Szabó Ferenc (szerk.): A török birodalom története - Történeti, nép- és földrajzi könyvtár 21. (Nagybecskerek, 1890)
Tizenkettedik fejezet. Konstantinápoly újból megnépesedése
— — 205 száma, melyek a két folyó partjain készültek, hogy az ostromlók támogatására szolgáljanak. Az 1456. nyár derekán megindult Mohamed 150 ezer, mások szerint 300 vagy még több ezerből álló seregével, s július első napjaiban Nándorfehérvár alá érkezett, s mihelyt az ágyuk és egyéb ostromeszközök elhelyeztettek, kezdetét vette szárazon és vizen az ép oly nevezetes mint eredményében váratlan ostrom. Megjegyzésre méltó, hogy az ozmánok óriási ütegei kivétel nélkül keresztényektől vezényeltettek, és pedig többnyire magyarok, németek és olaszoktól , mi bizonyára azért is említésre méltó jelenség, mert új bizonyságát adja azon társadalmi romlottságnak, melyben a keresztény népek azon időben sínlődtek, s mely nem kis mértékben fokozhatta az ozmánok megvetését a keresztény népek irányában, kik pénzért hazájuk, vallásuk és fejedelmük ellen harczoltak. Nándorfehérvár őrsége nem volt számos, de Hunyady kipróbált harczosaiból állott, kiknek mindegyike meg volt győződve, hogy a haza legnagyobb embere nem fogja őket cserben hagyni és sietni fog a vár felszabadítására. László király, alig értesült arról, hogy Mohamed Nándorfehérvár alatt táborba szállott, midőn a félelem által megrettentve rögtön odahagyta Budát és Bécsbe menekült; miáltal az amúgy sem kiválóan erélyes főurak még nagyobb tétlenségbe sülyedének úgy, hogy Hunyadynak és hű társának Capistrano Jánosnak, csak a legnagyobb erőmegfeszítések mellett sikerült egy 60 ezer főből álló sereget összehozni, melynek nagyobb része azonban rosszul fegyverezett csőcselékből állott, melyet előbb a fegyverviselésben és a katonai fegyelemhez kellett szoktatni ; mihez már csak nagyon kevés idő volt. Nándorfehérvár ostroma már tizennégy nap óta tartott, s ámbár a várőrség vitézül viselte magát, az amúgy is megrongált falakon máris veszélyes nyomai voltak láthatók az ellenség óriási lövegeinek. De Hunyady már közeledik, s ez új erőt adott az ostromlottaknak, kik a segély közeledését elébb észrevették mint az ellenség, ki ellen éppen ekkor készült Hunyady egyik leghathatósabb és legérezhetőbb csapását intézni. Hunyadynak