Tolnai Világlapja, 1942. július-szeptember (44. évfolyam, 26–39. szám)

1942-07-08 / 27. szám

Lossonczy István közellátásügyi miniszter Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormány­zója a miniszterelnök előterjesztésére Lossonczy Istvánt, a­ Közellátási Hivatalhoz kinevezett államtitkárt közellátásügyi miniszterré nevezte ki. Losonci Lossonczy István 1883-ban született Miskolcon, régi nemesi családból. Gimnáziumi tanul­mányait a miskolci református főgimnáziumban végezte, majd jogot hallgatott a budapesti egyetemen. Egyetemi tanulmá­nyai után katonai pályára lépett és huszártiszt lett. A világ­háborút végigharcolta. A kommunisták halálra ítélték, de sikerült elmenekülnie és eljutott Siófokra a nemzeti hadsereg­hez, ahol a fővezérségnél teljesített szolgálatot. Hosszabb ideig a honvédelmi minisztériumban működött mint csoport­vezető. 1922-ben nyugállományba ment mint őrnagy, ettől az időtől kezdve felesége birtokán gazdálkodott. Több éven át elnöke volt a tiszántúli mezőgazdasági kamarának. Elnöki minőségében számos komoly mezőgazdasági tanulmányt irt s közéleti tevékenysége mellett történelmi és régészeti tanul­mányokat folytatott. Politikai pályafutását 1936-ban kezdte meg, amikor Gömbös Gyula halála után egyhangú választás alapján az abádszalóki kerület képviselőjévé választották. 1938-ban Hajdú vármegye és Debrecen főispánjává nevezték ki. 1939-ben a 6. hadtest országmozgósítási biztosa. 1940. év végén a közellátás központi szervezésével kapcsolatban közellátási kormánybiztos lett. 1941 szeptemberében pedig az újonnan szervezett közellátási hivatal politikai államtitkárává nevezték ki. Mindjárt mű­ködése kezdetén páratlan erélyességgel véget vetett a főváros élelmezésében mutatkozó zavaroknak. Több ízben külföldi tár­gyalásokon vett részt, ahol nagy segítségére volt az a körül­mény, hogy négy világnyelven beszél. Az egész magyar közvélemény osztatlan örömmel és lelke­sedéssel fogadta Lossonczy István közellátásügyi miniszterre történt kinevezését, mert Kormányzó Urunk legfelsőbb elhatá­rozásával a közellátási kérdésnek egyik legkiválóbb szakértője került ebbe a rendkívül fontos pozícióba. Lossonczy István miniszter széles látókörű, európai műveltséggel rendelkező férfiú, figyelme a legkisebb dolgokra is kiterjed és általános vélemény szerint a legalkalmasabb a mostani időkben e fontos hely betöltésére. Ízig-vérig magyar ember, s fajtáját fanati­kusan szereti. Kiváló szervező, gyors, erélyes intézkedő. Eddigi működése alapján mindenki a legnagyobb bizalommal tekint jövendő munkássága elé, mert személye biztosítéka a közellátási kérdések szakszerű megoldásának. (Urelly jelű.) A hadszíntérre induló páncélos-vadászok búcsúztatása Az ünneplő kassaiak sorfala között vonulnak a honvédek a had­kerékpárosok diszm­enete a kassai búcsúztatási ünnepségen Dalárda énekel a hadszíntérre induló honvédek búcsúztatásán Mindenféle sóval, étellel, itallal megvendégelik a búcsúzó hon­védeket (Hr. szd. — Szüts és Kovács felv.)

Next