Történelmi szemle, 1982 (25. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Berend T. Iván: A világgazdasági válság (1929-1933) sajátos hatásai Közép- és Kelet-Európában
A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG HATÁSAI KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPÁBAN* 47 E keretek között természetesen nem lehet célom a nagy válság közgazdasági magyarázatainak elmélettörténetét összefoglalni. Hadd utaljak mégis két jellegzetes álláspontra. Polányi Károlyéra és a napjainkban újra felfedezett Kondratyev-ciklus alkalmazására. Polányi, mint már a háború utáni megrázkódtatásokat, úgy a válság különleges jellegét is az önszabályozó piaci gazdaság összeomlásából, pontosabban abból a politikából vezette le, ami fel nem ismerve a régi piaci rendszer összeomlását, a húszas években károsan erőltette a régi intézmények visszaállítását. „Ennek az évtizednek a törekvései — írja a háború utáni időszakról — mélyen konzervatívak voltak, és kifejezték azt a csaknem egyetemes meggyőződést, hogy csupán az 1914 előtti rendszer, »a szolid alapok időszakának« visszaállítása tudná helyreállítani a békét és prosperitást. Valójában a múlthoz való visszatérés ezen törekvésének hibájából keletkezett a harmincas évek átalakulása." Ismét mások Kondratyev hosszú ciklusokra vonatkozó elméletére alapoznak. Eszerint a modern gazdaság fejlődésében 50-60 éves ciklusperiódusok figyelhetők meg. Ezen belül 25-30 éves felfelé, majd ugyanilyen időtartamú lefelé szálló ciklusszakasz különíthető el, eltérő ár-, beruházási- és termelési jellegzetességekkel, sőt ezekből fakadó társadalmi-politikai konzekvenciák törvényszerűségeivel. Kondratyev az 1920-as évek elején írott tanulmányában arra is felhívta a figyelmet, hogy a hosszú ciklus lefelé menő szakaszára eső időszaki túltermelési-kereskedelmi válságok különlegesen súlyosak, míg a felszálló ciklus-szakaszban csak enyhébb formát öltenek. Mivel a Kondratyev-ciklusban a két világháború közötti időszakot leszálló ciklusgörbe jellemezte — ugyanúgy, ahogy az 1870-es évek európai válsága is ilyen szakaszra esett —, az időszakos válság különlegesen elmélyült. E néhány s egymástól jócskán eltérő magyarázat nyilvánvaló tanácstalanságra utal. Az utólagos történeti fejlemények fényénél azonban a legegyértelműbbnek tűnő, leghatározottabb korabeli magyarázatok is — s az alábiakban ezekből válogatok — más megvilágításba kerültek. De hadd sorakozzon az alábbiakban a válság néhány legjellegzetesebb korabeli értelmezése. Varga Jenő és sokan mások is úgy látták, hogy a válság soha nem látott mélysége abból fakadt, hogy a kapitalizmus szokásos ciklikus túltermelési válsága már a kifejlett monopóliumok uralmának szakaszában ment végbe, amikor a korábbi automatizmusok, a túltermelés levezetésének természetes szerepei tökéletlenül működtek (az árak például nem alakulhattak a kereslet és kínálat törvényei szerint, ezzel elősegítve a feleslegek leapadását, hiszen a monopóliumok természetellenes hatalommal uralták a piacot, és biztosították az árak magas szintjét). Ugyanakkor ez a válság a kapitalizmus általános válságának talaján játszódott le, ami eleve a piacok összeszűkülését jelentette már. Mindez a megrendült és csak átmenetileg konszolidált kapitalizmust pusztulásának szélére sodorta. „A mai válságot nem lehet a régi válságok egyszerű ismétlődésének tekinteni — mondta Sztálin 1930 nyarán. Több különleges körülmény bonyolultabbá, mélyebbé teszi ezt a válságot... A mai gazdasági válság a kapitalizmus általános válsága alapján bontakozik ki, amely már az imperialista háború időszakában keletkezett, amely aláássa a kapitalizmus pilléreit..." Ez egyrészt abban jelentkezik, hogy „... a kapitalizmus a világgazdaságnak már nem egyedüli rendszere ..." továbbá, hogy „... az imperialista 3K. Polányi: The Great Transformation. London, 1944. 23.