Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)

1931-06-17 / 47. szám

1931 június 17. tolnamegyei újság 5 Endréét alig 500-an. Ezt­t lapot nagy buzgalommal terjesztették ia a választók között, azonban ezen kortes csalafintaságnak senki sem ü­lt fel és Kovács Sebestény Endrének éppen a vasárnapi körútja mutatta meg, hogy mindenhol oly szeretettel és lelkese­­­déssel fogadták, hogy megválasztása nemcsak bizonyosra vehető, de fényes diadalt is arat komoly egyéniségével, kiforrt politikai meggyőződésével. Kovács Sebestény Endrét a kerü­letben mindenki ismeri, tudja, hogy ízig-vérig gazda és hogy a gazdák érdekében való munkálko­dása sohasem korteseszköz volt részéről, hanem lelki szükség, a földet művelő nép őszinte és igaz­ szeretete. Ezt az őszintesé­get és szeretetet igyekszik most a kerület népe viszonozni Ko­vács Sebestény Endrével szem­ben, aki nem magánérdekből, hanem az ország érdekében vál­lalkozott a képviselőjelöltségre. Kovács Sebestény Endre a meg­kezdett programmbeszédeit folytat­ván, junius 12-én délután 4 órakor Pálfán hol őt és a kíséretében levőket Apponyi Károly gróf és Horváth Lajos lelkész üdvözölték. Ezután Kovács Sebestény Endre tartotta meg programmbeszé­dét, amely nagy tetszést váltott ki. Utána dr Pesthy Pál szólalt fel és ajánlotta a választók támogatásába Kovács Sebestéy Endrét, a gazda­­érdekeknek ezen lelkes szószólóját. Hatásosan beszélt még vitéz Pogány Miklós, a Nagydorogi Hitelszövet­kezet ügyvezető igazgatója. Pálfáról Sárszentlőrincre mentek át, ahol Fábián Imre ev. lelkész üdvözölte a képviselőjelöltet és a kíséretében levőket. Molnár János kisgazda, pártelnök nyitotta meg az ülést, majd Kovács Sebestény Endre mondotta el programmbeszédét. Dr Pesthy Pál lelkesítő szavai után még vitéz Pogány Miklós szólalt fel, végül Borbély János nagy­dorogi kisgazda, aki gazdatársai szeretet­teljes támogatásába ajánlotta Kovács Sebestény Endrét. Úgy Pálfán, mint Sárszentlőrincen — dacára a hétköz­napnak —­ a választók igen tekin­télyes számban jelentek meg és hall­gatták végig Kovács Sebestény Endre nagy tetszést keltő programmbeszédét és lelkesen csatlakoztak mind erő­sebben növekvő táborához. Vasárnap reggel 7 órakor Hencse pusztán tartotta Kovács Sebestény Endre programmbeszédét. Ugyanaznap délelőtt 11 órakor Pakson tartott programmbeszédét, amelyet a több ezerre menő választó hallgatott égig. Dr Grosch József nyitotta meg az ülést tartalmas beszéddel,­­mely után Kovács Sebestény Endre mondotta el fejtvén, hogy programmbeszédét, ki­ő azért vállalta el a képviselőjelöltséget, mert gazdatársai­nak a mai nehéz viszonyok között szószólója és támogatója­ kíván lenni az országgyűlésen. Ez azonban nem jelenti az ő egyoldalúságát, mert mint mindenkinek, aki az ország megsegítésén dolgozik, nem szabad társadalmilag elfogultnak lenni és minden társadalmi réteg jogos érde­keinek kielégítésére és sérelmeinek orvoslására kell törekednie, mindig lelkes barátot és szószólót fognak találni benne a kereskedők és iparo­sok, valamint a tisztviselőosztályhoz tartozók is. Ő mint földbirtokos, független ember és a kormánynak nem függőségi viszonyból, hanem meg­győződésből hive és támogatója, mert az a hite, hogy a válságos időkből a magyar nemzetet ki­vezetni csak egyedül Bethlen István képes az ő nagy, külföl­dön is elismert politikai képessé­geivel. Egyenes és nyílt szavai Kovács Sebestény Endrének óriási hatást értek el. A lelkes ováció végeztével szó­lalt fel dr Klein Antal, aki a paksi választókat derűs beszédben hívta fel Kovács Sebestény Endrének lelkes támogatására. Úgy az ő szavai, vala­mint vitéz Pogány Miklóséi, aki a gazdák bajainak orvoslásáról szólt igen ügyesen, nagy tetszést váltottak ki. A választópolgárok azzal az el­határozással távoztak, hogy a válasz­tási urnánál Kovács Sebestény Endrére adják le szavazatukat, akinek egész életét ismerik és akinek családja hosszú évtizedek óta él közöttük és akiket mindig úgy ismertek, mint jó gazdákat és a gazdaér­dekeknek hűséges támogatóit. Vasárnap délután 4, 5, illetve 6 órakor Németkéren, Bik­ácson és Györkönyben tartott Kovács Sebestény Endre pro­­grammbeszédet. A választók min­denütt a legnagyobb melegséggel és szeretettel fogadták. Györkönyben dr Gőzsy Tibor földbirtokos nyitotta meg az ülést és üdvözölte a képviselő­jelöltet. A két előbbi községben Térmeg János gazda igen lendületes beszéd­ben bizonyította, hogy­­ _ a gazdák érdekeit nem egy fővárosi orvos, hanem egy köztük élő gazdaember, mint amilyen Kovács Sebestény Endre, tudja igaz valóságá­ban képviselni. A programmbeszédek egész ideje alatt a legteljesebb rend volt Pakson, csak egyes községekben kísérelték meg a Téglássy-párt hí­vei Kovács Sebestény Endre mellett megnyilat­kozó lelkes hangulatot megzavarni, azonban ezen kísérletük a Kovács­párti választók higgadt és öntudatos magatartásán mindenhol megdőlt. Itt jegyezzük meg, hogy dr Téglássy Béla testvére és néhány barátja kíséreté­ben Dunaföldváron, Bölcskén, Mado­­csán és Dunakömlődön tartott vasár­nap programmbeszédet, ahol tulajdon­­kép nem programmot adott és poli­tikai hitvallásról tett bizonyságot, hanem eddigi tevékenységéről beszélt és barátaival magáról dicsérő beszé­deket mondatott el, amely bizony a választók egy nagy része előtt vegyes érzelmeket váltott ki. Tolna: Dr Klein Antal, a tolnai kerület ritka népszerűségi­ képviselőjelöltje vasárnap, e hó 14 én Dunaszent­­györgyön, Faddon, Gerjenben, Mö­zsön, Tolnán és Zombán mondott programmbeszédet és kivétel nélkül mindenütt a legteljesebb sikerrel. Sehol egy ellentmondó hang vagy megjegyzés nem érte a kerület érde­kében kifejtett fáradhatatlan mun­kával méltán a népszerűséget kiér­demelt volt képviselőt, ellenkezőleg: a tetszésnyilvánításnak olyan elemen­táris erővel történt megnyilvánulása az egész vonalon, amit képviselő­­jelölt csak a legritkább esetben ta­pasztalhat választási mozgalmakban. Dr Klein Antal kétségtelen nagy népszerűségét egyébként mi sem bi­zonyítja jobban, mint az a tény, hogy ma sincs ezenjelöltje és emberi számítás szerint már nem is lesz, hiszen az aláírások 90 százalékának, nem egy közaégben 100 százaléká­nak birtokában van. Helyszűke miatt lehetetlen az ös­­­szel fent felsorolt községekben lefolyt népgyülések ismertetése, nem mulaszt­hatjuk el azonban, hogy a körutat befejező zombai népgyülésről kül­ön meg ne emlékezzünk. Ezen a gyűlé­sen a szomszédos Dőrypatlan község választói is megjelentek és mindkét község lakossága a szeretet minden jelével elhalmozta a szeretett jelöltet, aki Dőrypatlan községnek több éven át lakója is volt és mindkét község egész lakosságát úgyszólván személy szerint ismeri. A levente zenekar a Hymnus hang­jaival nyitotta meg a gyűlést, majd And­fieger Ádám, Zomba község megyeszerte­ ismert kiváló bírája lé­pett a szónoki emelvényre és nagyon talpraesett, szép beszédben a leg­melegebb szeretettel köszöntötte mind­két község nevében a vólt és leendő képviselőt, akinek odaadó munkáját — úgymond — most van alkalma a választópolgárságnak újabb bizal­mával némileg meghálálni. Dr Klein Antal kitörő lelkesedés­sel fogadott egy órás programm beszéde után a gyűlést Takáts Jó­zsef kisgazda zárta be és általános tetszést aratott formás beszédben mondott köszönetet dr Klein Antal­nak­­ nemcsak a kerület érdekében folytatott eredményes munkásságáért, de minden hozzáfordult választója iránt tanúsított jóindulatáért és elő­zékenységéért is. Beszédét azzal fejezte be: vajha minden választó­kerületben ilyen ideális megértés volna a választók és jelöltjük között, mint a tolnaiban. Dr Klein Antal a késő éjjeli órá­kig maradt választói körében. Értesülésünk szerint kerületének többi községeit e hét második felében az esti órákban látogatja meg, hogy mindenütt kifejtse változatlan elv­­hűségét: a régi programmhoz és a kiváló vezérhez, Bethlen István gróf­hoz való törhetetlen ragaszkodását. Tamási: A tamási választókerület hivatalos egységespárti képviselőjelöltjének, dr Döncz Ákosnak érdekében zavar­talanul folynak az aláírások. A ke­rület 13.000 választója közül már az első két napon körülbelül 7000-en írták alá ajánlási íveit, amely körül­mény az elmúlt 5 évi odaadó kép­viselői munkájának és a személye iránt megnyilvánuló általános rokon­szenvnek tudható be. A kerületben négyen vették fel vele szemben a harcot, de küzdelmük kilátástalan, mert már az eddigi aláírások is dr Dencz fölényes győzelmére engednek következtetni.* Az utolsó vasárnap egész vár­megyénkben mindenhol az Egységes Párt jelöltjeinek hatalmas előrenyomu­lását eredményezte, úgyhogy a 28 án megejtendő választás minden kerü­letben az Egységes Párt hivatalos jelöltjeinek győzelmét fogja eredmé­nyezni. A nem hivatalos egységes­párti, valamint az ellenzéki jelöltek is igen nagy erőlködéseket fejtenek ki, azonban nem sikerült a választó­polgárokkal elhitetni, hogy ők az országra és az egyes választópolgá­rokra nézve értékesebb munkát tud­nának kifejteni, mint a volt kép­viselők, vagy akiket az Egységes Párt helyükbe állított. Éppen ezért nem ülnek fel sem a fényes ígére­teknek, sem a hangos szólamoknak, amelyeket a demagógia ügyes formái­val akarnak az emberek szívébe és meggyőződésébe átültetni. Credo Egyesület Pakson. Midőn e sorokat írom, a paksi ro­mán stilfi szép templom zsúfolásig tömve áhitatos ni­vőkkel, a szószéken B­ő­s­e Kornél, az európai hirű­ do­­mokosrendi szerzetes áll, aki nagy­szerű szónoki készségével bűvkörébe vonja hallgatóit. A napokban G­a­á­l János paksi esperes által megalakí­tott Férfi Credo Egyesület tagjaihoz beszél és előkészíti Paks lelkes hí­veit az idén először megütendő Jézus szive búcsúra. Gondolatai annyira a szivekbe markolnak, hogy nincs egy lélek se hallgatói között, kinek ne járná át egész lényét a megnyugtató hit és a felemelő vallásos érzés szug­­gessziv ereje. Beszél a „Reram novarum”-ról, a szociális bajok enyhítéséről, a haza­fias keresztény nemzeti érzés össze­tartásának etikai súlyáról, az egyén és társadalom vergődésének új életre való berendezkedéséről és hogy éle­tünk minden megnyilvánulásában mit nyújthat nekünk és magyar lelkünk­nek nemzetünket mindig összetartó, munkára serkentő élő hitünk. Mindezt lángoló hévvel, elragadó közvetlenséggel, a hitnek gyújtó szikrájával, nyelvünk zengzetes bá­jával, a szeretetnek magához ölelő erejével teszi. Az esti szónoklat után, öt pap egész éjjel gyóntatott és szentség­­imádás volt. A buzgó hivek ezrei gyóntak és áldoztak. Másnap reggel 7 órakor Gaál János paksi esperes tartott a Credo Egyesület mintegy ezer férfi tagjának szentbeszédet. E megkapó és sziget-lelket meggyőző, gyakorlati keresztény életre serkentő beszédben most láttuk először az uj plébános lelkének kincseit igy ki­tárni. Paks keresztény hívei között felejt­hetetlen és kedves emlékű jó püs­pök Virág Ferenc korát eleveníti fel és mély teremteni hitéleti reneszánszot kezd akkor, mikor Pakson megélhetés gondjai lelkeket törnek a össze. Hálával gondolnak a paksiak Virág Ferenc püspök bölcsességére, aki Gaál Jánosban oly kiváló papot és minden vallásfelekezet által tisz­telt és megbecsült jó papi embert küldött nekik, aki a szegény nép, az iparos- és intelligens osztály egy­aránt megértő papja és szociális lelki vigasztalója. Gaál plébánosnak sikerült paksi templom-bucsut — Pakson évek­­ óta másnapra, illetve minidg vasár­napra tett ünnepnapját — eredeti, tehát valóságos napjára tenni. Mélyen meghatott mindenkit, midőn a paksi Credo 1000 férfi tagja közös szent áldozással, példát mutatva vonult fel a credo-avatásra, melyet Bőle Kor­nél páter tartott szíveket bátorító, csodálatos beszéddel, mely után jelvényeket kiosztotta. A felemelő és a nagy lelkiépü­lést szolgáló szertartá­sok végeztével a Paksi Credo Egye­sület Fitter Béla főmérnök, elnök, Polgár István főszolgabíró, Kenedy Károly járásbírósági elnök, dr Abay Nemes Gyula, Tarisznyás Gerő fő­jegyző, a paksi­­ tanítói kar és szá­mos Credo tag kíséretében Bőle Kor­nél domonkos atyának megköszönte áldozatkész fáradozását és ezzel az ünnepség véget ért. — Villamossági szereléseket szak­szerűen végez FABIAN SANDOR elektrotechnikai vállalata.

Next