Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-10-14 / 42. szám
XL évfolyam Megjelent hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. 42. szám Szegzárd, 1883. október 14 ügyes példányok ugyanitt kaphatókTHUMB KÖZLÖNY Közigazgatási, társadalmi, tilügyi és közgazdasági hetilap Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési miniszeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító-egyletnek és a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési árak: Egész évre............6 frt — kr. Félévre ...... 3 — „ Negyedévre .... „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosan számíttatnak. A szárnyvasut. A szegzárd-rétszilasi helyi érdekű vaspálya, melynek már eszméje is két érdektáborra osztotta a vármegye közönségét, melynek keresztvizét az érdekében elfogyasztott nagymennyiségű tinta képezte s mely annyira alkalmas volt, hogy az emberi szenvedélyek kitöréseire tárgyul szolgáljon, rövid pár hét múlva annyira elkészül, hogy mint tervezve van, folyó évi deczember 1-jén a forgalomnak átadatik. Ezen új közlekedési vonal kétségkívül a forgalmat nagyban befolyásolja, kiváló közgazdasági tényező és így tán nem végezünk felesleges dolgot, ha annak létesítése, a kivitel módozatai s az általa teremtett viszonyok szellőztetésével foglalkozunk s erre vonatkozólag elmondjuk tapasztalatainkat és reményeinket. Ami az elsőt illeti, meg kell adni az engedélyes osztrák és magyar hitelbanknak az elismerést, hogy a szárnyvasút alépítménye kifogástalan , az oly számítással épült, hogy ha bármikor a körülmények úgy alakulnának, miszerint a pályának elsőrendűvé átváltoztatása válnék szükségessé, ami a pálya testét illeti, csak a síneket kell erősebbekkel felcserélni s kész az elsőrendűi pálya. A hidak az egész vonalon vasból készülnek s Szegzárd mellett a Sió-Sárvizén épített, kicsiben az összekötő vaspálya rácshidja. Ellenben rendkívül meglepő az elsőrendű vaspályáknál szokásos őrházak, távirdai összeköttetés s az átjárók korlátjának teljes hiányja. Az őrházak mellőzése természetes, azonban a távirda és átjárókorlátok hiányja közbiztonsági szempontból kevésbé indokolt, amennyiben sok szerencsétlenség okozója lehet. Az átjárások korlátjait helyettesítő: vigyázz a vonatra“ feliratú tábla egy kissé nagyon amerikaias — nekünk ! A pálya irányja több helyen 10—20 kilométer hoszban egészen egyenes, kanyar az egész vonal mentén nincs, ami külső szépségét nagy mérvben emeli. Végre a pálya emelkedési viszonyai rendkívül kedvezők a hordképességre s az indóházak elég csinnal készültek, habár a várótermek hiánya több helyen nagy kényelmetlenséget fog előidézni a személyforgalomnál. Szóval nagyban és egészben meg lehetünk elégedve a kivitellel, habár léteznek is oly körülmények, melyek a hiányok pótlását kívánatossá tennék. Hogy mit várunk mi a pályától, azt nagyon röviden kifejezhetjük e két szóval: olcsó szállítást! A szárnyvonalnak egész hosszában van egy hatalmas versenytársa, a Duna s annak feltétlen uralója : az első cs. kir. szabadalmazott dunagőzhajózási társulat. Nem lehet semmi kétség aziránt, hogy a gőzhajótársulat mindent el fog követni, hogy a forgalmat, melyet eddig kizárólag birt, jövőre is biztositsa a maga számára s így minden valószínűség szerint számíthatunk a szállítási árak tetemes mérséklésére. Ezt azonban nem nézheti összetett kézzel a vasúti vállalat, hanem iparkodni fog a szállítási árak leszállításával a forgalmat minél nagyobb mérvben a saját vonalára terelni. És így kétségkívül be fog állani a termelőközönség érdekében az annyira szükséges verseny, mely hihetőleg helyreüti a súlyos áldozatokat, melyeket az érdekeltség a vasút létesítése érdekében hozott. De — nézetünk szerint — a verseny jótékony hatása ki fog terjedni még azon nagyobb községekre is, melyek Szegzárd körül, a dunadrávai vasút mentén feküsznek. Mert, ha a budapest-pécsi vaspálya s a szárnyvasút tulajdonosai a tarifa megállapításánál ezen körülményre figyelemmel lesznek, a minthogy oly kitűnő forgalmi politikusoknál, mint minők a vállalat élén állanak, mást feltételezni nem is lehet, be fog állani a verseny az említett két vállalat között is. Báttaszék ugyanis mindenesetre, sőt minden valószínűség szerint Bonyhád is, mely községek forgalma igen tetemes, egy kissé kedvező körülmények között olcsóbban szállítanak Budapestre, s rendelhetnek onnét árukat, ha azokat Szegzárdra utalják és innét tengelyen szállítatják rendeltetésük helyére , mintha a jelentékeny kerülő után, részben a dunar drávai vasút közvetítését veszik igénybe. S így bekövetkeznek azon előnyök, melyeket mindazok, kik a legközelebb megnyitandó szárnyvasut létesítésén fáradoztak, előre megmondták. Meglesz Tolna megye azon részének, mely eddig minden közlekedési vonal, még a járható, kövezett út, hiányjában is szenvedett, az olcsó, biztos és jó szállítás eszköze. Beáll az össszes környék érdekében a jótékony és áldásos szállítási versengés pedig oly kiterjedésben, hogy annak még a megye különben nem közvetlenül érdekelt részei is jelentékeny hasznát veszik. Beteljesedik a megye székvárosának azon buzgó óhaja, hogy az ország fővárosával egyenes vasúti összeköttetésbe jusson. S így bizonyára bekövetkezik a Tolna megye történetében nem jelentéktelen azon napon, midőn az első mozdony ünnepi díszítésben a Sió völgyét végighasitja, az általános beismerése annak, hogy nem az önérdek volt a rugója annak a törekvésnek, mely a megye egy jelentékeny s eddig mostohán kezelt vidékének vasutat adott, hanem fő és majdnem kizárólagos motora volt azon varázsszó, mely bárcsak mindenütt és oly mérvben uralná a szereplőket, mint a jelen esetben történt, mely régi elkopott szó, ritkán használják, de azért megvan az a hatása, hogy azoknál, kik az eseményeket nem közvetlen, elfogult látkörből, az emberi rész szenvedélyek hamisító szemüvegén át szemlélik, hanem igazságosak szoktak lenni, meggyőződést érlel meg s melyet még azok, kik kivételesen ismerik, ez egyszerű szóval szokták jelezni: közérdek! Boda Vilmos. Válasz főtisztelendő Bencze István döbröközi plébános ur válaszára. Kedves barátom! Azon szerencsétlenség, mely személyemet az által éré, hogy rendesen népszerűtlen dolgok mellett szólalok fel — melyhez mások nyúlni nem szeretnek — nem visz a kétségbeesésig azért, mert sokkal erősebb meggyőződésemhez való hűségem, mint saját énemhez való szeretetem. Gyönyörűen itt és az igazság látszatával bíró — a zsidó kérdés felvetésének szükségét illetőleg — soraid teszik szükségessé újabb válaszomat, nehogy hallgatásom által, véleményedben megegyezni láttassam. Ha nem lettem volna meggyőződve arról, miszerint te a kitűnő pap, csakis tévedésből véded a szeretetlenséget, hidd el, nem írtam volna hozzád. Hogy pedig nem a szeretet vezérelte szived érzetét, elméd fonalát, azt bizonyítanom felesleges, mert hozzám intézett válaszod, újabban bizonyítja. Barátom a szeretet úgy mint a szeretetlenség a gyakorlatban erősbödnek a superlativum-ban, az első az imádásban dicsőül meg! a mig az utóbbi a gyűlölet posványába sülyed. Azt irod, hogy Sáros megyében lépten, nyomon tapasztalhattam a pusztulást, melyet azok okoztak, kiknek érdekében tollat ragadtam. Én a szabadság védelméért és a tolnamegyei polgárok érdekében írtam, a pusztulás pedig, mely Sáros megyében észlelhető — megengedem sok részlelkü hozzájárutása mellett — a dologtalanság és a szeszes italok túlságos élvezetéből eredett. A részlelkü zsarolás törvény által leendő megakadályozásának soha sem voltam ellene, azt határozottan óhajtom, sőt követelem. Hogy a bekövetkezett zavargásokat nem jósolhattam volna meg, ezt el nem ismerem, és bár látnoki tehetséggel éppen nem bírok, ma is azt mondom, hogy a zsidóüldözésnek, és ebből folyólag a keresztény polgárok veszedelmének — melytől a tolnamegyei polgárokat védendő, szólaltam fel — mind az ideig nem szakad vége, amig az antiszemitizmus zászlaja alatt, a szeretetlenségnek szolgálnak. Azt mondod, annak oka Nyíregyházán keresendő: megengedem most ott, más alkalommal másutt; mert a kis szikráról — éppen mert látnoki tehetséggel nem bírunk — melyet a szalma vagy pozdorja kazalra vetettünk ! — előre megmondanunk nem lehet, váljon az éjszaki, keleti, déli vagy nyugatról jövő bármely gyenge szellőcske leend az, mely azzal lángot gyújt ... És mert én így ismerem az életet, tartottam kötelességemnek figyelmeztetni azokat az eltakart veszedelemre, kiknek jó lelkiségökről meg vagyok győződve, de kik elfogultságokban, csak egy irányban nézvén, nem tekintenek körül . . . Én azt hiszem, hogy mindég sajnos dolog az, ha akár én, akár más csakis a lapokban olvasott betűkből alkotja meg ítéletét, meg nem vizsgálván szive érzetét meg nem kérdezve saját elméjét, — megjegyzer! Csak ennyit tudott kimondani, mindössze; ennyit is csak a saját nyelvén; amiből látnivaló, hogy nem volt igen széles nyelvbéli tudománya, de hallani: hal[ lőtt többféle nyelveket, sőt ha akarta, meg is ér[ tette. Mindazáltal ezt az egy szót, melynek százféle jelentése lehetett, — százfélekép ki tudta ejteni: lágyan, dühösen, érzékenyen, siralmasan, gyöngéden, hangosan, s szemrehányólag, visítva, nevetve, morogva, stb. stb. Már mint a launéja hozta magával, vagy mint a körülmények kívánták. Nem volt már éppen mai gyerek, — kissé ránd ezos volt meglehetősen szőrös ábrázatja, de azért adott magára valamit. Naponként többször csinosította magát, kaftánját változtatta, a haját fésülgette a saját tíz körmével, melyeket divatosan hosszúra nőni engedett. Csak a mosdástól irtózott egy kicsit. Annálfogva ezt felületesen végezé, gyakran pedig helytelenül, amennyiben nem kereste mindég a mosdóvizet, sem pedig a törülközőt, hanem, a mi keze ügyébe akadt, az■ zal volt szives magán a műtétet elvégezni. így például ■ gyakran megesett, hogy a selyem nyakravalóját mártotta ■ a forró leveses tálba, — vagy egy fehér himzéses zsebes kendőt áztatott meg a kalamárisban s azzal kente-íente Különben nem valami gyöngyélete volt Kuszinak, (őróla beszélek,) annyit mondhatok. Igaz, hogy nem gondok ősziték meg, mert hiszen ellátása halálos holtáig biztosíttatott, enni-inni valója akadt, ha nem is valami bőven; de hát hiszen ez, az életre mind kevés. Szükséges egy kis szellemi élet is, társaság, összeköttetés, magasabb műélvezet . . . Mindezekben pedig nem vásott foga a szegény Kuszinak. Örökös egyformaságban élt, s többnyire magára volt hagyatva. Unalmában mindég a füle tövét vakarta, vagy a tükör előtt csinált grimaszokat, vagy kalamajkát tánczolt az ágyon, az asztal közepén, a szekrény tetején ... Ha ezt is megunta, felakasztotta magát a fogasra s úgy hintázott jobbra-balra. Mert — tetszik tudni: — Kuszi majom volt. Igen, afféle becsületes majom, foeminini generis, kit a gazdája úgy hozatott drága pénzért, (35 frt volt az ára) egyenesen Triesztből. Mint vetemedett ennyire Varincsay Venczel, a buszi gazdája, hogy ily rettenetes összeget adott ki egyszerre? És pedig egy majomért? Valóban ez olyan talányszerű kérdés, melyre csak én tudok megfelelni. Hát meg is felelek. Hanem tessék megengedni, hogy elülről kezdjem a dolgot.----------- n. Annak idejében, Vancsák Venczel barátunk — isten bocsássa meg bűnét — született morva volt, ezen felül trombitacsináló mesterlegény. Azért mondtam: annak idejében, mert hogy ide származott Magyarországba, csakhamar eltagadta morva voltát, a nevét Varincsayra változtatta, a mesterlegényből pedig mesterember lett. De mielőtt ennyire haladt volna, nagyon beleszeretett egy csinos magyar lányba, aki pedig sehogyse akart iránta viszontszerelemre gerjedni. — Nem egymáshoz valók vagyunk mi, szokta volt Juliska kisasszony mondani, mikor Venczel úr szerelmével ostromolta. — Hm! Már miért ne volnánk egymáshoz valók ? Én is fiatal vagyok, Juliska kisasszony is az. Én is szegény vagyok, Juliska kisasszony is csak varróleány, azután én nagyon szeretem kegyedet, mert szép is, jó is, szorgalmas is, takarékos is . . . szóval éppen nekem való. — Istenem édes Venczel úr, de hát én nem tehetek róla, hogy mást szeretek. — Az a másik megcsalja, tudom jól . . . — Ne mondja azt! — De mondom. Az olyan ugri füles, korhely jogászok csak bolonditják az ilyen szegény leányokat. — Az én Gyulám nem ugri-füles, hiába akarja előttem kisebbíteni; én hiszek neki . . . — Hisz neki. Épen ez a baj. Venczel úr szomorúan nézett e földre, s bibircses arcza még pirosabb lett a szerelem lázától. Ajka körül volt néhány szál szőr, azt tépte-rángatta búbánatában. — Juliska kisasszony! Egyet mondok: ha majd az a fráter a faképnél hagyta, akkor megint eljövök és megkérdezem, akar-e feleségem lenni? Jó lesz így? — Ne fáradjon Venczel úr, még akkor se fogom szeretni. — Nem bánom én, csak legyen a feleségem. . . majd csak hozzám szokik valahogy . . . Venczel urnak jóslata beteljesült; nem is nagyon soká kellet várakozni. Gyula urfi h út e 1en lett a kis varróleányhoz, a mi nem is valami különös történet. Különösebb az, hogy Venczel ur állhatatos maradt s újólag felkereste Juliskát. — Itt vagyok drága kisasszony! Argyirus királyfi eljött az ő tündér Ilonájáért. Juliska elnevette magát, pedig éppenséggel jobban volt hajlama a sirásra. — Ugyan hogy tréfálhat Venczel úr ilyen komolyan? — Nem tréfálok én. — Csakugyan azt hiszi, hogy Argyirus királyfi — — Természetes, hogy én vagyok, a szebb fajtából .. . hehe! . . . Azonban térjünk a dologra. Nagyon szeretnék mielőbb megházasodni. — Jó gondolat Venczel úr! Szerencsét kívánok! — Nem addig a! Én kegyed nélkül soha se leszek boldog. Juliska bánatos arczán egy pár könycsepp perdült végig. Milyen szív! Milyen hősi szerelem! — Venczel úr! Maga nagyon derék ember. Én igazán érzem, hogy nem vagyok méltó szerelmére, én, — a nyomorult elbukott leány! . . . Soha, soha sem fogok férjhez menni! — Nem-e! — Majd meglátjuk! Ne gondolja ám, hogy rész dolga lesz mellettem; dolgozom én, mint a kutya, csakhogy az én egyetlen Juliskámnak minden kívánságát teljesíthessem. Micsoda? Még házi úr is leszek, csak haljon meg a nagybátyám, és hagyja rám trombitáit, mert ő neki egész gyára van Gráczban . No, hát feleljen! Bizony Juliska hallgatott és folyton kényezett. — Hát én akkor megölöm magam! kiáltott egész dühvel Venczel ur, addig fújok egy bonbardont, mig a lelkem kiszalad a végin. Látszott a szörnyű elhatározás rajta. Juliska megrezzent . . ! Egy gondolat villant meg fejében. Sziláján felugrott, szemei tűzvillámokat szórtak, arcza kipirult.. TÁRCZA. A szegény Kuszi vége.*) Irta Kenézy Csatár. j össze magát gyönyörűen. *) Mutatvány | „Regények dióhéjban" cz. beszély- I gyűjteményből.