Tolnai Világlapja, 1941. július-szeptember (43. évfolyam, 27–39. szám)
1941-07-09 / 28. szám
AMIRE AZ EMBER NEM KÉPES! Egy kis lecke az emberi szerénységből A teremtés koronájának nevezzük az embert és értelmi vonatkozásban talán igazunk is van. Testünkre azonban ne legyünk nagyon büszkék! Sok olyan állat él itt a földön, amely sokkal erősebb, ügyesebb, mint az ember és testének segítségével olyan tettekre képes, amiket a mi szervezetünkkel hiába próbálnánk végrehajtani. Az isteni gondviselés olyan eszközökkel ruházta fel teremtményeit, amelyekkel a legjobban szolgálhatják létfenntartásukat és szaporodásukat. Az embernek nincsenek ilyen testi előnyei, uralmát a Földön csakis lelki, szellemi eszközöknek köszönheti és ezek segítségével tarthatja fenn. Eggyel több ok van arra, hogy a legnagyobb figyelmet szenteljük lelki életünknek és szellemi tehetségeink fejlesztésének. Mindenki tudja, hogy az ember mozgása milyen lassú és ügyetlen az állatokéhoz képest, hogy a legkisebb állat is aránylag nagyobb erőt fejt ki, mint az ember. Most néhány különös állat különleges testi adottságaiból gyűjtöttünk össze egy csokrot, hogy annak megvizsgálása kapcsán mélyebb bepillantást nyerjünk a Teremtés titkaiba. Tintahalnak nevezzük azt a nyolckarú polipot, amely tintaszerű fekete folyadékot bocsát ki magából, ha valamelyik ellensége megtámadja, mert a zavarosban könnyen elmenekülhet. Ezt a fogását az ember már eltanulta. A háborúban alkalmazzák is a tengeralattjárók a víz alatt, a ködfejlesztő készülékek pedig a víz fölött és a szárazon. A másik különlegességét sok léha fiatalember szeretné elsajátítani. A tintahalnak ugyanis három szíve van. Milyen jó neki! Ha két tintahal lánykába szerelmes, mindegyiket megajándékozhatja egy-egy szívével, még mindig megmarad neki a harmadik! Igaz, hogy a tintahal-lánykának is három szíve van és ha egyiket cserébe adja is a kapottért, még kettő marad neki más tintahal-ifjak számára. Ez már cseppet sem kellemes, ugy-e? Inkább beszéljünk arról, miért adott a Gondviselés három szívet a tintahalnak? A szívnek minden szervezetben az a feladata, hogy a testnek legtávolabbi részeibe is eljuttassa az életet fenntartó nedvet: a vért. A szív úgy működik, mint egy szivattyú és bizonyos nyomást kell kifejtenie, hogy a véredények rendszerén keresztülszorítsa a test drága nedvét. A tintahal szíve egymagában nem tudná ezt a feladatot tökéletesen elvégezni. A tintahalnak ugyanis zömök teste és nyolc hosszú karja van. Karjaival tapogat, vagyis lát, ezek segítségével változtatja helyét és ezekkel ragadja meg zsákmányát. Karjai kétszer-háromszor olyan hosszúak, mint az egész teste. A karoknak sok vérre van szükségük, hogy fontos feladatuknak megfeleljenek, a tintahal szívének tehát rendkívül nagynak és erősnek kellene lennie, hogy megfelelő nyomást adhasson a vérkeringésnek. A természet úgy segített magn, hogy a karok tövében mindkét oldalon öt pótszívet, „segédszivattyút” helyezett el. Ezek a szívek azután lehetővé teszik a szabályos vérkeringést ennek a különös állatnak idomtalan testében. Ilyen segédszivattyúkat alkalmaznak az emberek is a nyersolajvezetékeknél, hogy a főszivattyúmű munkáját megkönnyítsék. A világ legmérgesebb állata, a tengeri uborka. Azért nevezik így, mert olyan alakja van, mint az uborkának. Teste izmos cső, ebben van a kopoltyúja és a bele. A tengerparti sekély vizekben szokott úszkálni és a vízben lebegő apró élőlényekből él, amelyeket nyitott száján a vízzel együtt szed magába. Ha a tengeri uborkát kiemeljük a vízből, olyan dühbe gurul, hogy egész belső részét kiköpi a támadó felé. Kijön belőle kopoltyúja, gyomra és belei, nem marad egyéb, csak az üres cső. A Távol- Kelet benszülöttei nem haragusznak ezért, mert ízletes tápláléknak tekintik a tengeri uborka megmaradó húsos izomcsövét, amelyet ilyenformán már nem is kell tisztogatniuk. Más állat azonban méltán megzavarodhatik ilyen „méregzsák” láttára és valószínűleg elmenekül a dühös kis szörnyeteg elől. Mit csinál ilyenkor a tengeri uborka? Megdöglik? Vagy utánaúszik a bőréből „kibújt” belsejének és ismét bekapja azt? Egyiket sem. Dühe csillapultával nyugodtan félrevonul egy csendes zugba és szépen megvárja, amíg ismét „kinő” a kopoltyúja és a bele. Ez hamarosan be is következik olyan gyorsan, mint ahogy az embernek a körme vagy a haja nő. Hihetetlen életerő van ebben a kis „méregzsákban”! Sok emberre mondják, hogy foglalkozásának rabja és csak hivatásának él. Mennyivel inkább elmondhatjuk ezt a világ legfanatikusabb „bányászá”-ról, a vakondokról. Ez a kis fekete állat éjjel-nappal dolgozik, hogy „kenyerét” megkeresse, igaz hogy ritkán tudja, mikor van éjjel és mikor nappal, mert a földben mindig sötét van. Két mellső lába két aránylag hatalmas ásó, sokkal nagyobb munkateljesítménnyel, mint a legszorgalmasabb kubikosé. Feje olyan, mint a fúrógép, nagy földtömeget tud vele eltolni. Szája mélyen az orra alatt húzódik meg, hogy a lehulló föld bele ne essék. Érdekes, hogy még finom selymes szőre is a szűk alagutakban való bujkáláshoz idomult: egyformán hajlik előre és hátra, nem lehet tehát „visszafelé” simítani. A vakondokat nem szeretik az emberek. Lehet, hogy különcsége miatt, de azért sem, mert károsnak tartják. Pedig a legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy a vakondok húsevő, tehát nem bántja a vetemények gyökerét, hanem inkább azok kártevőit pusztítja el. Hasznos azért is, mert szorgalmas munkájával a termőföld szellőztetését végzi el. Nem mindenütt káros tehát és nem szükséges, hogy zord kíméletlenséggel üldözzék. Vannak olyan emberek, akik csak a gyomruknak élnek és „szemükkel” falnának fel mindent, csak azt sajnálván, hogy nem tudnak többet enni. Ezek valószínűleg irigylik azt a kis mélytengeri halat, amely magánál háromszor nagyobbat is le tud nyelni. „Chiasmodus niger”-nek nevezi a tudomány ezt a kis szörnyet, amely éppen kicsisége miatt nehezen tudja zsákmányát megszerezni. Térszerűen éles fogaival megragadja a nagy halat és gyorsan lenyeli, mert különben kiesnek szájából vagy elmenekülne tőle az áldozat és a tenger mélyének sötétjében többé nem találná meg. A kis hal gyomra úgy tágul, mint a gumihólyag és egészen átlátszó lesz, ha nagy falatot „rejteget”. Nem titkolhatja hát, hogy mit evett vacsorára! Viszont a gyomra ilyenformán inkább éléskamra, mert ha „jóllakott”, hetekig nem kell ennie. Sok mindenre nem képes az ember, de ez nem baj. Elég lenne az is, ha mindig megtenné azt, amire képes! Lendvay Ferenc Nem csökkentettük lapunk tartalmát, miután a bitetések nagy részét kihunytuk és annak ellenére, hogy a lapterjedelmet korlátoznunk kellett, lapunk tartalma majdnem ugyanannyi, amennyi volt. Mindent elkövetünk, hogy az engedélyezett oldal terjedelmet az olvasóközönség érdekében a legteljesebben kihasználjuk. A szerkesztőség postája című rovatunkat egyelőre nem közölhetjük. Ezért arra kérjük tisztelt előfizetőinket és olvasóinkat, hogy ne intézzenek tanácsot és felvilágosítást kérő leveleket szerkesztőségünkhöz, mert a rovat szünetelése alatt sajnálatunkra nincs módunkban kérdéseikre válaszolnunk. A 26. számban megjelent rejtvények megfejtése: Keresztrejtvény. Vízszintes sorok: 1. Csetneki magyar csipke. 83. Brüsszeli csipke. Függőleges sorok: 1. Csipkeverés: 10. Gépi hímzés. 12. Cséve. Betűrejtvények: Sonka — Operál — Pintér — Róna — Orbán — Niagara. (Sopron). Számrejtvény: Csárdás kis kalapot veszek. Rejtett üzenet: Pénteken este találkozunk Laciéknál. K»rc«l szerencséje: 36 pengő. Névjegyrejtvény: Villamoskalauz. Szótagrejtvény Tebriz. A Tolnai Irodalmi Vállalat 1891-ben alapult Felelős szerkesztő: HAVAS ANTAL ZSIGMOND Felelős kiadó : PAIZS GÉZA Kiadótulajdonos: TOLNAI NYOMDAI MŰINTÉZET ÉS KIADÓVÁLLALAT RT Budapest, VII. Dohány ucca 12. Több mint 4000 elhunyt előfizető hozzátartozója kapta meg eddig lapvállalatunk útján az előfizetéssel kapcsolatos biztosítási összeget. A lapok terjedelmének hatósági korlátozása folytán az újabb kifizetésekről a fényképfelvételeket és a névsort helyszűke miatt nem közölhetjük. 20 TOLNAI VILÁGLAPJA Használt spárga eladó. Legkisebb mennyiség 5 kg. Ára kg.-ként 60 fillér kiadóhivatalunkban átvéve. Vidékről az összeget 70 fill. portódíj hozzáadásával kérjük beküldeni, azaz egy 5 kg-os csomagot 13.70 előzetes beküldése mellett bérmentve szállítunk. Megjegyezzük, hogy kisebb darabokból összecsomózott különböző spárgáról van szó. Megrendelhető Tolnai Világlapja kiadóhivatalában Budapest, VII. Dohány u. 12. Életem legérdekesebb élménye Az elindulás Elmondja Payer Antal színművész Őszinte vallomással kezdem. Soha nem rajongtam a színiszpá- (Hozijoni /elv.) Igáért és diákkoromban, ha szülővárosomba elvetődött egy-egy vándorszínésztrapp, megnéztem előadásaikat és nagyon-nagyon sajnáltam szegényeket. Nem azért, amit produkáltak, de láttam, közelről láttam vergődő életüket, azt is mondhatnám : nyomorúságukat. Ez a látvány semmiesetre sem volt alkalmas arra, hogy a színészpálya iránti vágyat felébressze bennem. Nagyon lenéztem a kulisszák világait, a maszkírozott, festett arcokat, az aranykoszorús királyokat a színpadon, tudva azt, hogy az aranykorona papírmaséból van és „őfelsége” aznap még csak egy pár virslist evett ebédre. És hogy mégis színész lettem? Ez az élmény az a bizonyos legérdekesebb élmény, amely kihatással van az ember életére és amely keresztülhúzza minden számítását és elhatározását. Akkoriban a világ négy sarka égett, háború volt. Mint szorgalmas, jó tanuló, már a középiskolában elhatároztam, hogy jogász leszek. Ügyvéd, ügyész, vagy bíró. Erre készültem és ennek is indultam,tehát közben Ferencz József kiadta a parancsot és én is elmentem katonának. Fiatalon, vidáman, jókedvűen ki a harctérre. A jókedvem, hála Istennek, a harcok mezején is megmaradt. De nemcsak a kedvem, én magam is megmaradtam. Elkerült az ellenség golyója. Hazajöttem. Itthon voltam. Szülővárosomban, Makón. A hadiárvák javára tartott akkor a város közönsége műkedvelői estélyt. Ezen az estélyen természetesen mindenki fellépett, aki csak csipetnyi színészi tehetséget érzett magában. Urak és hölgyek. Szavaltak, énekeltek, játszottak, muzsikáltak. Én is felléptem ezen az estélyen. Ismerőseim ugrattak be azzal, hogy: „nézd, szavalni te is tudsz”. Az iskolai önképzőkörben, március idusán szoktam ugyan szavalni, kedves jó tanáraim meg is tapsoltak,tehát a harcterek után hol volt akkor már mögöttem az önképzőkör, a szavalás! Mégis felléptem a makói műkedvelői előadáson. Szavaltam. Hogy mit, talán nem is fontos. De úgynevezett „őrült” sikerem volt. Az előadáson jelen volt egy vidéki színigazgató is, aki felkeresett és azt mondta, hogy legyek színész. Ő mingyárt szerződtetett is. Ennyit meg ennyit fizet. Gondolkoztam, töprengtem. Ügyvéd vagy színész? Jogásznak menni az egyetemre, amikor koldus vagyok, vagy színésznek lenni, amikor már pénzt is kapok? Döntöttem, mégpedig imigyen: elmegyek színésznek, takarékos leszek és amikor együtt lesz a szükséges pénz, hogy egyetemi tanulmányaimnak nekiindulhassak, akkor otthagyom a színpadot, amelyet nem is szerettem. Sajnos, ez nem sikerült. Azóta színész vagyok. Nem tudom, de azt hiszem, most már az is maradok. Már csak azért is, mert — a közönség és a kritika szerint — megállom a helyemet a színpadon, de mint ügyvéd — esetleg — megbuktam volna . .. Megfejtések