Top Gun, 1993 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám
V 1993. augusztus 14- én még egyszer - talán utoljára összegyűjtötte egykori és mai fiókáit. A hősi halált halt magyar katonai repülők emlékművének avatására nemcsak hazánk távoli falvaiból és városaiból, de még a tengerentúlról is felkerekedtek az egykori pilóták, szerelők, hogy találkozhassanak egymással, a szuperszonikus utódokkal, és néhány csöndes gondolat erejéig eml.k modern panelházak tövében az apák és fiúk nemzedéke várta, hogy lekerüljön a lepel a szív alakú emlékkőről. Esőisten is tiszteletben tartja a megemlékezést, így a nap legalább tíz ágra süt, az ünnepség egyenruhás résztvevőinek homlokán az egyre sűrűsödő verejtékcseppek is jelzik az idő múlását. A laza sorok lassan bajtársi társaságokká tömörülnek, egy-egy beszélgető csoportban a múlt szóbeli emlékei mellett előkerülnek a fényképek is, de ma már - szerencsére - az unokák és a család képe legalább olyan büszkélkednivaló, mint a kifakult fekete-fehér háborús repülőtéri fotók. A ceremónia az immár megszokott „menetrend" alapján zajlik a királynék városában is, bár lehet, hogy itt a polgármester nemcsak az elvárt protokollkedvességgel köszönti az egybegyűlteket, hiszen a katonai repülők és a város élete évről évre szorosabbá válik, már nemcsak megtűrt, de megbecsült lakói Veszprémnek. Csurgay Miklós vezérőrnagy a Magyar Honvédség légvédelmi és repülőcsapatainak parancsnoka beszédében a technikai fejlődést vázolta, de a korszerűsödő gépek, repülőeszközök mögött mindig megemlítve az embert, az esküjéhez mindhalálig hű katonai repülőgép-vezetőt is. Az egyház képviselőjének áldása után Tobak Tibor nyugállományú ezredes lépett a mikrofonhoz, hogy a Magyar Veterán Repülők Egyesülete nevében megossza az egybegyűltekkel az alkotó által formába öntött jelképek mögött meghúzódó nemes gondolatokat: t üdvözlöm a megjelent tábornokokat, tiszteket, tiszthelyetteseket és katonákat! Veszprém város önkormányzatának megjelent vezetőit, a történelmi egyházak képviselőit, Veszprém jelenlévő polgárait, a háborút túlélő öreg bajtársaimat! Hölgyeim és uraim! Jelentős ez a mai nap a magyar katonai repülők életében! Egyrészt itt állhatok hősi halált halt repülőbajtársaink emlékére emelt szerény emlékmű előtt, másrészt öröm tölt el öreg és fiatal katonáink egységes megjelenése láttán. Az egyszerű, de méltóságteljes emlékmű eszmeisége több szimbólumot hordoz. Egyrészt felidézi az égbetörő vadászgéppár jellegzetes formáját, másrészt - távolabbról szemlélve - az emlékezés gyertyalángját idézi gondolatunkba. Mindezek fölött a fölfelé törő egyik gép mellé besoroló másik a nemzedékek folyamatos egybefonódását is jelképezi. Túl minden szimbolikán, a mai napon mi, veterán repülők és a fiatal harci repülők elmondhatjuk, hogy az a munka, amelyet 1989 végén megkezdtünk, a mai napon - ennek az emlékműnek az avatásával - véget ért! Összekapcsoltuk a jelent a történelmi múlttal. Mi, öreg harci repülők megtaláltuk utódainkat, ők meg elődeiket. És ez így van rendjén. Az a természetellenes elzárás, amellyel évtizedekig távol tartottak minket egymástól, immár szimbolikusan és valóságosan is véget ért. Hősi halottaink emléke mindörökre összeköt minket. Emlékeztettek titeket bajtársaim, hogy ez a nap számomra azért is emlékezetes, mert ezelőtt 50 évvel avattak hadnaggyá a kassai repülőakadémián. Azon a hasonlóan napfényes napon évfolyamelsőnk Pap Árpád, aki ma itt van közöttünk, hazatért Amerikából erre a jeles ünnepre, ötven évvel ezelőtt s azt mondta, hogy: - ...elesett hőseinknek legyen dicsőség nekünk pedig példa! ■ Malóban, az ő dicsőségük, véren is váltott áldozatuk erősítse meg fiatal katonai repülőinket a haza védelmére. Úgy, ahogy azt őseink tették népünk vérzivataros történelme során. Vigyázzunk, a mai időkben eluralkodnak olyan nézetek, amelyek megkérdőjelezik honvédségünk, azon belül csapataink fejlesztését, sőt létét is. Ne hallgassunk azokra, akik kenyérrel és sóval akarják határainkat megvédeni, gondoljunk hazánk történelmére, őseinkre, akik 1100 éve karddal biztosították létünket a környező ellenséggel szemben. A fegyvert nem adjuk ki a kezünkből, a haza védelmére mindig kardra lesz szükségünk és akkor gyermekeink és asszonyaink biztonságban hajthatják esténként álomra fejeiket. Kiáltsuk világgá katonaőseink jelszavát: a Hazáért mindhalálig! Isten minket úgy segéljen!..." Az avatóbeszéd után az emlékműavatás legemlékezetesebb pillanatai következtek. Három veszprémi tanuló halk dobpergés kíséretében 150 hősi halált halt pilóta nevét sorolta fel történelmünk háborús és békés korszakaiból, így fonódott öszsze az első és második világháború légi harcaiban és napjaink kiképzési repülése közben életüket vesztett repülőgép-vezetőknek névsora, melyet minden évben újabb nevekkel egészítenek majd ki. Sajnos közel ezer nevet tartalmaz a Magyar Katonai Repülők Emlékkönyve, melyet át is nyújtottak Csurgay tábornoknak. A Szózat hangjai alatt a szálfaegyenesen álló egykori és mai repülők arcát fürkészem. Hihetetlen, hogy alig 5 év hozta meg a teljes rehabilitálást ennek a sokat szenvedett haderőnemnek. Akik ma már ezredesi egyenruhában tisztelegnek a hősök emléke előtt, 1990 tavaszán még csak titokban járhattak a pápaiak tartalék repülőterén, hogy a füves leszállás megtekintése után elfogyasszanak egy igazi gulyáságyús babgulyást egy asztalhoz ülve utódaikkal. Még két éve is szerkesztőségünket perelte Farkas Vlagyimir ezredes elvtárs, a Pumaperben „játszott" szerepét megkérdőjelezve. (Jut is eszembe, ha valaki találkozik vele, kérem hívja fel a figyelmét, hogy mivel a bíróság elmarasztalta, a kiszabott büntetést be illene fizetni a pénztárunkba. Mi azonnal utaljuk a Repülősegélynek. A közel két év kamataitól azonban nem tudunk eltekinteni. A szertartás az emlékezés virágainak elhelyezésével zárult. Koszorúztak a mai katonai repülők, a bajtársi egyesületek, magánemberek és az egykori harcostársak, a Német Veterán Repülők Egyesületének nevében Lothar Busse úr Veszprém, az ősi vadászrepülő-fészek kezdenek ifjú éveikre, amikor éppen háború dúlt a Kárpátmedencében. A KATONAI REPÜLŐGÉP-VEZETŐK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁN még egy kegyeleti megemlékezésre került sor. A Magyar Veterán Repülők Egyesületének roncskutatói egy Me-109-es légcsavardarabot nyújtottak át Kositzky Attila ezredesnek. A Messerschmitt 1944. augusztus 7-én Győr térségében fúródott a Rába töltésébe, a kutatók onnan hozták felszínre. Az ereklye - melyhez a pápai ezermesterek készítettek méltó talapzatot - az utódokat az elődökre emlékeztetve a mindenkori repülőfőnök szobáját díszíti majd. Kép és szöveg: Tőrös István 4 TOP GUN