Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1875-12-08 / 49. szám
Harmadik évfolyam 1875. 49. szám. Szegzárd, szerda deczember 8-án. TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Egész évre Előfizetési díj: .. . . . . .. . 4 frt. Félévre . . ...........................2 frt. Megjelent minden szerdán. Egyes példány ára 10 kr. Kiadóhivatal: Szegzárdon Széchenyi-utcza 172. szám. Szerkesztői iroda: Fejős-ház. Hirdetési díj: Háromhasábos petit sor 10 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor 30 kr. A mi szegénységünk. (Folytatás.) Lényeges szerepet játszik még fő uraink elszegényedésénél az u.n. instructiónak részint hiányos volta, részint pedig a szükségletnek meg nem felelő minősége. Több gazdaságban fordultam meg életemben s keveset találtam, hol e két hiány valamelyike ne létezett volna. Vagy nem volt annyi instructió a mennyi kellett, vagy ha volt, olyan állapotban volt, hogy — mint az egyszeri gyerek földrajzában Bátorkeszi — csak a bajnak számát szaporította. Egy mezei gazdálkodásnál igen sokra ki kell a gazda figyelmének terjedni. Ilyen az állattenyésztés különböző ága, a munkás cselédek elegendő mennyisége, gazdasági épületek, gépek stb. stb. Magyarországon az állattenyésztésnek minden ága virágzó lehetne; de nem hogy erre nincs elég gond fordítva — (kivéve néhol a lótenyésztést, mi főuraink némelyikének nagy s dicséretre méltó szenvedélye,) sőt néhol a legszükségesebb igavonó fogatok is hiányzanak. Gyakran lehet látni oly gazdaságokat, hol 20—24 fogat helyett van éppen fölényi s ha a gazdatiszt kér, üres biztatással kell megelégednie. Természetes annál fogva, hogy az igavonók hiánya miatt a munkának <özvetlen el kell késnie, sőt itt van oka annak is, hogy némely nagy gazdáink igavonói — a kettős munka miatt — olyan állapotban vannak, hogy a jármosökrök s igáslovak csípőjére bátran oda lehetne akasztani a tarisznya szíját, lévén a szegény állatoknak alig elegendő jártányi ereje. Igaz, hogy az állatok rosz állapotban létele miatt szokták aztán okozni a cselédek gondatlanságát, restségét s a gazdatisztek után nem nézését . . . . . Lehet ebben is valami .... de nem természetes-e az, hogy ha sem az állat, sem a vele bánó cseléd magát kipihenni nem tudja, akkor az egyiknek soványnak, erőtelennek , a másiknak lustának, gondatlannak kell lenni?!? Adjuk meg mindenkinek a magáét! még ha cseléd vagy állat is az, ne akarjuk eggyel kettő munkáját végeztetni. Főuraink elszegényedésének nem utolsó oka még az állattenyésztés hanyatlása is. Ki ezelőtt 30—40 évvel Magyarországon utazott, majd minden határban, de különösen urasági pusztákon találkozni szokott 2—3 juhásszal, szarvasmarha csordával, ménessel, csürhével stb. Hogy állunk most e tekintetben? Ott, hogy eljárhatunk 2—3 pusztán keresztül, birkát ugyan még találunk — bár ez is némely helyen bérletben van — szarvasmarhacsordát, csürhét találni — ha csak cselédeket nem — nagyon keveset fogunk; a ménes pedig már csak némely passionátus lótenyésztő főurainknál található. Mi okozza e változást? Az, hogy főuraink a folytonos szegényedés miatt kénytelenek, voltak legelőik legnagyobb részét felhasogattatni s az állattenyésztéssel, mivel nem adott olyan jövedelmet, mint a szántóföld: majdnem egészen felhagyni. Igaz, hogy a föld külföldön többet jövedelmez, mint nálunk az állattenyésztés; de nálunk az állattenyésztés is majdnem adott annyit, mint a szántóföld t. i. holdankint 2—3 irtot, a hol ugyan annyit is adott, hallottam azonban uradalmakról, melyek többe kerültek évenkint, mint a mennyit jövedelmeztek. Mi nálunk pedig az állattenyésztésnek volna jövője. Kivitelünk most is lényeges, mire emelhetnénk azt okszerű gazdálkodás által, csak lókivitelünk 15—16 millió frtot hoz évenkint, mit hozhatna a szarvasmarha, juh, disznó, gyapjú kivitel, ha életbeléptetnénk mindazt, amit a gazdálkodási águnk emelésére a külföldről eltanulhatnánk, átvehetnénk, életbeléptetnénk ... de ahhoz ismét pénz kellene, mi pedig szegények vagyunk. Állattenyésztésünk silánysága nem csak jövedelmünket csonkítja , de egyenesen tőkénket a földet támadja meg. Nem lévén elegendő állatunk, trágyát elegendő mennyiségben előállítani nem tudunk sőt néha a gazdasághoz megkivántató igavonó marhát is drága pénzen kell megvennünk. Ez pedig óriási °/u-ot vesz el időnkint a jövedelemből. Ide járul még sok helyen az ősi, özönvíz előtti gazdálkodásmód, aminek oka már gazdasági tanintézeteink csekély létszámában, gazdászati irodalmunk primitív állapotában keresendő. Gazdasági tanintézeteink száma oly csekély,hogy a külföld némely mezőgazdasággal foglalkozó országában 110 résznyi területen több van mint nálunk az egész országban. És itt is hogy megy a dolog? — Egyiknél a tannyelv okoz nehézséget, a másiknál a szükséges gyakorlati kiképzésre hiányzanak az eszközök, pedig ez volna a fő, — mert értheti valaki elméletben a gazdálkodást a legjobban s mégis úgy járhat, mint egyik legkitűnőbb mezőgazdaság tudósunk, ki pályadíjakat nyert elméleteivel s midőn munkái olvasása után bejöttek külföldiek megtekinteni mintagazdaságát: fejcsóválva fordultak vissza, nem hívén el, hogy egy oly jeles elméleti gazdának ily szomorú lábon álló mezei gazdasága lehet. Nem lévén a leendő gazdáknak a gazdaság minden ágában gyakorlati képzettsége, keveset tehetnek, mert nem tudják, miként lehetne az elméletet az életben megtestesíteni. A külföldi gazdasági intézetek mellett mindenhol vannak mintagazdaságok, hol szemléletileg lehet látni az eljárási módot, — itt lehetne leginkább tanulni, de hol vegyünk költséget ezek látogatására, mikor még arról sem igen van a gazdasági tanuló biztosítva, hogy itthon megszerezhető ismereteit érvényesítheti, mert némely gazdaságban a tiszteket majd minden évben változtatni szokták. Főuraink itt kétszeresen segíthetnének. Először bizonyos próbaidő után állandósítanák a tiszti állomásokat, — másodszor kipróbált becsületességü s tehetséges tiszteket küldésének saját költségükön pár évre megtekinteni a mintagazdaságokat, hiszen vannak ilyenek hazánkban is — külföldön is — ez a költség igazán kifizetné magát. Különösen tanulságosak lennének az angol gazdasági viszonyok. Hollandiában, Németországon, Belgiumban, Francziaországban is sokat lehetne tanulni s az ismereteket itthon értékesíteni, jaj de mi politicusok és nem discipulus nemzet vagyunk. (Folytatjuk.) A közönség köréből.*) Szegzárd 1875. november 30. Tisztelt szerkesztő ur! Becses lapjának megindításakor tudomásom szerint, a társadalmi élet fejlesztését, a közmivelődés s humanismus emelését, úgy a még létező nyersanyagok lehető kidolgozását s simit*) E czím alatti levelek díjtalanul közöltetnek. A felelősség a beküldőt illeti. A szerk.