Tótfalusi István: Árkádiában életem én is. Csokonai élete (1966)

Második rész. A Duna nimfája

- Lelkemből beszél, barátom. Rátért azután Mihály a különféle terményekre, mit alkalmas korán, mit később a földbe vetni, majd mi­előbb átsiklott a mezei és erdei virágok, vadon termő növények szépségének dicséretére, ahol mégiscsak a legotthonosabban mozgott. Tréfát, adomát is kevert be­szédébe, annyira, hogy a komor házigazda nem is egy­szer elnevette magát. - Jobbat tesz a társasága, Csokonai úr - szólt a sü­teményt és édes bort kínálva Vajdáné­k, az én hites uramnak, mint az orvosság. Rég láttam ilyen jó kedvé­ben. - Nagyon örültem kegyelmed látogatásának - bú­csúzott később a házigazda. - Kegyelmed kiváló em­ber, és ami fő, komoly ember. Nagyon szeretném, ha megismerkedne kedves barátunkkal, Lévai Istvánnal is. Ő is roppant komoly és jóravaló, azt hiszem, jól meg­értenék egymást. - Meg vagyok győződve róla - bólintott Mihály. - Nem volna kedve Dunaalmáson vendégeskedni ná­lunk, az almaszüret idején? Júlia mosolya is megerősítette a meghívást. - Szerfölött megtisztel, Vajda uram.­­ Két szekér kocogott a Dunaalmás felé vivő úton. Az el­sőben ült a Vajda-család, a másodikban vidám fiatalok, fiúk és leányok, akik az almaszüretre mentek. Mihály köztük kapott helyet.

Next