Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

VI. évfolyam. 10. szám. Szegzárd, 1896. március 8. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ár : Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Kéziratok vissza nem adatnak.­­ A lap szellemi részét illető köz­­­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer­kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten, megállapított árszabály szerint számíttatnak. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi­ utca 1085. sz. Egy szám......................12 > i­n5tat ion*WTtu’elfogad^Krammer^Tn- Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORKTÉL. SZÉKELY FERENC: A kereskedelemügyi minisz­ter és a baja-bátaszéki hid. Ismét fontos alkalmunk van és valljuk be, nem örvendetes alkalmunk a baja-bá­taszéki hid kérdésével foglalkozni, mely ügyet a megvalósuláshoz közelebb vinni lapunkban annak fennállása óta, szüntele­nül törekedtünk. Dániel Ernő kereskedelemügyi minisz­ter a képviselőház csütörtöki ülésén Simon­­fay, baranya megyei képviselő felszólalására szó szerint a következőket mondotta: „Simonfay János t. képviselő úr rámutatott egy hiányra, mely a mi közlekedési eszközeink hálóza­tában előfordul és a mi iránt én vele teljesen egy nézeten vagyok. T. i. kimutatta azt, hogy a Dunán Budapesttől Újvidékig nincs egyetlen egy vasúti hid sem, mely a közlekedést a két part közt köz­­vetíteni. Én magam is elismerem, hogy ez oly hiány, melyen előbb-utóbb mindenesetre segíteni kell. Hogy ez eddig nem történt, az részben a fi­nanciális körülményekben találja okát, azonban épen az által, hogy most nagyobb beruházások és be­fektetések létesítése céljából egy nagyobb hitelmű­veletet szándékozik a kormány keresztül vinni, fog abba a helyzetbe jönni, hogy ezen a bajon, a­men­­nyire csak lehet, segítsen, még­pedig oly módon, hogy elsősorban legalább egy vasúti híd felépíté­sét vegye kilátásba. Vajjon ez a híd Baja és Bá­­taszék közt fog-e kiépülni, vagy Gombos és Bogo­­jeva közt, az még bővebb megfontolás tárgyát ké­pezi; de abban az irányban megnyugtathatom a t. képviselő urat, hogy maga a kormány is szüksé­gesnek tartja, hogy ezen a nagy területen egy vas­úti híd építtessék, mely a közlekedést a két part közt eszközli.“ Amennyire örvendetesnek és üdvösnek tartjuk, hogy a beruházások érdekében ter­vezett 150 milliós kölcsönben praeliminálva van az új dunai híd létesítése, épen olyan lesújtó hatással van reánk azon illetékes helyről elhangzott kijelentés, hogy még két­séges, váljon a híd Baja és Bátaszék és nem­e Gombos és Bogojeva között fog ki­épülni. Annak előnyeit és szükségességét, hogy a Budapest és Újvidék között létesítendő dunai áthidalást Baja és Bátaszék között kell elsősorban megvalósítani, már számos alkalommal bőven kimutattuk. De nemcsak mi, kiket a helyi érdekek elfogultakká tehetnek, a­kik napról-napra közvetlenül tapasztaljuk a mostani szé­gyenletes és szerencsétlen állapotnak áldat­lan következményeit és már évtizedek óta lelkesedéssel csüngtünk a jelenlegi mostoha helyzetből való kibontakozás reményein, ha­nem az eddig országszerte megnyilatkozott legilletékesebb tényezők egyhangúlag a baja­­bátaszéki összeköttetést javulták és sürgették, így az ország legkülönbözőbb kereske­delmi és iparkamarái a miniszterhez inté­zett jelentésükben nyomatékosan hangsú­lyozták, hogy a baja-bátaszéki híd létesíté­sét országos közgazdasági érdekből rendkí­vül szükségesnek tartják. Az országos gazdasági egyesület csak nem­régiben foglalkozott ezzel a kérdés­sel és hatalmas érveléssel foglalt ezen ügy mellett állást. De nem hivatkozhatunk illetékesebb tényezőre, mint magára Baross Gáborra, ki ezt az eszmét állandóan propagálta és Lukács Béla volt kereskedelemügyi miniszterre, a­ki a 93-iki budget vita alkalmával egész ha­tározottan kijelentette, hogy a baja-báta­­széki híd kiépítését, kiemelve annak ki­váló fontosságát és előnyeit, a kormány — minden más kombinációtól eltekintve — célba vette. Gombosnak van már gőzkompja, és tá­volról sem képes egy ottani áthidalás annyi előnyt biztosítani és annyi érdeket szol­gálni, mint a baja-bátaszéki összeköttetés. Tolna és Baranya népe, ezen állam­­fenntartó elem, mint tudjuk, a fillékszer a csa­­pás óta tömegesen kivándorol, mert nem bír megélni, a többiek is az életfentartás keserves gondjaival küzdenek, mert a sző­lőgazdasági válság okozta pusztulás még mindig tart, és épen ezen új vasúti össze­köttetésből közgazdaságunk minden ágának felvirágzását bizton reméljük. Nemcsak a zsákutcákban végződő vas­­utjaink, a­melyekhez legközelebb a szeg­zár­i-bátaszéki vonal is járul, nyernének mesés kibővítést, hanem itt van az Alföld, az ország szive és az ő metropolisai: Nagy­várad, Szeged, Szabadka, Zombor, Baja stb. a legrövidebb, leggyorsabb és legolcsóbb ös­­­szeköttetést nyerik a tengerrel, ha ezen át­hidalás létesül. Hisszük, hogy Dániel miniszter, kinek múlt héten elhangzott nagyszabású prog­ram­­beszéde méltán keltett közelismerést, TÁRCZA.­­­Kftü**­ A kaszinó mulat. — Farsangi bohózat egy felvonásban. — Irta: Bodnár István. - A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Személyek: Schmutzig Alfréd, 26 éves magánzó, kaszinói tag. Neje : Illath Eufruzina 56 éves. Idő: jelenkor, történik Parabutgon, Eufruzina boudoirjá­­ban, este 10 órakor, végződik akkor, a­mikor a közönség a szerzőt és szereplőket kidobálja. I. JELENET. Eufruzina: Este 10 óra, s az az akasz­tófa Alfréd még most sem jött haza. — Szegény megboldogult első férjem, drága jó Tóbikám, de máskép történt minden a te idődben ! Igazad volt, a­mikor még halálos ágyadon is azt sóhajtottad : »Fruzsina, Fruzsinám, megemlegetsz te még majd engemet, ha egyszer nem leszek!“ Emlegetlek már is! — Oh azok a boldog idők! Órákig elüldögél­tünk egymással szemközt, bámulva a pattogó kan­dalló tüzét, mely édes vágyakat ébresztett szívünk­ben, szerelmi mámorba ringatott bennünket, (zo­kogva) Tóbi, Tóbi, te olyan jó voltál ! Mindennap meghoztad a hatos ára szaloncukrot nekem s ka­nárimnak, s az a sok praktikus névnapi ajándék, most egy uj hajfonat, majd egy egész fogsor — nem, mindezt nem lehet elfeledni! Amim, te drága kis kutyácskám, (felveszi) üldözött martirom, te neked is kijárt a jó szó és jó falat! — S most? Szegény Ami .... még szegényebb szivem! — Igaz, 30 év volt köztünk, — ennyivel volt jó Tó­bi­m öregebb. — De hát mi kárpótlás és vigasz­talás van most abban, hogy az a pokol konyhá­jára való Alfréd kerek 30 évvel fiatalabb nálam? Ah! ezt a tátongó űrt, ezt­ a — 30 esztendőt ro­pogó ezresekkel kell kitöltenem ! És ő mégis hálátlan .... Nem, kíméletlen, sőt kegyetlen ! Pedig nem vagyok-e még most is elég szemrevaló ? — Fényképemet hajdan ellopkodta a fiatalság, s kell, hogy most is legyen valami vonzó, elragadó arczomon, hiszen utánam forognak, ha utcára megyek. S nem vagyok e hű? Kimondja?! Esküszöm, férfi nem akadt még, aki reám még csak nézni is mert volna. S ez a szem, nem ő reá ragyog-e egyedül, s nem ő érte­sit-e? (Tükör előtt) S termetem? Milyen is csak a termetem? Dh hányszor hallottam suttogni: olyan karcsú a dereka, mint egy telet átkoplalt darázsé. Hogy a kor? Az éveim? — Eh mindig azok az ostoba évek! Nem állami anyakönyvvezető ő, hogy egyre az éveimet firtassa. — Ne ezt te­kintse, hanem, hogy milyen hévvel, szeretettel és tűzzel csókolom. Alfrédom, drága Alfrédom ! (Karjait kitárja) Jön . . . igen . . . jön . . . Meghallotta vergődő szivem kívánságát. Hallom léptei édes zenéjét. — Ez szép, Beniczkyné Bajza Lenkénél olvastam . . . (Az ajtóhoz fut — csalódva) Nem ! . . . nem ő . . . Csak a szivem dobbant egy nagyot, mint akkor . . . Ah, az a né­gyes ... az a négyes . . . Tóbim, édes Tóbim, bocsáss meg, vétettem ellened. — Még éltél, és én már is mást szerettem, bár meg nem csaltalak. — De ki parancsolhat a szivének ? ! Négyesre kért fel. Igaz, éjfél után, s nagy szemtelenség volt tőle, akkor is csak kisegítőnek, egyébként nem tudtak volna táncba kezdeni . . . Hanem az a négyes kipótolt, feledtetett mindent. S az a csárdás, az a csárdás a­­ csalogatóval ! (mutatja) Majd odahajtottam fejemet széles, fér­fias vállára, hosszú, göndör haja meleg, párolgó illatával elhódította lelkemet, szivemet, oly közel hajolt­am, hogy hajszálaink összecsókolóztak. — Ah! milyen idő, milyen boldog idő! — De mi az ördög! — mégis katat odakint va­laki ? (Egy pillanatra kiszalad, s nemsokára képé­ből kikelve rohan vissza.) — No már ez aztán szemtelenség. Csendes szelíd véremet elfutja a tűz és láng, — ma még valami borzasztót teszek. Képzeljék, a kaszinós ideüzent, hogy a nagy­ságos urat erősen kopasztják a ferbliben, kölcsö­nözhet-e neki 100 frtot? Jótállás nélkül már egy hatost sem hitelez többé . . . Hah botrány és gyalázat. (Visszarohan, s a küszöbről kibeszél a cselédnek.)

Next