Top Gun, 1999 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám
tyást visszarendelték a hátországba, és részben Szolnokon, de legfőképpen a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot. Ebben az időben egy másodrendű kitüntetést adtak át számára a hadiszolgálatáért. Kérdésére, egy vezérkari ezredes barátja közölte, hogy a döntésre hivatott HM osztályvezető az eredetileg neki szánt Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét indoklás nélkül kihúzta. Ebből Szabó arra következtetett, hogy bár sem írásban, sem szóban Horthy haláláért senki nem tette őt felelőssé - azért mégiscsak „fekete bárányként” kezelik. Abláv dec. 1-től a HM-ben, 1943.Őrnagyi rendfokozatban kiképzési előadónak nevezték ki. A front közeledtével 1944. december 6-tól, önként vállalta a Dunántúlra áttelepített budaörsi repülőtér hátramaradt műszaki részlegének a parancsnokságát, és így lehetősége nyílott arra, hogy családjával együtt visszamaradhasson Budapesten. Nem akart áttelepülni Németországba. Az ostrom alatt a parancsnoksága alatt álló műszaki részleg harctevékenységet nem folytatott, de mindenesetre néhány emberével a németek által robbantásra előkészített épületeket és hangárokat megmentette, az előkészített rendszert - az utolsó pillanatban - hatástalanította. Amikor az arcvonal elérte a fővárost, családjával együtt bujkált Budapesten. 1945. január 30-án a II. kerület Apostol utca 8. szám alatti lakásban, illetőleg annak pincéjében, alakulatának egy csoportjával együtt esett fogságba. Egészen 1945. március 21-ig Vácott és Jászberényben volt fogolytáborban. Jászberényben adták át az oroszok a Debrecenben akkor megalakuló új kormány honvédelmi minisztériumának, mivel vállalta az új, demokratikus hadseregben a szolgálatot, így sikerült elkerülni a Szovjetunióba történő deportálást. 1945. április 12-étől kinevezték alezredesnek, és a megalakult új honvédelmi minisztériumban légügyi osztályvezetői beosztást kapott. Feladata volt a magyarországi repülőterek helyreállítása és működőképessé tétele. 1946. december 31-ével, különböző zaklatások után kényszernyugdíjazták. Ezt követően mint műszaki, gumiipari munkás dolgozott. 1951 júniusában családjával együtt kitelepítették a fővárosból a Szolnok megyei Jászalsószentgyörgy községbe, ahonnan a szolnoki cukorgyár karcagi állami gazdaságába járt különböző mezőgazdasági munkák végzésére. A kitelepítésének érvénye - a vonatkozó kormányrendelet alapján - 1953 októberében megszűnt. Családjával együtt feleségének szülei fogadták be Székesfehérvárott, majd az ottani Tüzép vállalatnál árukiadóként helyezkedett el. A forradalom után - a megtorlásoktól tartva - kilátástalan helyzetében, az ország elhagyása mellett döntött. Egy ausztriai gyűjtőtáborban töltött néhány hónap után Belgiumban kapott letelepedési engedélyt. Brüsszelbe került, ahol a SABENA belga légiforgalmi társaság laboratóriumában tudott elhelyezkedni kisegítő laboránsként. Ott dolgozott 1972-ig, egészen nyugdíjba vonulásáig. Családját rendszeresen segítette. Fiai a hetvenes években többször meglátogatták, sőt 1979-ben - egy ízben - haza is látogatott. június 14-én halt meg ISIOU*Brüsszelben. Az öreg DONGÓ hamvait családja hazaszállította, majd a székesfehérvári Csutora temetőben helyezték örök nyugalomra. ★ ★★★★ E sorok írója nem volt könnyű helyzetben, amikor Vári Gyula őrnagy, DONGÓ pilótának tett ígéretét elkezdte megvalósítani. Majdnem egy évig tartott, amíg sikerült jól beleásni magamat Szabó Mátyás százados és DONGÓ századának érdekes múltjába. Hja, de a háború! Mennyi mindent, repülőgépeket, embereket és egykor katonás rendszerezettséggel vezetett naplót és okmányt elpusztított! Az utólag keletkezett forrásértékű irományok pedig oly hézagosak, és ellentmondásokkal tarkítottak! Élnek még nagyon kevesen, egykori DONGÓ századbeliek. Csak hát az idő az ő emlékezetük felett is eljárt. Mint a borosgazda, amikor lopójával végigjárja üresnek vélt hordóit, hogy kiszívja azt a kis maradékot is, amely bennük maradt, úgy kerestem én öreg bajtárs hordóimat, hogy megmenthessek valamit emlékeikből... Nézem az elsárgult fényképeket. Nézhetem, mert sikerült megtaláln 1964 júliusában a SABENA íróasztalánál nem Szabó Szabolcsok Mátyás kisebbik fiát. Ő nagy segítségemre volt, megmutatta minden - gondosan őrzött - fényképét, írásbeli emlékét, amelyek édesapja, az öreg DONGÓ repülőmúltjára utalnak. Szabó Mátyást én nem ismerhettem, parancsnoksága alatt nem szolgáltam, de Szabó Szabolcs kezembe adta édesapja 134 oldalas, kézzel írt visszaemlékezését, amely nem kevés meglepetést tartogatott számomra. Az utolsó oldal utáni lap, Szabó Mátyás - úgymond - szerzői záradékát tartalmazza. Ebben-többek között-kifejezi azon szándékát, amely szerint munkája csakis szöveghűen, csonkítás nélkül adható ki, részleteket abból kiemelni nem lehet. Ehhez nekem is tartanom kell magam, a szöveghű idézeteket elkerültem, de az egész mű ismeretanyagát, sok tényt és adatot viszont forrásmunka gyanánt felhasználtam, így elsősorban Horthy István halálával kapcsolatos körülmények újszerű megvilágítására gondolok. A mű elolvasása és a számos szóbeli visszaemlékezés meghallgatása után - kezemben fényképeivel -, úgy vélem, választ adhatok arra a kérdésre, milyen ember és milyen katona volt az 1/5-ös és az 1/1-es vadász repülőszázadok parancsnoka, Szabó Mátyás százados. Nagytapasztalatú, jóérzékű pilóta volt, az angol gyártmányú Bristol Schooltól a Reggiane 2000-ig repülte az úgyszólván összes egymotoros iskola, gyakorló és vadászgépeket, amelyek a magyar légierő rejtett és nem rejtett korszakában előfordultak Magyarországon. Lévén maximalista, így nem igazán ilyen oktatókra vágytak a növendékek. Tulajdonképpen nem is volt ilyen beosztásban, legfeljebb ellenőrzött. A Királyi Légierőben megrögzött, vaskalapos katonatisztnek tartották, pedig szigorúsága mögött gyakran megcsillant sajátságos humora és embersége. Tudott parancsolni és parancsot végrehajtani, de végrehajtatni is. Ez utóbbiban nem ismert tréfát. Pontosan tudta minden emberének a helyét a században. Tudta, kitől mit várhat, de adott esetben rá is lehetett számítani. Protekciót nem ismert, csak a férfias, katonás kiállás hatott rá. Élesen választotta el a szolgálatot a szolgálaton kívüli élettől, és ezt alárendeltjeinek keményen meg kellett szokni, vagy megszökni. A társasági életben esetleg könnyed úriember attól a pillanattól, amint átlépte reggelenként a repülőtér kapuját és az őrség fegyverbe lépett, teljesen megváltozott, sziklakemény katonává lényegült át, így sikerült századát úgy összekovácsolni, hogy bár a „szeretet”, mint olyan nem katonai kategória, mégis alárendeltjei szívesen és nemegyszer büszkén szolgáltak a DONGO században. Folytatása következik: Tobak Tibor