Tornaügy, 1893-1894 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1893-11-01 / 3. szám
34 attól megfosztani akár a tornateremben, akár a játéktéren. Nem a feltétlen engedelem, hanem az ifjúságba nevelt illemérzet biztosítja a kellő viseletét. Csak úgy lehet büszke, nemesen gondolkodó ifjúságot nevelni. S hibának tartanók azt is, ha a kár, rendgyakorlatok alkalmával, minden mozdulat egy olajozott villám, minden menetelő sor egy mozgó fal volna, akármily szépen mutatna is a mesterséges jégpályán. Mert ez azt jelentené, hogy a legdrágábbat, az időt, a leghaszontalanabb módon elpazarolták. Hisz ilyen eredmény — s ennek megítélésében a főhadnagy-tanár a legkompetensebb — csak heteken át tartó egyenkinti külön idomítás által érhető el. A gyerek pedig szeret ugyan katonásdit játszani, de a »Detail-Abrichtung« tartós nyűgét nem veszi fel, ez rá nézve kényszer, a szabadságától való megfosztás. Azonkívül pedig a katonai rendgyakorlatoknak számba vehető testnevelészeti értékük nem lévén, nem látjuk be, hogy katonáék parodizálására, haszontalan játékra minek fordítsuk az amúgy is szűk idő óriási részét. Katonáéknál is az a szorgos precizitás csak a gépies megbízhatóság próbája, a föltétlen alárendelkezés iskolája. A poroszok például Páris falai alatt ,,Parademarschot“ gyakoroltak a meglazult fegyelem helyreállítása czéljából. Hát iskoláinkban mire való ? Mi a honvédelem szempontjából eleget teszünk, — s ez katonai körök felfogása is, — ha a hadseregnek testileg ügyes, lelkileg éber anyagot szolgáltatunk, amiből lehet valamit faragni. Ennyit tartottunk szükségesnek megjegyezni azokkal szemben, kik a paed. nevelés talaján állanak és katonáékkal kacérkodnak. Különben a mi meggyőződésünk, hogy egy rendszert, legyen az akár teljesen kifejlődött, akár csak csírájában levő, nem az ellene intézett támadások, hanem saját rosszasága dönti meg. S erre alapos kilátásunk van, ha a döntő körök tudomásul veszik, hogy az V. ker. gymnasium katonatanárja már néhány, a tornaóra alatt történt balesetre tekinthet vissza, s hogy többre nem, annak az idő rövidsége az oka. Ha továbbá tisztába jönnek avval, hogy a II. ker. katona-tanárja csak úgy fog boldogulni, ha a legrövidebb idő alatt elsajátítja a helyes magyar vezérszókat s egyéb technikai elnevezéseket, nehogy úgy legyen kénytelen tanítani, mint az egynapos menyecske főzni, t. i. könyvből, mert a mit ilyenkor főznek, arra csak az mondja — s az is kényszerűségből, hogy jó a ki szerelmes a menyecskébe, s elvette. Működése az ifjúságra nézve pedig csak akkor lesz üdvös, ha képes lesz mindig szem előtt tartani, hogy ezúttal nem katona embereket, hanem tisztán embereket nevel, szóval ha katonaias voltát leveti. Ezek után pedig nem tudjuk, az előnyt nem látjuk, amiért szükséges volt a tornatanítók testületét megsérteni avval, hogy mikor az ország egyik legelőkelőbb intézetéről van szó, a tornatanitó nem találtatott alkalmasnak, s a tiszti bojtnak — nem a harczászat, hanem a testi nevelés terén — nagyobb qulificatió tulajdonittatott, mint a tornatanitói oklevélnek. Vannak dolgok, a