Tolnai Világlapja, 1940. január-március (42. évfolyam, 1–13. szám)
1940-02-14 / 7. szám
orvos az Őserdőben Schweitzer Albert, a filozófus-orgonaművész csodálatos kórháza Afrikában Hogyan is kezdődött ?... Hogyan jutott el dr Schweitzer Albert, a nagy emberbarát, orvos, filozófus, etikus, teológus, orgonaművész, Bach legjobb méltatója, számos külföldi egyetem díszdoktora odáig, hogy 1913-ban Lambarenéban, a francia egyenlítői Afrikában kórházat alapítson. Olyan kórházat, amelynek nincs párja az egész világon. — Felhagytam tanári működésemmel a strassburgi egyetemen — mondja egyik könyvében maga Schweitzer, — de felhagytam ugyanakkor az orgonaművészettel és az Írással is, hogy orvosnak menjek Afrikába .. . Azután részletesen megvilágítja, hogy hogyan jött rá erre a gondolatra. Olvasta és a misszionáriusoktól is hallotta, hogy az őserdei benszülöttek milyen testi nyomorúságban élnek. És minél többet gondolkozott ezen, annál megfoghatatlanabbnak tűnt, hogy az európaiak olyan keveset törődnek a távoli földrészek lakosságával. Pedig az orvostudomány fejlődése annyi ismerettel és A „nagy doktor” varázslatai Lambarene az Egyenlítőtől hatvan mérföldnyire délre fekszik és időjárása az európai ember számára egyáltalán nem ideális. Az esős évszakban, amely a nyarat képviseli, az átlagos hőmérséklet árnyékban közel van a 35 fokhoz és ez a téli száraz évszakban sem süllyed 25 fok alá. Az éjszakák pedig csaknem ugyanolyan melegek, mint a nappalok. Amikor Schweitzer odaérkezett, meglehetősen primitív misszióstelepet talált azon a helyen, amely azonban mégis alkalmas volt a további megfelelő fejlesztésre. Alig egy évi munka után már rendet teremtett a vidéken. Megindult az üzem, szigorú fegyelmet honosított meg a fegyelemhez egyáltalán nem szokott benszülöttek között, akik csakhamar valóságos legendakörrel vették körül a „nagy doktor’-t. Schweitzerre és orvostársaira természetesen a legkülönbözőbb feladatok megoldása várt. Itt nem lehetett válogatni, minden betegen segíteni kellett, minden operációt el kellett végezni. Nem csoda, ha a benszülöttek hamarosan egész legendakörrel vették körül a fehér varázslót. Legjobban az altatás imponált nekik. Erről rengeteget beszéltek. Az iskoláslányok pedig levelezésbe kezdtek egy európai vasárnapi iskolával. Egyik levelükben a következő volt olvasható: „Mióta a doktor itt van, csodálatos dolgok történnek. Először megöli a beteget, aztán meggyógyítja, a végén pedig feltámasztja őket”. A legnehezebb harcok egyike a pusztító álomkór ellen folyik. Rettenetes betegség ez és amikor új területen üti fel a fejét, nem egyszer a népesség felét is elpusztítja. Sőt például egy ízben Ugandában háromszázezerről százezerre csökkent a lakosság száma a járvány következtében. Egy idő múlva aztán alábbhagy. Megszűnik, látszólag ok nélkül, mint ahogy ok nélkül robbant is ki. A betegség egyébként is szabálytalan. Alacsonyabb vagy magasabb lázzal kezdődik, amely elmúlik és visszatér anélkül, hogy az ember betegnek érezné magát. Egy napon azután észreveszi a beteg, hogy folyton álmos, aggasztóan gyöngül az emlékezőtehetsége. Majd mély álom fogja el. Az alvás egyre mélyebbé válik, a beteg részvétlenül és érzéketlenül fekszik és testsúlya egyre fogy. A fekvéstől egyre terjedő fekélyek keletkeznek a testén és ez a félholt állapot sokszor napokig eltart. A természet gyermeke is lehet beteg .. . Az első négy év elmúltával Schweitzer felállította munkájának mérlegét. „Bebizonyosodott — mondotta, — hogy azok az elgondolások, amelyek kiragadtak a tudományból és a művészetből és az őserdőbe hajszoltak, helyesek voltak. Barátaim, hogy visszatartsanak, azt mondták, hogy a természet ölén lévő benszülöttek nem betegeskednek annyit, mint mi, és nem érzik úgy a fájdalmat sem. Láttam azonban, hogy ez nem igaz. A legtöbb európai betegség kint is megtalálható és a természet emberei épúgy érzik a fájdalmat, mint mi. A nemzeteknek, amelyeknek gyarmataik vannak, tudniok kell, hogy azoknak birtokbavételével óriási emberi felelősséget vállaltak magukra a benszülöttekkel szemben. Azok pedig, akik önmagukon tapasztalták, mi a rettegés és a testi szenvedés, az egész világon összetartoznak ..." A kórház alapítása óta elmúlt több mint negyedszázad alatt a kórház külsőleg is, működését illetőleg is sokat változott. A betegek száma pedig folyton emelkedett. A háború második felében Schweitzert, mint német állampolgárt, internálták a franciák. Internálása alatt is szakadatlanul dolgozott. Utána gyors egymásutánban jelentek meg könyvei, gyermekkoráról és ifjúságáról, a kultúra és etika kapcsolatáról, valamint a kultúra hanyatlásáról és újjáépítéséről. Ennek az utóbbi könyvének a címlapján ott áll a megjegyzés: Az első tervek visszamennek az 1900-as esztendőig. A részletes feldolgozást 1914 és 1917 között végeztem el Afrika őserdeiben. 1925-ben a missziós állomás által adományozott terület szűknek bizonyult és két évi munkával új épületet emeltek. Közben a munka szakadatlanul folyt tovább. Schweitzer időnként hazajött Európába, előadásokat és hangversenyeket tartott csak azért, hogy azután megfelelő anyagiakkal ellátva indulhasson vissza a feketék közé. 1933 márciusában Schweitzerék Afrikába 130 darab poggyászt vittek magukkal. Tele gyógyszerrel, szerszámokkal, háztartási eszközökkel, ruhaneműekkel. Ami a mát illeti, a kórház körülbelül ötven épületből áll és felszerelése tökéletes. A beteglétszám háromszáz körül mozog, fehérek, feketék vegyesen. A nehéz munka végzésében három orvos, nyolc fehér ápolónő és nagyszámú fekete személyzet segédkezik. A betegek pedig messze vidékről, sokszor többszáz kilométer távolságból jönnek el az ő „nagy doktoruk"-hoz. Az őserdei kórház az Egyenlítő alatt ma olyan hézagpótló intézmény, amelynek hiányát el sem lehet többé képzelnünk. Kemény István dz IRODALOM Buchnerné Nyérasdy Ilona: Aranyszívek, aranynapok. A jónevű költőnőnek immár második verseskötete ez a gyűjtemény, amely meglepő együttérzéssel követi napjaink világrengető eseményeit. Ebből a tekintetből külön hangsúly esik a kötet Mussolini-ciklusára. Dr. Gyulai Ferenc: Mülény foto. Dr. Gyulai legújabb könyve megmutatja, hogy olyan helyen, ahol természetes fény nem áll rendelkezésre, miképpen lehet műfény segítségével fényképezni. Minden fényképező számára érdekes könyv. Támogatjuk biztosításos előfizetőink hozzátartozóit szeretteik elhunyta alkalmából. Eddig több mint kétezer elhunyt előfizető hozzátartozója kapta meg Tolnai Világlapja és testvérlapjai útján a 250 pengőig terjedő temetkezési segélyt. N. Pál N.pusztai előfizető panaszkodott, hogy elhunyt férje után nem kapta meg az esedékes összeget. Nem is kaphatta meg, mert a biztosítóintézet, a benyújtott okmányokból minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a kötvény kiállítása napjától az előfizető halála napjáig nem telt el a feltételekben előírt három havi várakozási idő. 11 cm széles és 30 méter hosszúságú tekercsekben finom minőségű, helyenként apró lyukakkal átlyukasztott tiszta papiros kapható. Ha 10 fillért beküld bélyegben, szívesen küldünk egy pár méteres mintát. Ez a papír kitűnően felhasználható apróbb tárgyak csomagolásához. Legkisebb mennyiség 1 kgr, amelynek ára 45 fillér, a postadíj 1 kilónál 20 fillér. Csakis az összeg és a postadíj előzetes beküldése ellenében küldhetjük. 5 kiló rendelése esetén bérmentve küldjük. 20—25 kiló vételnél 10% engedményt adunk és ugyancsak bérmentve küldjük. Megrendelhető Tolnai Világlapja kiadóhivatalánál, Budapest, VII. Dohány u. 12. Semmiesetre sem rendeljen előbb, amíg mintát nem kért. Életem legérdekesebb élménye A bécsi Burg kapujában Elmondja : Ügeti Miklós szobrászművész — Hát bizony, soksok minden történt velem, amit elmondhatnék, de nekem a legkedvesebb mégis csak az, amit elmondani akarok. Édesapám katona volt. Végigharcolta Solferinót, Königgrätzet, ennek megfelelően kitüntetései is voltak. Ha jókedvében volt, beszélt is nagy unszolásra ezekről, de akár a csatákról, megsebesülésekről vagy fogságáról beszélt, mindig mint legnagyobb dologgal, rajongóan és büszkén azzal végezte, hogy mint fiatal császárvadász (Kaiserjäger) a bécsi Burg kapuján állt posztot. Egyszerre, mintha földből termett volna, előtte állott I. Ferenc József őfelsége, mögötte az adjutánsa. Ez abban az időben volt, amikor őfelsége itt-ott sétálni ment a még akkor létező bécsi Ring helyén levő Glacisra, azaz várfalra. Apám lekapta fegyverét és az akkori reglama szerint tisztelgett. Ami abból állott, hogy a baloldalára kellett emelnie a fegyverét és mint valami faragott szobor a felségre nézni. Apám ezt olyan feszesen csinálta, hogy őfelségének feltűnt. Megállott, végignézte, bólintott a fejével és jóakaratú mosollyal tovább ment. Ez volt édesapám katonailag legnagyobb esete. Rajongó szeretettel, boldogan gondolt és beszélt erről a percről. Múltak az idők, 1896-ban mint fiatal szobrászt bemutattak őfelségének, a Szépművészeti Múzeumban lévő, a királyról készült ércszobromnál, őfelsége pár szót beszélt velem, én pedig boldogan siettem, repültem haza apámhoz, hogy ezt elmondjam neki. Boldog volt, büszke volt, egészen átszellemülten hallgatta; csak nekem volt az az érzésem, hogy ez nem volt jó. Ezáltal, úgy éreztem, mintha több volnék, mint az apám. Bántott, hogy engem bemutattak őfelségének, az apámat meg nem. 1914-ben meghívást kaptam Schönbrunnba, hogy őfelségét ott megmintázhatom. A király nagyon kegyes volt hozzám és négy órát ült és beszélgetett velem. Nagy-nagy dolog volt ez ! Sokat gondoltam akkor drága édesapámra. Nekibátorodtam és a harmadik ülés alkalmával elmondottam édesapám Burgwacheesetét. Úgy éreztem, hogy most jóváteszek mindent. . . Ott állhattam büszkén, ragyogó szemmel, azzal az érzéssel, hogy mellettem áll feszesen tisztelgő édesapám, és most én teszek jóvá egy régi mulasztást, és én mutatom be édesapámat őfelségének. Büszke voltam, meleg futott át, hangom is mintha erősebb lett volna, amikor láttam, hogy a király mosolyogva, jóakaratúlag bólintott és úgy hallgatta édesapám bemutatását. Nekem ugyanis az volt az érzésem. Minden kérdésben szakértő, ha Tolnai Világlexikonát áttanulmányozta. Nem csökkentettük lapunk tartalmát, miután a hirdetések nagy részét kihagytuk és annak ellenére, hogy a lapterjedelmet korlátoznunk kellett, lapunk tartalma majdnem ugyanannyi, amennyi volt. Mindent elkövetünk, hogy az engedélyezett oldalterjedelmet az olvasóközönség érdekében a legteljesebben kihasználjuk. HÖLGYEK! Ki vállalkoznék úgy vidéki, mint budapesti meglévő tagoknak személyes felkeresésére. Ez az állás évekre legalább 100—150 pengő havi jövedelmet biztosít. Ajánlatokat lapunk kiadóhivatala (Budapest, VII. Dohány utca 12) továbbít „Társulat tagjai“ jelige alatt. Az ajánlatban feltétlenül megnevezendő a kor, családi állapot, eddigi működés, vallás. TOLNAI VILÁGLAPJA 23