Tolnai Világlapja, 1942. július-szeptember (44. évfolyam, 26–39. szám)
1942-08-05 / 31. szám
"Két nap óta a szemközt levő bokros magaslaton makacsul ellenáll egy ellenséges csoport annak ellenére, hogy aszomszédos területeken már mindenütt kilométerekre űzték hátra az ellenfél erőit. A lapos domb kitűnő lehetőséget nyújt az ellenfél számára az erős ellenállásra; a tegnapi felderítő repülőjelentések szerint még futóárkokat és lövészárkokat is épített ott az elmúlt éjtszaka az ellenség. A lankás völgybe az ellenséges golyószórók és géppuskák kitűnően tudnak belőni és saját csapatunk legkisebb megmozdulására hatalmas lövedéksorozatokkal válaszolnak. A viszszamaradó ellenséges támpont már kezd kellemetlenül hatni, mert az egész arcvonalon csupán ez az egyetlen hely, ahol a gyors előnyomulás egy idő óta megakadt. „Megtámadni és megsemmisíteni az ellenséges védelmet“ — hangzik végre ma délben a magasabb parancsnokságnak rádión adott rövid parancsa. Közben a tűzharc egészen elcsendesült, csupán néha egy-egy magános puskalövedék szántja végig sivítva a terepet. Nem maradnak el a lövedékek az ellenkező irányban sem, mert bármennyire készül is a szemben levő saját csoport a közeli támadásra, mindig akad valaki, aki egyegy jól célzott lövéssel felel az ellenfél golyójára. Az ellenfél fedezékei, úgy látszik, kitűnő védelmet nyújtanak a gránátok és az aknavetők lövedékei ellen is, mert ezek a fegyverek naphoszszat lőtték az állásokat , és az eredmény alig észrevehető. Nem marad más hátra, mint — a harcászat régi tanítása szerint eljárni — odamenni és kézzel megsemmisíteni az ellenséget. Valóban a szurony a legbiztosabb fegyverek egyike, mindig biztosan talál, soha sem téveszt célt, soha sincs akadály vagy működési zavar és ha keménykezű katona bánik vele, mindig eredményes a harcban. A csoportparancsnok hírvivőket küld az alája rendelt egységek parancsnokához: „Holnap 4 óra 15 perckor roham az ellenség ellen“. Az egész támadó vonal fellélegzik, mert bármennyire nehezükre is esett a bátor rohamcsatároknak: parancs nélkül, önhatalmúan cselekedniük nem szabad és rohamot csak parancsra lehet végrehajtani. A parancsteljesítés a fegyelem alapja, és ahol nincs fegyelem, ott eredmény sem lehet. Alig viszik tovább az ügyes hírvivők mélyedésből mélyedésbe szökellve a parancsot, amikor a késő délutáni órákban minden feltűnés nélkül megkezdődik az előkészület a holnap hajnali támadásra. Nem szabad, hogy az ellenség a legcsekélyebb gyanút is szerezze arra vonatkozólag, ami ellene készül, mert még mindig érvényes a régi igazság: „a veszélyt felfedezni annyi, mint félig túl lenni rajta“. Az előkészületek a rohamra tehát a legnagyobb titokban folynak — meg kell az ellenséget lepni, annál könnyebben lehet vele végezni. Mindenki alaposan átvizsgálja a fegyverét, kitisztítja, kiegészíti a lőszermennyiséget, néha-néha egy rövid sorozat géppisztolylövedék húz el az ellenfél felé a levegőben... kipróbálják a géppisztolyokat. A rohamjárőr előkészíti a robbantó tölteteket, élesre szerelik a kilós ekrazitszelencéket, most már csak a gyújtózsinór begyújtása hiányzik a robbantáshoz. A géppuskák és golyószórók olyan helyen foglalnak tüzelőállást, ahonnan tüzükkel támogatni tudják a rohamozókat egészen addig, amíg be nem törtek az ellenség soraiba. Hátrább egy jól álcázott üteg is tüzelőállásba megy, hogy néhány gránátot tudjon az ellenséges állásokra küldeni, mielőtt a nagy támadás megindulna. Bizonyára nem lesz a védőknek az ellenállásra olyan nagy kedvük, ha néhány gránát bevág a közelükben és a szilánkoktól néhány emberük sebesülve, véresen rogy majd össze. Közben az este leszállt a környékre és a szemben levő peremvonalon jól kivehetőkké váltak az ellenséges földből készült állások árnyképei. Az ellenség, mint minden éjtszaka, most is állandóan világítórakétákat lövöldöz az előttünk levő terepre és néha-néha egy rakéta pillanatokig nappali fénnyel árasztja el a környéket. Legalább színlelnünk kell valamelyes harcot, mert ha a saját csapataink teljesen nyugodtan maradnak, az ellenség egészen bizonyosan arra fog ebből következtetni, hogy valami készül. Egy-két ember tehát állandóan lövöldöz — teljesen szabálytalanul — az ellenséges állások felé, sőt néha még egy-egy rakétát is meg kell kockáztatnunk, hogy az ellenség figyelmét a készülődéstől elvonjuk. Most egy három főből álló kis járőr indul útnak, ügyesen szökellnek egyik bokortól a másikhoz; céljuk csupán az, hogy az ellenséget félrevezessék és figyelmét magukra vonják. A járőr éppen levágódik az egyik mélyedésben, amikor az ellenség fegyverei szinte egy gombnyomásra megszólalnak és őrült tüzelés kezdődik a sötét éjtszakában. A rakéták is egyre sűrűbben szállnak az ég felé, úgy látszik, az ellenfél már kimerült idegileg. Minden kis ágmoccanásra megismétlődik a tüzelés. A célt ezzel elértük: a csapat nagy része utalhatta az éjtszakát, kivéve azokat, akik a mozgást színlelték, de ők viszont nem vesznek részt a hajnali támadásban. Három órakor már mindenki ébren van, bár az őrködő bajtársak továbbra is vigyáznak a pihenőkre, mégsem tud már senki sem tovább aludni. Szürkülni kezd és négy óra előtt tíz perccel mégegyszer mindenki átvizsgálja a fegyverét, keze ügyébe helyezi a kézigránátját, felfűzi a puskára a szuronyát, a géppuskába új heveder kerül, a löveg személyzete közelebb húzza a löveghez a lőszeren ládát. Négy óra után tíz perccel — öt perccel a nagy pillanat előtt — mintegy varázsütésre — megszólalnak a golyószórók és a géppuskák, majd a hangzavarba sűrűn beleugat az üteg hangja. A nyomjelző lövedékek gyönyörű tűzijátékot mutatnak és a becsapódásoktól itt-ott néha tisztán láthatóvá válnak az ellenséges emberek. A géppuskák és a golyószórók tüzének hézagai között egyszerre villámgyorsan előreugranak az emberek, egyre közelebb és közelebb jutnak az ellenséghez. Olyan közel vannak már, hogy csak kúszva bírnak előrejutni, itt már minden méterért meg kell a köves talajon szenvedni; amíg az egyik bajtárs lő, addig a másik előre kúszik. Alig ötven méter választja el az ellenfeleket egymástól, amikor a tüzelés megszűnik, nehogy a rohamozókat veszélyeztesse. De az ellenfélnek nincs ideje, hogy a tűzszünetet kihasználja, mert tele torokból zúg a hatalmas hajrákiáltás. Elől rohan a rohamjárőr, most kézigránátok repülnek, a becsapódásnál robbannak. A robbanás felhőjébe belerohamoznak a szuronyos, géppisztolyos katonák. A sebesültek és halottak egymás hegyénhátán fekszenek és aki még életben van, az feltartott kézzel jelzi, hogy megadja magát. A rohamozók egy pillanat, alatt lerohanjákaz ellenséges állásokat és a foglyokat összeterelik. Közülünk alig egy-két kisebb sebesülés, oda se neki... Négy óra 35 perckor megszólal a parancsnokság rádiója: „A magaslatot birtokba vettük, a parancsot végrehajtottuk“. S máris jön a válasz: „Előnyomulás tovább, kelet felét“. Hajnali négy óra tíz perc ! A rohamjárőr a saját drótakadályaink meglazított kijárója előtt készenlétben várja a parancsot a rohamra... Négy óra tizenöt perc ! Roham! Kézigránáttal, lángszóróval rohan előre a járőr az ellenséges állás felé. Záróláz biztosítja az előnyomulását. S négy óra harmincöt perckor már kezükben van a fontos támaszpont...