Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-05-01 / 18. szám

II. évfolyam, 18. szám, Szegzárd, 1892. május 1. TOLNAVÁRMEGYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi utca 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Egy szavazás. Budapest, 1892. április 26. Ma a képviselőházban váratlanul nagyon szenvedélyes ülés és szavazás volt oly kérdés felett, melyre senki sem volt elkészülve, mely 11 év óta — azt hittük — tisztába hozatott és ma már senkit emócióba hozni nem képes. Csalódtunk. A „sárgafekete“ kisértett; felzavarta a kedélyeket — akárcsak a forradalom kellős közepében. És valljuk meg: mindez csak „csinált“ dolog volt. Az ellenzéknek egy ügyes fogása felzavarta a kedélyeket és ezt észrevéve, siettek fenékig kiaknázni — amit boszorkánykonyhájukban főztek. A belügyminiszteri költségelőirányzatnak az országos csendőrséget tárgyazó rovata került fel. Hosszú 11 év óta létezik ez intézmény úgy ahogy ma, ugyanazon szervezettel, ugyanazon alakban, ugyanazon felszereléssel. Köztudomásúlag a csendőrség tisztjei ugyanazon rangfokozatban állanak a honvédség és közös hadsereg tisztjeivel, és úgy a tisztek, mint az altisztek felszerelése és rangfokozati jelvényeik ugyanazok, melyek a honvédekéi és közös hadseregéi. A tisztek és altisztek kardbojtja szemet szúrt egyik szélhali képviselő urnak és oly nagy zajt ütött Pázmándy Dénes ur emiatt, mintha csak az „átkos közösügyes kormány“ tegnap estétől ma reggelig követte volna el ama hazaáruló merényletet a nemzeti színek és czimer ellen, melyek ma már csak a derék Csanády bácsi fejében motoszkálnak. Pázmándy úr fájdalmainak centágiuma átragadt szomszédjára, Thaly Kálmánra, és erről — miután a „nemzeti párt“ szomszédjában ül — átterjedt ezen párt soraiba is — akár az influenza. A pillanat nagyon kedvező volt, a tárgy nagyon hálás kifelé. Hogy mulassza el ezt gr. Apponyi, hogy az annyira kedvelt Szapáry kormányon egyet üssön ? hisz csak ez van útjában az ő kormányra jutásának ! ? Igaz, vannak még egyéb csekélységek is, de ezekről egyelőre rendesen megfeledkezik a nemes gróf. Polonyi képviselő úr előáll egy határozati javaslattal: „utasíttassék a kormány a nemzeti elmeknek és színeknek érvényt szerezni!“ Hát bizony Magyarország alkotmányos új aerájának kezdetétől fogva ez a kormány persze egyebet se tesz ezen jó urak szerint, mint hogy mindennap egy párszor nyestül . . .eladja hazáját címerestől, felvési. Szapáry miniszterelnök nyugodtan elmondja, hogy hát ez nem tegnaptól mára keletkezett, hogy ezen állapot a csendőrség létezése óta a mai stádiumában van és hogy ennek nagyon fontos politikai és katonai okai vannak (így például felemlítjük, miszerint csak ez után volt lehetséges a horvát csendőrséget is a magyar honvédelmi miniszter fenhatósága alá hajtani) stb. stb. Hiába! Gróf Apponyi Albert látva, hogy Polonyi Géza a baloldalon, tehát a „nemzeti párt“ részéről is frenetikus éljeneket kap : ezt nem hagyhatja annyiba, hanem osztozni kíván a tapsokban és a maga részéről is bead egy határozati javaslatot a Polonyi félének szellemében. A hólyag fel volt fújva, csillogott is a fénysugarak minden színében ; azt hitték : most a szabadelvű párt a „vakulj magyar“ példabeszéd alapján rögtön Apponyi ölébe borult ... Csalódott, mint már annyiszor ; a szabadelvű párt névszerinti szavazás utján szétpuffantotta a hólyagot és Apponyiék csak ekkor ébredtek arra, hogy biz az se nem ijesztett, se nem csábított, hisz — csak levegővel volt megtöltve, és ez is csak azok orrába ment kellemetlen bűzével, akik — felfújták. Busbach Péter: A fenti cikk, mely a képviselőház ama nevezetes ülésének — mert a legújabb parlamenti aerában csak az úgynevezett „viharos“ ülések jönnek ilyen számba, az eszmék és elvek magasabb színvonalon álló harcát megakadályozza a mi ellenzékünk — közvetlen impressiója alatt keletkezett, hivatott részről élénken megvilágítja az ellenzék által felfedezett legújabb közjogi merénylet lényegét és történeti hátterét. Nem vitatjuk ezúttal azt a kérdést, váljon a törvényen alapuló ama rendelkezés, mely szerint a csendőrség tisztikara a honvédség tisztjeivel azonos felszereléssel bírjon, helyes-e, váljon a katonai fegyelem és szervezet szempontjából nélkülözhetlenek-e a most alkalmazott jelvények, erre nézve a miniszterelnök nyilatkozata sem tartalmazza azt, Ingy ennek megváltoztatása a jövőben lehetetlen, gróf Szapáry csupán a jelenlegi rendszer létezésének igazolásával foglalkozott beszédében, most csak az indemnity tárgyalásánál felmerült ama kérdésre, váljon ki akadályozza meg a törvényhozást szabályszerű és produktív működésében, teszünk pár észrevételt. A Szapáry kormány megalakulásakor, de azóta is a szakminiszterek kijjelentései utján számos alkalommal, minden rész- TÁRCZA. Dendi. Nézd a majom, hogy pedzi! Sarkra állva Szemére vágja az üvegkorongot És biccesen raccsolva és darálva Végighadar sok éktelen bolondot. »Ügyes társalgó“ — véli ö nagysága „És legkiválóbb táncosom a bálon...“ ... Beszopja ujját a backfish-leányka S ábrándosan susogja : Ideálom ! Büszkén mutat reája : Mintaképem! — A rész deál s hason sikerre vágyik ... Az anyja szól: Lángész lakik fejében, Csak felviszi az akadémiáig. Egy tudós is vizsgálja : Minták ez — Tudományomnak Lavater az atyja, Ha még nem az, úgy hát képviselő lesz Isten képének élő cáfolatja. Vásárhelyi. (Celio.) Hubay Jenő: Ritka élvezet kínálkozik ma városunk intelligens közönsége részére. A köztünk élő legjelesebb magyar hegedűművész fogja magasabb műélvezetben részesíteni közönségünket, mely a magyar dal és zene iránt mindig igazi lelkesedést és előszereteteit tanúsított. A szegzárdi közönség finom zenei érzékének és a dal iránti lelkesedésének gyakran fényes tanújelét adta, midőn Liszt, Reményi é s más jeles zene- és énekművészek megfordultak városunkban ; de azonkívül dalárdája és zenekara régtől fogva gyakran dicsőséget hozott a városra, midőn pályadíjjal koszorúzottan érkeztek vissza városunkba — az országos versenyek színhelyéről. Cigányzenekarunk a 40-es, 50-es években is ép oly hírneves volt, mint mai nap , vagyis állandóan meg volt az alkalma és módja városunk közönségének arra, hogy a jó dal és pompás zene élvezeteiben gyakran részesülhessen. Fogékonyak vagyunk tehát a magyar dal- és zeneművészet iránt, mely két tényező egyúttal a hazafiság leghathatósabb élesztője is volt a magyarnak, úgy a borús, szomorú időkben, mint a jobb napok felderültével. A magyar ember dalba, zenébe önti keservét, bánatát, s az deríti fel ismét kedélyhangulatát; ép azért a magyar dal és zene folyton hű kifejezője, magyarázója volt a nemzet jó vagy rész sorsának, úgy hogy a magyar nóta valósággal dalba öntött történetnek mondható ! A Rákóczy kornak viharai teremtették meg a lelket rázó harcias dalokat, a lelkesítő és feltüzelő erőteljes kurucnótákat, s mindezek koronáját, a világhírű és örökbecsű Rákóczy-indulót. A napokban hallhatta csak a fővárosi közönség a magyar történeti hangversenyen, hogy a Rákóczy korszak dal- és zeneművészete mily magas fokon állott már majd kétszáz évvel ezelőtt, amiből önként következik, hogy ezt megelőzőleg is a magyar dal és zene önálló, eredeti művelésben részesült, s a Rákóczy korszakban a magas szárnyalás és fellendülés — a már meglevőnek következménye volt. Majd a század elején és derekán Lavotta, Bihari, Boka, Csermák s később Egressy a busongó, kesergő nemzet fájdalmának adtak hű kifejezést.