Tótfalusi István: Árkádiában életem én is. Csokonai élete (1966)
Második rész. A Duna nimfája
- Lelkemből beszél, barátom. Rátért azután Mihály a különféle terményekre, mit alkalmas korán, mit később a földbe vetni, majd mielőbb átsiklott a mezei és erdei virágok, vadon termő növények szépségének dicséretére, ahol mégiscsak a legotthonosabban mozgott. Tréfát, adomát is kevert beszédébe, annyira, hogy a komor házigazda nem is egyszer elnevette magát. - Jobbat tesz a társasága, Csokonai úr - szólt a süteményt és édes bort kínálva Vajdánék, az én hites uramnak, mint az orvosság. Rég láttam ilyen jó kedvében. - Nagyon örültem kegyelmed látogatásának - búcsúzott később a házigazda. - Kegyelmed kiváló ember, és ami fő, komoly ember. Nagyon szeretném, ha megismerkedne kedves barátunkkal, Lévai Istvánnal is. Ő is roppant komoly és jóravaló, azt hiszem, jól megértenék egymást. - Meg vagyok győződve róla - bólintott Mihály. - Nem volna kedve Dunaalmáson vendégeskedni nálunk, az almaszüret idején? Júlia mosolya is megerősítette a meghívást. - Szerfölött megtisztel, Vajda uram. Két szekér kocogott a Dunaalmás felé vivő úton. Az elsőben ült a Vajda-család, a másodikban vidám fiatalok, fiúk és leányok, akik az almaszüretre mentek. Mihály köztük kapott helyet.