tartoznak ..." A kórház alapítása óta elmúlt több mint negyedszázad alatt a kórház külsőleg is, műkö­dését illetőleg is sokat változott. A betegek száma pedig folyton emelkedett. A háború második felében Schweitzert, mint német állampolgárt, internálták a franciák. Internálása alatt is szakadatlanul dolgozott. Utána gyors egymás­utánban jelentek meg könyvei, gyermekkoráról és ifjúságáról, a kultúra és etika kapcsolatáról, valamint a kultúra hanyatlásáról és újjáépí­téséről. Ennek az utóbbi könyvének a címlap­ján ott áll a megjegyzés: Az első tervek vissza­mennek az 1900-as esztendőig. A részletes fel­dolgozást 1914 és 1917 között végeztem el Afrika őserdeiben. 1925-ben a missziós állomás által adomá­nyozott terület szűknek bizonyult és két évi munkával új épületet emeltek. Közben a munka szakadatlanul folyt tovább. Schweitzer időnként hazajött Európába, előadásokat és hangverse­nyeket tartott csak azért, hogy azután megfelelő anyagiakkal ellátva indulhasson vissza a feke­ték közé. 1933 márciusában Schweitzerék Afrikába 130 darab poggyászt vittek magukkal. Tele gyógyszerrel, szerszámokkal, háztartási eszközökkel, ruhaneműekkel. Ami a mát illeti, a kórház körülbelül ötven épületből áll és felszerelése tökéletes. A beteg­létszám háromszáz körül mozog, fehérek, feke­ték vegyesen. A nehéz munka végzésében három orvos, nyolc fehér ápolónő és nagyszámú fekete személyzet segédkezik. A betegek pedig messze vidékről, sokszor többszáz kilométer távolságból jönnek el az ő „nagy doktoruk"-hoz. Az őserdei kórház az Egyenlítő alatt ma olyan hézagpótló intézmény, amelynek hiányát el sem lehet többé képzelnünk. Kemény István dz IRODALOM Buchnerné Nyérasdy Ilona: Aranyszívek, aranynapok. A jónevű költőnőnek immár második verseskötete ez a gyűjtemény, amely meglepő együttérzéssel követi nap­jaink világrengető eseményeit. Ebből a te­kintetből külön hangsúly esik a kötet Mus­­solini-ciklusára. Dr. Gyulai Ferenc: Mülény foto. Dr. Gyulai legújabb könyve megmutatja, hogy olyan helyen, ahol természetes fény nem áll rendelkezésre, miképpen le­het műfény segít­ségével fényképezni. Minden fényképező szá­mára érdekes könyv. Támogatjuk biztosításos előfizetőink hozzátartozóit sze­retteik elhunyta alkalmából. Eddig több mint kétezer elhunyt előfizető hozzátartozója kapta meg Tolnai Világlapja és testvér­lapjai útján a 250 pengőig terjedő temetke­zési segélyt. N. Pál N.­pusztai előfizető pa­naszkodott, hogy elhunyt férje után nem kapta meg az esedékes összeget. Nem is kap­hatta meg, mert a biztosítóintézet, a benyúj­tott okmányokból minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a kötvény kiállítása napjától az előfizető halála napjáig nem telt el a feltételekben előírt három havi vára­kozási idő. 11 cm széles és 30­ méter hosszúságú tekercsek­ben finom minőségű, helyenként apró lyukakkal átlyukasztott tiszta papiros kapható. Ha 10 fillért beküld bélyegben, szívesen küldünk egy pár méteres mintát. Ez a papír kitűnően felhasználható apróbb tárgyak csomagolásához. Legkisebb mennyiség 1 kgr, amelynek ára 45 fillér, a postadíj 1 kilónál 20 fillér. Csakis az összeg és a postadíj előzetes beküldése ellenében küldhetjük. 5 kiló rendelése esetén bérmentve küldjük. 20—25 kiló vételnél 10% engedményt adunk és ugyancsak bérmentve küldjük. Meg­rendelhető Tolnai Világlapja kiadóhivatalánál, Budapest, VII. Dohány u. 12. Semmiesetre sem rendeljen előbb, amíg mintát nem kért. Életem legérde­kesebb élménye A bécsi Burg kapujában Elmondja : Ügeti Miklós szobrászművész — Hát bizony, sok­sok minden történt ve­lem, amit elmondhat­nék, de nekem a leg­kedvesebb mégis csak az, amit elmondani akarok. Édesapám katona volt. Végighar­colta Solferinót, Königgrätzet, ennek meg­felelően kitüntetései is voltak. Ha jókedvé­ben volt, beszélt is nagy unszolásra ezekről, de akár a csatákról, megsebesülésekről vagy fogságáról beszélt, mindig mint legnagyobb dologgal, rajongóan és büszkén azzal végezte, hogy mint fiatal császárvadász (Kaiser­jäger) a bécsi Burg kapuján állt posztot. Egyszerre, mintha földből termett volna, előtte állott I. Ferenc József őfelsége, mö­götte az adjutánsa. Ez abban az időben volt, amikor őfelsége itt-ott sétálni ment a még akkor létező bécsi Ring helyén levő Glacisra, azaz várfalra. Apám lekapta fegyverét és az akkori reglama szerint tisztelgett. Ami abból állott, hogy a baloldalára kellett emelnie a fegyverét és mint valami faragott szobor a felségre nézni. Apám ezt olyan feszesen csinálta, hogy őfelségének feltűnt. Megállott, végignézte, bólintott a fejével és jóakaratú mosollyal tovább ment. Ez volt édesapám katonailag legnagyobb esete. Rajongó szeretettel, boldogan gon­dolt és beszélt erről a percről. Múltak az idők, 1896-ban mint fiatal szobrászt bemutattak őfelségének, a Szép­­művészeti Múzeumban lévő, a királyról készült ércszobromnál, őfelsége pár szót beszélt velem, én pedig boldogan siettem, repültem haza apámhoz, hogy ezt elmond­jam neki. Boldog volt, büszke volt, egészen átszellemülten hallgatta; csak nekem volt az az érzésem, hogy ez nem volt jó. Ezáltal, úgy éreztem, mintha több volnék, mint az apám. Bántott, hogy engem bemutattak őfelségének, az apámat meg nem. 1914-ben meghívást kaptam Schönbrunn­­ba, hogy őfelségét ott megmintázhatom. A király nagyon kegyes volt hozzám és négy órát ült és beszélgetett velem. Nagy-nagy dolog volt ez ! Sokat gondoltam akkor drága édesapámra. Nekibátorodtam és a harmadik ülés alkal­mával elmondottam édesapám Burgwache­­esetét. Úgy éreztem, hogy most jóváteszek mindent. . . Ott állhattam büszkén, ragyogó szemmel, azzal az érzéssel, hogy mellettem áll feszesen­ tisztelgő édesapám, és most én teszek jóvá egy régi mulasztást, és én muta­tom be édesapámat őfelségének. Büszke voltam, meleg futott át, hangom is mintha erősebb lett volna, amikor láttam, hogy a király mosolyogva, jóakaratúlag bólintott és úgy hallgatta édesapám bemutatását. Nekem ugyanis az volt az érzésem. Minden kérdésben szakértő, ha Tolnai Világ­lexikonát áttanulmányozta. Nem csökkentettük lapunk tartalmát, miután a hirdetések nagy részét kihagytuk és annak ellenére, hogy a lapterjedelmet korlátoz­nunk kellett, lapunk tartalma majdnem ugyan­annyi, amennyi volt. Mindent elkövetünk, hogy az engedélyezett oldalterjedelmet az olvasóközönség érdekében a legteljesebben kihasználjuk. HÖLGYEK! Ki vállalkoznék úgy vidéki, mint budapesti meglévő tagoknak sze­mélyes felkeresésére. Ez az állás évekre legalább 100—150 pengő havi jövedelmet biztosít. Aján­latokat lapunk kiadóhivatala (Budapest, VII. Dohány utca 12) továbbít „Társulat tagjai“ jelige alatt. Az ajánlatban feltétlenül megnevezendő a kor, családi állapot, eddigi működés, vallás. TOLNAI VILÁGLAPJA 23

Next