Történeti Tanulmányok 16. (2008)

Bagdi Róbert: Bereg és Ung vármegye migrációtörténeti összehasonlítása az 1899-1913 közötti évek alapján

TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK XVI. Debrecen, 2008. A Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének kiadványa Bagdi Róbert Bereg és Ung vármegye migrációtörténeti összehasonlítása az 1899-1913 közötti évek alapján Jelen tanulmányunkban két észak-kelet magyarországi vármegye: Bereg és Ung 1899 és 1913 közötti migrációtörténetét kíséreljük meg összehasonlítani. Köz­ismert, hogy az előző századforduló idején Magyarországról kb. 1,2 millió fő vándorolt ki az USA-ba.­ A főbb népesség kibocsátó központ pedig ÉK­­Magyarország volt. Az itt található vármegyék közül hatban a kivándorlók szá­ma oly magas volt, hogy még az 1899 és 1913 közötti időszak teljes természetes szaporulatát is meghaladta.­ A lakosságszámhoz viszonyítva, az ezer lélekre eső kivándorlók tekintetében is országos elsőknek számítottak,­ hiszen több mint 15 ezreléke volt a kivándorlók aránya, (miközben az országos átlag 4,6 ezrelék volt).­ Az adatok szerint Ung és Bereg megye határa egyfajta választóvonalnak számított, hiszen Beregből az említett 15 év alatt nem vándorolt ki a 15 évnek megfelelő természetes szaporulat sem, továbbá a lakosságszámhoz viszonyítva a lakosság töredéke vándorolt ki (6,8%o, ami még Kassa adatainál is kevesebb volt - 7%o). A kivándorlás tényszerű értékeléséhez, így a két megyét egymással vezet­ 1 PUSKÁS Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940. Akadé­miai Kiadó, Bp. 1982. 63. 2 A tengerentúli kivándorlás a természetes szaporulat százalékában az alábbiak szerint alakult: Szepes 159,2%; Abaúj-Torna 157,7%; Ung 132,8%; Gömör és Kishont 132,2%, Sáros 135,3%; Zemplén 118,9%. PUSKÁS Julianna: i. m. 111. 3 Ha csak az 1899-es évet tekintjük, akkor a kivándorlók döntő többsége EK­­Magyarország öt megyéjéből vándorolt ki. PUSKÁS Julianna: i. m. 100. 4 Abaúj-Torna: 18,7%o; Sáros: 19,1%o; Szepes 17,7%o; Ung 19,2%o; Zemplén 16,3%o. Aus M­anderung und Rückwanderung der Länder der Ungarischen Heilige Krone in den Jahren (1899-1913). Magyar Statisztikai Közlemények, 67. kötet, Bp. 1918. 6-7. 5 RÁCZ István: A paraszti migráció és politikai megítélése Magyarországon 1849-1914. Akadémiai Kiadó, Bp. 1980. 110.

Next