Tótfalusi István: Árkádiában életem én is. Csokonai élete (1966)
Első rész. A pártütő
élénk derültsége. A pappá szentelése utáni évben apja érdemei miatt fiatalon nevezték ki a teológia profeszszorává. Most, oktatása első évében a hiú ember alig kivívott tekintélyét veszélyeztetve érezte a kialakuló jelenettől. A kíváncsi hallgatók gyűrűjében, mint két harcra készülő bajvívó, néztek egymással farkasszemet. Azaz valójában csak a feldühödött professzor készült öklelni. Mihály lelke úgy tele volt kavargó érzelmeivel, hogy semmi kedvet nem érzett a harchoz. Bocsánatkérő szavak jöttek volna a nyelvére, ha Szilágyi felcsattanó hangja meg nem előzi: - Az ilyen semmirekellő naplopóknak nem jósolok hosszú időt a kollégiumban! Ez a nyilvános megszégyenítés erős volt. A diákok között a nevetést a meglepetés moraja váltotta föl. Mihály még türtőztette magát, és csendesen felelt: - Egy óramulasztásért még nem érdemlek ilyen fenyítést, professzor uram. Szilágyi azonban egyre jobban belelovalta magát dühébe. Csontos öklével a levegőt sulykolta. Bűnös hanyagságát és orcátlanságát még hazugsággal tetézi! Nem az első órát mulasztja teológiából! Ebből a felséges tudományból, minden tudományok anyjából! Mihály türelmét vesztve, keményen felelt: - Mondja inkább, professzor uram, hogy e tüskés, szövevényes tudományból! Döbbent csend. Szilágyi meredten, sápadtan áll néhány pillanatig. Keze ökölbe szorul, de Mihály elszánt arcába tekintve csak annyit vet oda: - Erről beszélünk még, Csokonai uram! 44