Transilvania, 1877 (Anul 10, nr. 1-24)
1877-01-15 / nr. 2
— 14 — úgy egy cseppet sem kétségeskedem ennek kérdésére írásban is felelni. Teszem azt nyíltan, miként az az erőshöz illik, minőnek magát a magyar nemzet nehéz idők kísértései közt bebizonyitá. Teszem azon meggyőződéssel, hogy nemzetem e nehéz időkben és azért adta a Stains kormányzatát kezembe, mert elveimet, s gondolkozásomat helyeslé. Teszem szivem azon érzeténél fogva, mely fájdalommal borul el a hitszegő habsburg-ház istentelen bujtogatásai által kiontott vér s okozott szenvedések felett. Én a szabadságnak embere vagyok, ki zsarnok hatalmat sem tűrni nem tud, sem gyakorolni nem akar. Én semmit sem óhajtok inkább, mint a közös szabadság szeretetével a haza keblére ölelni a magyar álladalom minden népeit nyelv- és valláskülönbség nélkül; én békét akarok, hogy a béke élén a szabad hazának mindnyájan egyenlő szabad polgárai lehessünk, s testvéri szeretetben s egyetértésben gyógyíthassuk meg mihamarább a múltak sebeit s tehessük a hazát a nép boldogsága által boldoggá. Ezen nézetektől vezéreltetve kijelentem önnek, és felhatalmazom, hogy ezt jelen írásom előmutatásával mint eltökélett akaratomat akárkinek is tudtára adja, miként én szivem mélyéből fájlalom a polgárháború szerencsétlenségét s boldognak vallanám magamat, ha ezt nem a kérlelketlen kard élével, hanem a becsületes béke olajágával lehetne megszüntetnem. Becsületes békét említek pedig, mert én, a szabadságnak embere, nem akarok a szolgaság lealázásában gyönyörködni, hanem a közös szabadság részesének óhajtók látni minden embert, ki e hazának földén lakik. Én tehát nem követelek szolgaságot, nem feltétlen alávetést senkitől e honban, mint a kevély Windischgrätz a magyar nemzettől követelni mert, hanem örülni fogok, ha elfogadva látom a béke és szabadság olajágát mindazok által, kik véres kezekkel szaggatják közös édesanyánk a haza kebelét. Értesse meg ön e szót mint egy becsületes ember szavát, s a nemzet nevében kimondott kötelezését azokkal, kik ha e szót megérteni, és méltányolni késnek, nem mást tesznek, mint irtózatos szenvedést hárítanak magukra, népekre, s a hazára. Ha a föllázadt román nép a fegyvert leteszi s a Status iránti hűséghez a kormány iránti engedelmességre visszatér, én ezennel biztosítom őket, hogy részeseivé lesznek a közös jognak, a közös szabadságnak egyenlő mértékben Magyarország minden lakosával nyelv és valláskülönbség nélkül. Ezzel mindent megadtam, amit egy Status polgárainak képes nyújtani. Itt kevesebbet adnék a románoknak, szolgákká alacsonyitanám őket, minek gondolatjától Isten őrizzen. preocupata: asta nu stau de loeu la indoiela a’ti respunde la întrebarea dtale si in scrisu. O facu, acest’a francu, emu se cuvine celui tare, precum națiunea ungureasca s’a dovedita in grelele tempuri de cercare. O facu acéstea cu convicţiunea, cu naţiunea mea, in aceste timpuri grele chiaru pentru aceea a pusu in mana mea guvernarea statului, pentru ca au aprobatu principiele si cugetele mele. O facu din acelu simtiementu alu inimei mele, care se sfasiia de durere, pentru sângele versatu si suferindele causate prin sceleratele agitațiuni ale perjurei case habsburgice. Eu sum omulu libertatei, care nu vrea se eserceze, nici nu poate suferi tirania. Nu dorescu nimic’a mai tare, decatu a imbracisiu la sinulu patriei, cu iubirea libertatei comune, pre toate poporale statului ungurescu, fara deosebire de limba si religiune, voiescu pacea, pentru ca la sinulu pacei se potemu fi cu totii cetatieni egalu liberi ai patriei libere, si in iubire si intielegere fratiesca se potemu vindeca catu mai curendu ranele trecutului si se potemu face patria fericita prin fericirea poporului. De aceste principie condusu, dechiaru dtale, si te impoterescu, ca aretandu scrisoarea’mi presents ori si cui, se faci cunoscuta vointi’a mea nestrămutata, ch mie imi pare reu din anima de nefericirea resbe- ului civile si m’asiu tiene fericiții deoa l’asiu pote curma, nu prin ascutîsinlu săbiei messorabile, ci cu ramur’a de oliva a pacei oneste. Amintescu de pace onesta, pentru că eu, omulu libertatei, nu vreau se me desfatezu in înjosirea servitutei, ci vreau se vedu partasiu alu libertatei comune, pre fiacare omn, care locuiesce pre parentulu acestei patrie. Deci eu nu pretindă servitute nici supunere necondiționata dela nimene din acésta patria, precumu superbulu Windischgrätz a catediatu a pretinde dela națiunea ungurésca, ci me voiu bucura, de voiu vedea că voiu primi ramura de oliva a pacei si a libertatei toti acei’a, cari cu manile cruntate sfasia pieptulu dulcei nóstre mame, alu patriei. Fir, ca acestu cuventu si oblegamentulu lui dechiaratu in numele natiunei se’lu intieléga, cu cuventulu unui omu onestu, aceia, cari intardiandu a intielege si apretiu acestu cuventu, nu facu alt’a, decatu atragu suferinda infioratoria asupra sa, a poporului seu si asupra patriei. Deca poporulu romanu resculatu va depune armele si se va intóarce la fidelitate catra statu si la ascultare facia de guvernu, eu prin acést’a i asecuru, ce voru fi partasi dreptului comune, libertatei comune, in mesura egale cu toti locuitorii Ungariei, fara osebire de limba si religiune. Prin acéstea amu datu totu, ce unu statu poate se dea cetatieniloru sei. Déca asin da romaniloru mai pucinu, iasiii dejosi la servitute, de care cugetu se me feresc a Ddieu.