A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelmi Intézetének Évkönyve 1. (1962)

Irinyi Károly: Hajnal István szociológiai történetszemléletéről

sőbb a Mályusz Elemér-féle népiségtörténetírás — amelyben ugyancsak tért nyert a szellemtörténet is, de amely elsősorban tematikája révén ellentétbe is került a szellemtörténettel — bizonyos fokú ellenállást, illetve oppozíciót jelentett a szellemtörténettel szemben. A szellemtörté­nettel szemben a történettudomány területén fellépő polgári irányzatok között egészen sajátos helyet képviselt Hajnal István történetírói munkás­sága. Jelen dolgozat ennek a magyar történetírásban szinte egyedülálló, sajátos történetszemléletnek főbb vonásait próbálja meghatározni.­ Természetesen, tévedés volna Hajnal történetírói munkásságát egy­szerűen a szellemtörténetre való reagálás, illetve az azzal való szembe­­helyezkedés termékének felfogni, hiszen ő a történelmi segédtudományok­kal, a pozitivista részletkutatás legjellemzőbb területével már a szellem­­történeti szemlélet erőteljesebb jelentkezése előtt eljegyezte magát. Jól­lehet a szellemtörténeti szemlélet egyes jegyei már az ellenforradalom uralomra jutása előtti évtizedben — vagyis már Hajnal pályakezdése előtt — megjelentek a magyar történetírásban, az ő munkásságát még­sem lehet a szellemtörténet hatósugarába beállítva, mintegy annak függ­vényeként megítélni. Hajnal sajátos koncepciójához egyébként sem spe­kulatív úton jutott el, hanem mindenekelőtt alapos és sokoldalú részlet­kutatásainak elvi tanulságait formálta egységes világképpé. Mindemellett Hajnal sokkal eredetibb, önállóbb, történetszemléletének kialakításában pedig önmagával szemben is igényesebb egyéniség volt annál, minthogy csupán egy a szellemtörténettől eleve meghatározott ellenzéki álláspont képviselője legyen. Hajnal István meglehetősen elszigetelt koncepciójának taglalása ter­mészetesen fokozott nehézségekbe ütközik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy történetszemléletének minden eleme, mélyen gyökerezése, eredetisége és annyira jellemző pozitivista megalapozottsága csak az egész életmű, a kor és az egyéniség részletes elemzésének tükrében rajzolódnék ki. Az is bizonyos, hogy az ő munkásságát a két világháború között uralomra jutott szellemtörténeti irány részletes analízisének hiányában­ lehetet­len hézagtalanul felvázolni. Ezek a nehézségek kétségtelenül fennállnak, mindez azonban még nem teszi lehetetlenné és jogosulatlanná Hajnal történetszemléletének vizsgálatát, illetve történetszemléletének a szellem­­történettel való vázlatos összevetését. Hajnal — amint történetelméleti fejtegetéseiből és történeti tanulmá­nyaiból kitűnik — újszerűen határozta meg a történetírás célját és értelmét. Ismeretes, hogy az 1920—30-as években Magyarországon is uralkodó tör­ténetszemlélet — a szellemtörténet — a történelemben a lelki, szellemi tényezők elsődleges szerepét hangsúlyozta. Ebből a történeti valóságtól elvonatkoztatott idealista alaptételből következett, hogy a történetírás­­ Hajnal István történeti és történetelméleti cikkei, tanulmányai, könyvei mellett a kérdés vizsgálatához a következő írások nyújtottak még nagy segítséget: Istvámfi Géza: Szellemtörténet, neopozitivizmus, új történelmi realizmus. Protestáns Szemle, 1938 március. U­ő: Az új magyar történetszemlélet alakulásához. Protestáns szemle, 1938 május. U­ő: A harmincas évek történetírása. Protestáns Szemle, 1940 július; Erdei Ferenc: Történelem és szociológia. Társadalomtudomány, 1942, 4—5. sz. 2. Szigeti József : A magyar szellemtörténet bírálatához (1. rész megjelent a Filo­zófiai Évkönyv I. évf. 1952,11. rész a Magyar Filozófiai Szemle I. évf. 2—4. számában), továbbá Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához (Társadalmi Szemle, 1959 július, illetve Századok 1960, 1— 3. sz.) c. tanulmányai nagy segítséget nyújtanak a szellemtörténet tanulmányozásához.

Next