Tótfalusi István: Árkádiában életem én is. Csokonai élete (1966)
Első rész. A pártütő
törte a vacsorát a tüzes furminttal, hogy semmiről se tudva tántorgott az ajtó felé a nótárius karján. Habozva indult ő is utána, és Juliska tekintetét kereste, hogy legalább szemeik elbúcsúzzanak. A kék szemek azonban váratlan parancsot sugároztak. Hihetetlen parancsot. és mert Mihály láthatólag hinni sem tudott a parancsnak, az imádott ajkak néma mozgása kétséget nem hagyva megismételte: „Itt maradj!" Pünkösd napjának reggelén a templomban a palástot öltötte magára Mihály, mikor hozzálépett a pap. Pihent, derűs arcán nyoma sem látszott az éjszakai mulatozásnak. - Jól aludt, humanissime? Látom, ha nem is mondja. Cinkosan kacsintott. - Hanem a házamat nem találhatta a sötétben. Mihály érezte, hogy elvörösödik. Nem volt ereje hazudni. A tiszteletes úr tud mindent. - Tiszteletes uram - suttogta rekedten -, egy szót sem erről! Kétségbeesetten megragadta a pap kezét. - Ugye, nem tudja meg senki? ígéri?! - Az asszony jó hírét félti, barátom? - nevetett a pap. - Alighanem megesett már máskor is, hogy valaki nála éjszakázott, míg a férje ura oda volt. Látva Mihály fájdalmas megdöbbenését, hozzátette: - Persze, persze, én hallgatok, bízhat bennem ... - Nem, nem lehet! - szakadt ki Mihályból. - Mondja, hogy nem igaz!