Tótfalusi István: Árkádiában életem én is. Csokonai élete (1966)
Első rész. A pártütő
- Ügy van, mennie kell - folytatta Domokos tompa hangon. - Keressenek vétket, vádat, artikulust hozzá. De amiről itt beszéltünk, arról a perben szó sem eshet! Megértette, Szilágyi uram? Fogta a két levelet, fidibusszá sodorta, a gyertya lángjáról meggyújtotta vele újratömött pipáját. Megvárta, amíg a papiros körméig ég, akkor a kandalló rácsára dobta a pernyét. Szilágyi diadala tudatában mosolygott. - Elvárjuk a konzisztoriális küldöttséget. - Azt nem - szólt Domokos bosszúsan. - Végezzék csak el a dolgot a maguk portáján, még egyszer ne ártsák bele az egyháztanácsot. Hisz van még a kollégiumnak önkormányzata, ha nem csalódom. Felemelkedett karszékéből. - Nagytiszteletű uraim! Köszönöm a látogatásukat. A szentenciáról majd értesítsenek. A szentenciát a hó huszadikán, egy héttel később hozta meg az iskolai szédesz. Olyan kemény és kíméletlen, minden keresztényi könyörület nélkül való ítéletet, amilyenre kevés példa találkozott a kollégium vaskos évkönyveiben. Olyan kíméletlent, amilyent csak a kicsinyek keserű gyűlölete diktálhat a közülük tündökölve kimagasló ellen. A vádlott nem jelent meg a végső és végzetes tárgyaláson. „Minthogy sem azon cselekedetekről, melyekről parancs szerint számot kell adnom, nem tudok semmi bizonyosat, sem annyi büntetés után további csapásoknak magamon helyet adni nem bírok, messük hát karddal szét a csomót, mit megoldanunk immár nem lehet. Cselekedjék, amit jónak látnak, és higgyék el, hogy