Történelmi szemle, 1959 (2. évfolyam)

HATÁRAINKON TÚL - Az úgynevezett Kelet-kutatásról (Gentzen F. H.-Kalisch J.-Wolfram E.)

HATÁRAINKON­ TÚL 221 az időben McCroy — azelőtt a világbank elnöke, majd az Egyesült Államok nyugat-németországi főbiztosa és ma a „Council of Foreign Relations" elnöke — amellett nyilatkozott, hogy a bonni politikusok fogadják el az Odera—Neiße­határt, hogy ezáltal Lengyelországot az USA vezette szovjetellenes frontba bevonhassák. Végeredményben tehát E. Wiskemann könyvének az a kitekintése, hogy a fennálló társadalmi rend a Német Demokratikus Köztársaságban, Lengyelországban és a Csehszlovák Köztársaságban megváltozzék. Nem emiatt haragszanak az Ostforscherek, gyűlölködő támadásaik sokkal inkább az ajánlott eljárás ellen irányulnak. A könyv azonban különös figyelmet érdemel, mert az a hátsó gondolata, hogy a nyílt agresszió elutasításával a haladó erők éberségét elaltassa, hogy annál könnyebben érvényesülhessenek a szovjetellenes alaptendenciák. Egyébként a szerzőnek saját bevallása szerint az volt a megbízatása, hogy a könyvet néhány hónap alatt írja meg. Ez röviddel az SZKP XX. kongresszusa után történt. Wiskemann látszólagos szlávbarát nyilatkozatai a nyugat-német Ost­forscherek néhány kiadványában bizonyos párhuzamra találtak. Látszat­képpen eszükbe idézték szláv szomszédaik kulturális eredményeit és ezeket a „nyugati" világhoz való tartozásuk bizonyítékaként interpretálták. Szem­forgató módon elsősorban a lengyeleket és cseheket figyelmeztették „nemzeti öntudatukra" és így próbálták őket a Szovjetunió és a lényüktől állítólag idegen népi demokratikus rendszer ellen bujtogatni. Erre az irányzatra tipikusak vol­tak Erno Meyer és Walter Schlesinger írásai." Mint Walter Ulbricht a Német Szocialista Egységpárt V. Kongresszusán 1958 júliusában kifejtette, a német imperializmus „ideológiai diverzióval . . . igyekszik az európai népi demokratikus országokba behatolni". Sőt e célra a bonni állam egy új hivatalt alakít, amely főleg a lélektani hadviseléssel fog­lalkozik. Itt már a legelső vonalban találkozhatunk az Ostforscherekkel. Erich Pruck, a norvégiai fasiszta titkos­szolgálat volt vezérkari tisztje és főnöke, a „Wehrkunde"-ben, a nyugat-német militaristák lapjában elárulja receptjüket: „A legfontosabb az ellenfél (értsd: a szocialista államok) által nyújtott kapcsolatokat messzemenően és célszerűen kihasználni, hogy az ellen­felet jobban megismerjük, s szervezetének gyenge pontjait kifürkésszük, hogy ott az ellentámadás (sic!) számára megfelelő fogózópontot találjunk. . .és itt gyakorlott kézzel erős lélektani feszítőékeket keverjünk."100 A szerző, aki a háború után maga is elvégzett egy „kelet-európai tanfolyamot", cikkében többször hivatkozik az Ostforschung „nemzetiségi politikáról" és „erjedő ifjúságról" spekuláló kiadványaira. Hogy milyen rendszeresen jár egymás kezére a lélektani hadviselés és az Ostforschung, ez megnyilvánult a „Deutsche Gesellschaft für Osteuropakunde" 1958. évi közgyűlésén, amely különösen a szocialista országok ifjúsági és nevelési kérdéseinek, mint ideológiai diverzió­juk számára alkalmasnak minősített fogazópontnak szentelt fokozott figyel­met. 99 E. Meyer: Über die Darstellung der deutsch —polnischen Beziehungen im Geschichtsunterricht (Internationales Jahrbuch für Geschichtsunterricht 1956. Braun­schweig. 1956. Ehhez F. H. Gentzen recenziója a Zeitschrift f. Geschiehtwissenschaftban 5. évf. [1957], 6. füz. 1309. skk. o.). - W. Schlesinger: Die geschichtliche Stellung der mittelalterlichen deutschen Ostbewegung (HZ, 183. [1957]) — Lásd 52. jegyz. 100 E. Pruck- : Probleme psychologischer Kriegsführung (Wehrkunde, Zeitschrift für Wehrfragen. 1958, 7. füz. 358. o.)

Next