Tolnai Világlapja, 1942. október-december (44. évfolyam, 40–52. szám)

1942-10-07 / 40. szám

2 A TOKAJI VERSENY­TÁRSA: A RAJNAI BOR A tokaji „a királyok bora és a borok királya“, vagy ahogy a külföldön elnevezték : „folyékony arany“. Mint mindenféle kirá­lyoknak, a tokajinak is vannak azonban riválisai — a portói, a lacrima Christi, a rajnai Liebfrauenmilch, — amelyek évszá­zadok óta próbálják a tokaji bor főuralmát megtörni. Háborúságuk szerencsére csupán nemes versengésben jelentkezik, s az egyet­len vér, amely ebben a viaskodásban el­folyik , a szőlő drága vére. Volt idő, amikor közös ellenség támadta meg őket : a fitok­­széra, s még létüket is kérdésessé tette. A közös veszedelem összefogásra késztette az európai asztalok koronázatlan felségeit, a tájborokat. Leereszkedtek olimpusi magas­ságukból s az amerikai szőlővenyigékkel frissítették fel kissé már petyhüdt vérüket. Ez a demokratikus „vérátömlesztés“ jót tett a vénülő európai venyigéknek s újra kezdődhetett a versengés az elsőségért. Ezúttal a legesélyesebb versenytársnak, a rajnai bornak születéséről mutatunk be képeket. Csinos kis vincellérlány segít a rajnai venyigéket gondozni. Lehet, hogy az ő napsugaras mosolya érleli olyan­ tüzessé a Rajna mellékén termő, aranycsillogású bort. Aranyat ér a rajnai bor is, akárcsak a tokaji. Minélfogva szüret idején sok dolga van a mérlegnek : szinte szemenként mázsálják le a kincset érő, édesmezős, aranyvérű fürtöket. faragta szép régi hordókban jár rajnai borok legnemesebb fajtáit, amelyekből a világhírű rajna-mosel-vidéki pezsgő lesz. Meredek domboldalak szegélyezik a Rajna mentét, ahol ezek a fajborok teremnek, önmagában már az is tetemes munka­teljesítmény, amíg a kapálok és vincellérek feljutnak. Külön szakértelmet kivált meg a pezsgő­gyártás folyamatának egyik legkénye­sebb részlete, az éveken át folytatott gondos, aprólékos „rázogatás“, a pezsgő érlelése. Gyönyörű régi várromok maradványai bizonykodnak a rajnamelléki szőlőhegyek­ben arról, hogy a régi lovagok is szívesen időztek szelleikben, bizonyára nyomós okok­ból. Nem könnyű munka a szőlőkupákis a tűző napfényben égő hegyoldalban. Alaposan fűteni leéli az emberi munkagépet. Itt még áll a mondás : „Lesz még szőlő lágy ke­nyérrel !“ A Ham­umelléknek — mint minden bor­vidéknek — egyik legfontosabb személyisége a borkóstoló, akinek szakértelme állapítja meg a most szüretelt bor sorsát: lesz-e belőle pezsgő.

Next