Történelmi szemle, 1983 (26. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Held József: Nándorfehérvár (Belgrád) védelme 1456-ban. (Ellentétes nézetek vitája)
88 HELD JÓZSEF Konstantinápoly és Edirne között elterülő síkságon gyűjtötték össze. Ennek ellenére, mikor a hadsereg mozgásba lendült 1456 kora nyarán, nem egyetlen nagy tömegben mozgott. A csapatokat két nagyobb és feltehetőleg több kisebb csoportra osztották. Franz Babinger írásában „sűrű rajokban fokozatosan nyomultak előre délről Belgrád irányába". Mivel semmiféle ellenállást sem vártak a balkáni népektől, így több útvonalon haladtak. A török hadseregről készült nyugati becslések 150 000 és 400 000 katona között ingadoznak.Зй Úgy tűnik azonban, hogy még a legalacsonyabb számok is túl magasak. Norman Tobias professzor egy 1980 májusában a kalamazooi (Michigan) XVI. Évenkénti Középkortudományi Konferencián tartott előadásában vizsgálta ezt a kérdést, és volt szíves rendelkezésemre bocsátani a kéziratát. Bár tanulmányában az arab hadseregek mozgását vizsgálta Konstantinápoly első, a nyolcadik század elején lejátszódott ostroma előtt, megállapításai helytállóak a preindusztriális korszak csaknem minden hadseregére. Adatai alapján az Európa déli szegélyéről hadba indulni képes katonák maximális száma nem haladhatta meg a 60 000-70 000-et. Ez nem elsősorban azon ellátmány korlátozott voltának volt a következménye, melyet egy hadsereg a felvonulási útvonalán szállítani tudott, vagy amelyet megvett vagy lefoglalt a vele érintkezésbe került lakosságtól, bár mindezeket figyelembe kellett venni. A legfőbb problémát az elegendő ivóvíz beszerzése jelentette az emberek és az állatok számára. Tehát akár egy ilyen méretű hadsereg mozgását is úgy kellett megtervezni, hogy kövesse a nagyobb folyók vagy folyamok útját, melyekből az ivóvizet biztosítani tudták. Erre a kérdésre a választ a Balkánon csupán a Duna adhatta. Azonban II. Mohamed számára a folyó követése hatalmas kitérőt és az értékes idő elvesztegetését jelentette volna. Az egyetlen kiút ebből a dilemmából, mint azt a szultánnak is tisztán kellett látnia, a hadseregnek kisebb csoportokban, különböző útvonalakon való elküldése volt, így tehát azt feltételezhetjük, hogy ő maga 60 000 emberével a Balkán-hegység északi lejtői mentén vonult, míg a hadsereg egy másik, talán 20 000 katonából álló része a déli oldalon haladt. A hadseregnek azonban az itt leírtaknál kisebb csoportokban kellett mozognia, és még így is csak néhány napos szünetekkel követhették egymást, nehogy kimerítsék a vízkészleteket. A csapatok egyszerűbb ellátásán kívül ez a felvonulási rend a török hadsereg keleti szárnyának a biztosítását is szolgálta a meglepetések ellen, amelyeket az oláh és az erdélyi fejedelmek okozhattak volna támadásaikkal, és elősegítette, hogy ellenfeleit megtartsa a feltételezések szintjén a főerejét illetően. Azt a tényt is figyelembe kell vennünk, hogy a hadseregek (és ez alól a szabály alól a muzulmán hadsereg sem volt kivétel) mindenféle tábori kísérőket hordoznak magukkal. Természetesen nincs mód arra, hogy megismerjük ezen csoportok pontos méreteit, azonban egy teljesen spekulatív, 20% körüli becslés helytállónak tűnik. Egy ilyen nagyságú hadseregnek mindenféle kiegészítőkre volt szüksége, beleértve az igavonó és teher 3 Franz Babinger: Mehemed der Eroberer und seine Zeit. (München, 1953), 153. 3/all. Mohamed adminisztratív és katonai reformjai közé tartozott a testőrség újjászervezése. 1456-ban erről a hadseregről azt írták, hogy 12 000 janicsárból és 8000 lovasból áll. A szpáhik számát 80 000-re mondták, és volt egy 40 000 fős tartalék is. Nicolai Jorga: Geschichte des Osmanischen Reiches. (Gotha, 1901), 2. köt., II. 7. Ugyanakkor, bár a birodalom egész hadseregét mozgósították 1456-ban, jó részét az albán Szkander bég ellen küldték, hogy távol tartsák őt Belgrádtól. Történelmi Tár, (Budapest), 2/1901, 193-194.