Törvényhozók Lapja, 1938 (7. évfolyam, 5-24. szám)
1938-08-13 / 15-18. szám
találtak. Ez volt bizonnyal azoka, hogy a Pannonhalmi apátságot még Géza fejedelem, a győri püspökséget pedig Szent István 1000 körül az elsők között alapítja és ezzel nemcsak a középkori művelődés gócpontjánál avatta Győrt és környékét, de hadászati szempontból is jelentős tényezővé lett és maradt a vármegye az egész középkor folyamán. Ezt a szerepét később is megtartotta és Győr városa gyakran szerepel történelmünkben, amikor a magyarságot ért jóból és rosszból egyaránt kivette részét. A mai egyesített vármegye úgy kultúráiban, mint a termelés terén az élen halad. Lakóinak száma 155.000, népsűrűsége 66,3. A lakosság 85%-a magyar, 13% német. Magyarul beszél 94%, ír olvas szintén 94%. Vallás szerint 83,5% róm. kath., 11,5% hlgh. ev., 3,8% ref., 1% gör. kath. Foglalkoztás szerint közel 70% őstermelő, 17,5% iparos. A vármegye kultúrnívóját jeliltemzi az a tény is, hogy egy hittudomásnyi és egy gazdasági főiskolája, egy gimnáziuma, egy polgári iskolája, 8 iparos tanonciskolája, 2 önálló gazdasági népiskolája, 175 elemi, 140 általános továbbképző és 25 gazdasági iskolája van. A vármegye területe 2331 négyzetkilométer, ebből 152.000 hektár szántó, 2300 ha kert, 23.600 ha rét, 1300 ha szőlő, és újabban néhány száz ha gyümölcsös. Évenként termel cca 65.000 q búzát, 450.000 q rozsot, 450.000 q árpát, 100.000 q zabot, 400.000 szemes tengerit, 300.000 q cukorrépát, 600.000 g burgonyát, 25.000 hl bort és országos viszonylatban jelentős mennyiségű exportképes gyümölcsöt. Állatállománya is jelentős, cca 60.000 szarvasmarhát, 20.000 lovat, 60.000 sertést és 12.000 juhot tart el a vármegye. Közigazgatásilag a 100 községet számláló vármegye 4 járásból és egy szolgabírói kirendeltségből, továbbá egy megyei városból áll. A nagyközségek száma 34, körjegyzősége 26 van. A vármegye jelenlegi főispánja Polniczky Lipót, alispánja pedig Dr. Telbisz Miklós. Hajduvármegyét nem az ezeréves vármegyék megalkotója, Szent István királyunk szervezte, hanem alapjait a szó legigazibb értelmében a magyar élniakarás teremtette meg. A török uralom alatt az ország és a magyarság megmentéséért folytatott harcok között született meg éppen a folytonos háború miatt szétszórt magyarságból Bocskay István erdélyi fejedelem alatt a hajdúságnak nevezett első nemzeti hadsereg, mint a Hajdúkerület és a későbbi Hajdúvármegye magva. Ennek a nemzeti hadseregnek a letelepítésével keletkeztek 1606-ban a szabadhajdú városok, amelyeknek Szabolcs vármegye területéből és joghatósága alól történt kivevésével és 1660 körül külön közigazgatási egységet jelentő szabadhajdu kerületté szervezkedésével jegecesedett ki az a területi és közigazgatási kerület, melyet 1876-ban a hajdúság érdemei emlékezetének fenntartása okából Szabolcs és Bihar vármegyékből hozzákapcsolt 13 községgel együtt Hajdúvármegyévé szervezett a törvényhozás. A magyar történelemben még mindig nincs kellőképen méltatva az a valójában nemzetmentő szerep, amelyet a Hajdúság játszott nemcsak Bocskay István idejében, hanem később is az erdélyi fejedelmek alatt a magyar faj önvédelmi harcaiban és a Habsburg királyok alatt az egész országnak a török uralom alól felszabadítása céljából, pedig Bocskay István zseniális alkotása a hajdúság letelepítése és a szabadhajdú kerület keletkezése oly szerves összefüggésben van országunk és benne magyar nemzetünk megmaradásával, hogy arra az 1000 éves történelmi múlttal dicsekvő vármegyék is büszkék lehetnének. Bocskay István a hajdúk részére 1605. december 1-én adott engedménylevelében azt mondja, hogy azért nemesíti meg és ajándékozza meg földbirtokokkal a hajdúkat, hogy el ne széledjenek avagy idegen törvényhatóság alá ne kerüljenek, hanem mindig együtt és állandó helyen lakjanak és az erdélyországi székelyek szokása szerint úgy ők, mint utódaik magukat erre esküvel kötelezve fegyverrel és teljes hadifelszereléssel a király és az ország parancsára minden hadjáratban megjelenni és a hazáért híven szolgálni tartoznak. Hogy e kötelezettségüknek mindig teljes mértékben tettek eleget a hajdúk a legújabb időkig, azt a magyar történet fényes és szomorú lapjai egyaránt igazolják, de mutatja a legutóbbi világháború is, mely a 161.134 lakosságú vármegyéből 6.754 hősi halott áldozatot követelt és 398 felavatott vitézt teremtett. A szabadhajdúság keletkezésétől fogva századokon át hatékony tényezője lett a magyar nemzet katonai, gazdasági és polgári társadalmi élete kialakulásának, mert a földbirtok révén az ország gazdasági és alkotmányjogi szervezetébe beilleszkedett magyar tömeg, békében a földet művelte, s a magyar katonai erényekkel együtt megőrizte a magyar nyelvet, a magyar szokásokat és magyar hagyományokat és végül a katonai szervezetű és mégis teljes polgári egyenjogúságot teremtő közigazgatási berendezkedésével és más ezekből folyó hatások alatt szinte az egész tiszántúli vidéken, a városi polgárság kialakulása mellett, éppen a vármegyei fennhatóságtól való függetlenség következtében a magyar polgári társadalom kifejlődésének útját egyengette. Ám a hajdúság a súlyos anyagi és véráldozat között nem feledkezett meg a vallásért és kultúráért hozandóáldozatokról sem, mert voltak időszakok, amelyekben olyan javadalmakat biztosítottak lelkészeiknek, rektoraiknak és tanítóiknak, mint a szomszédos nagy Debrecen város s már a XVII. század közepétől egészen a tanügy országos rendezésének idejéig a legtöbb hajduvárosnak megvolt a maga 4—6 osztályú középiskolája. Ezekből fejlődtek ki a hajdúböszörményi, hajdúnánási főgimnáziumok, a hajdúszoboszlói, hajdúhadházi, később pedig a balmazújvárosi és püspökladányi polgári iskolák. De a hajdúságnak a kultúra iránt való fogékonyságát és részéről az általános népművelés fontosságának felismerését mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy a ta kásó István alispán Hajdú vármegye