Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-30 / 31. szám

IX. évfolyam. 6 frt — kr. 3 » — » I > 50 » . . 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó­­hivatalon kívül elfogad Kr&mmer Vil­mos könyvkereskedése Szegzárdon. 31. szám, Szegzárd, 1899. július 30. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár­ utca 130. sz. Felelős szerkesztő és lap tulajdonos:­­** Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC: Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer­kesztőséghez intézendők. Hirdetések mértékében megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre . Fél évre .­­ Negyed évre . Egy szám ára Petőfi ünneplése. A világszabadság költője hősi halálá­nak félszázados fordulóját ünnepli ma a ma­gyar nemzet. Az a nemzet, a­melyet Petőfi és Kossuth Lajos feltűnése után és nevük­kel kapcsolatosan nevez a világ a szabad­ság nemzetének. Mit akar a magyar? Petőfi nevének dicsőségét világraszóló ünnepségek keretében szerteszét hirdetni a nagy­világ­ban ? Dehát, hogy hirdethetné a nemzet annak a dicsőségét, a­kitől annyi sok di­csősége eredt? Hát nem mindenütt, ott, hol a magyar nemzetet említik, az első jelző, a mi fülünkbe csendül, az, hogy a Petőfi nemzete. Az ünnepségeknek csakis itt benn az országban lehet az a haszna, hogy a tes­­pedő közszellem a régi dicsőségen új erőre kap, hogy a nemzet, melynek költészete visszafejlődőben van, újra visszatér nagy­sága régi forrásához, a nemzeti költészet­hez. De Petőfi emlékét méltón még ezzel mindig nem ünnepeltük. Az a kisszabásu szobor ott Pesten a Duna partján, hogy aránylik ahhoz a mér­hetetlen hálához, mely titokban ott buzog a nemzet és hangsúlyozva mondjuk, a nép szivében ? Mert van-e nemzet, a­mely köl­tőjének, prófétájának an­nyit köszönhet, mint a magyar Petőfinek? Az a szolgálat, a mit Petőfi csak a »Talpra ^nagyar»-jával tett a nemzetnek, több, mint a­mit Göthe-nek, Shakespeare-nek, Heine-nak, Homer-nak, Viktor Hugó­ és Puskinnak a maguk nem­zetei köszönhetnek. Mindegyik világhírű, mindegyiket olvassák szerte a nagy világon az északi sarktól a déli sarkig, de még sem tett egyik sem olyan szolgálatot nemzeté­nek, mint Petőfi a magyar nemzetnek, mert ő visszaadta, felébresztette a népszabadságot. Kőből és homokból épült alkotással, testi élete avatag és foszladozó ereklyéinek egybegyűjtésével akarják annak a nevét di­csőíteni, aki király volt, halhatatlan hege­dős a nagy szellemek birodalmában. Hát elfelejtette volna a magyar ember, hogy azt, a­kit a szellemek birodalmában az el­n­dők közt említenek mind a nemzetek, a­ki legdrágább szellemi örökség kincseit hagyta a nemzetére és a világra, hogy azt csak szellemi alkotással lehet ünnepelni ? Hol vannak a költők, a­kik dicsőségét zen­gik? Ha mind elnémultak, hol a festők, akik halhatatlan alkotásaikkal dicsfénybe vonják ? Hol a szobrászok, a­kik vésőjükkel oly műremeket alkossanak róla, mint a szép­ség istennőjéről. De hisz ezt mind meghozza majd az idő. Lesz még lantosa a hazának, kinek húrja oly elbűvölően zeng róla, mint ő mi­­rólunk; lesz festő ki mithos-kort alkot róla, mint Rafael Krisztusról; feltámad még már­ványalakja is, melynek csodájára elzarándo­kolnak hozzánk a művelt nemzetek, csak az ő dalait nem fogják ösmerni még nagy német szomszédaink sem soha, mert lám, senkinek sem jutott eszébe, hogy a világ­szabadság költőjének legméltóbb ünneplése az volna, ha dalait ihletett toll, a maguk ere­deti szépségében lefordítaná a kulturnépek nyelvére, vagy arra a nyelvre legalább, a­melyre az összes nemzetek nagy szellemi kincseit átültették, mert az irodalom a köz­vetítő irodalma az összes nemzeteknek. Azok, akik megkísérlették, azok rész­ben nem voltak költők, részben nem értet­ték meg őt, mert nem ismerték nyelvünk muzsikájának szent akkordjait, de nem­ csak keresni kell, csak kutatni kell, van még lel­kes honfi­ lélek, van még istentől megáldott olyan tehetség, aki e feladattal megbirkóz­­hatik, csak fel kell keresni, csak buzdítani kell, csak jutalmazni kell ! Az összes világköltők meglelték volna műfordítóikat, csak a költők költője, Petőfi nem ? Kell, hogy legyen, aki ezt tudja, T­A­R­C­A. Petőfi. — 1899. Julius 30. — Élt egy költő. Szive a hazáért ege «Ott essem el én» — szólt —­­a harc mezején!» A' ott esett el ifjan, most félszázad éve; E költő Petőfi. Áldás a nevén ! Esdekelj, magyar nép, áldást a porára, Égre kulcsolódjék milliónyi kar; Szálljon rá örökké szent emlékű hála, A ki Márciusban szólt: «Talpra magyar/» Lelkünkből köszöntünk, oh szabadság napja, Mikor a magyarról a rablánc lehullt! Ma ünnepet ül e nép apraja-nagyja, S felragyogsz előttünk fényes, drága múlt. Ébredj föl, Petőfi, jeltelen sírodban, Te, magyar szabadság lelkes dalnoka! Gyujtó dalaidra ezrek szíve dobban, S a hol szíved hamvad, nemzet gyűl oda. Mi is e hazának kisded falujában Kegyelettel állunk ez «emlék» *­ előtt; Itt, hol zsenge lelked érett hajdanában, S a hol sólyomszárnyad pelyhesedve nőtt. Szent nekünk e föld, mert itt járt fürge lépted, Szent a tiszta mennybolt itt Borjád **) felett: Csillagot választván, az égről itt tépted Ezt a dalt. «Szép csillag a honszeretet/» *) Petőfi és iS12­ j. isk. évben itt tanult a szent­lőrinczi algum­átium­ban. E házat 1884-ben emléktáblával jelöl­­ték meg. **) Borjádon, néhai Sass István dics­őült barátjánál irta Petőfi a tőbbek közt c A négy ökrös szekér- költeményt, mely a csillagfájlasztásra vonatkozik. Mi se válaszszunk mást, mely minket vezérel, Csak a honszerelmet, e szép csillagot; S csak a szabadságot, melyet könynyel, vérrel Ápoltak apáink, a dicsők, nagyok. Megdicsőült költő, nézz alá az égbül, És oszd szét közöttünk a te lelkedet: 5 törvény, jog, igazság temploma fölépül, Melyért lelked lángolt s szived megrepedt. Isten a magasban, mindenek Bírája, Te tudod, hogy mennyit szenvedett e nép : Küldj áldást egedből a magyar hazár­a, Hogy áldhassunk Téged, népek Istenét! Kinek a honért folyt ki ifjúi vére, S kinek szolgaföldben sír nyugtot nem ad: Szálljon hír, dicsőség a költő fejére, S lássa, hogy hazája boldog és szabad! Sántha Károly: Petőfi emlékezetére. * 1849. jul. 30 — 1899. jul. 30. Üstökös csilagként tűntél föl az égen, S megvilágosítád ezt a drága hont ; Március Idusán villant meg a fényed S egy egész országot lángtengerbe vont. Nemzeti dalodnak visszhangja kelt nyomban, Visszazengte ég, föld, bérc és rónatér ; «Talpra magyar»-odra talpra állt a nemzet. .. S a sajtószabadság, láncát tépve él! * Ennek a költeménynek szerzője 18 éves fiatal ember, a bonyhádi gimnáziumi igazgató unokaöc­cse és fogadott fia, a soproni theologia hallgatója. Nemzeti dalodat egy ország dalolta, — Imaként rebegi most is a magyar — Gyújtó dalaidra válaszadásképen Kardot villogtatott minden honfikar! * * .*?: És miként az égen a vészthozó felhő, Egyre jobban gyűlt, nőtt a magyar sereg . . . Mint mikor vihar van készülődőfélben­, S tompa morajlással zúgnak az egek. A sereg megmozdult. Petőfi az élén ; Kezében tündöklő, fényes tiszti­ kard. Feje fölé tarja s igy kiált harsogva : «Előre!» Vágd, a ki bántja a magyart ! «Előre, előre!» mindegyre kiáltja. Csak nem veszi észre, hogy egyedül áll. Mind elestek immár a vitéz bajtársak, De őt még kerüli egyre a halál ! Szeldeli, vagdalja a törpe kozákot ... Egyszer csak fáradtan . . . véresen ledül . .. Állató lágy zene zendül a magasban, S a vitéz örökös álomba merül. .. Hí S: * , Üstökös csillagként hirtelen támadtál S észrevétlen’ hagytad itt hazád egét. Senki azt nem tudja, senki azt nem látta, Mikor hagytad itten ezt a földtekét. Ma van ötven éve, hogy elhunyt világod, Fényedtől azóta nem ragyog hazánk . S mégis, hogy ma Hozzád bő imával esdünk ... Mintha a Te lelked ragyogna le ránk ! Ifj. Gyalog István.

Next