Trianoni Szemle, 2010 (2. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 1. szám

Kedves Olvasóink! Amikor egy évvel ezelőtt a gondolatokból elhatározás született, és elindítottuk folyó­iratunk, a Trianoni Szemle első számát, nem számítgattuk, hogy 2010-ben kerek 90 éves évfordulót érintünk, hiszen júniusban lesz kilenc évtizede, hogy megszületett az egyik leg­igazságtalanabb békeszerződés Trianonban. A békekötést megelőző négy véres háborús év, a magyar nemzet kivéreztetésének vörös forradalommal lezáruló szakasza után felrémlett Magyarország elveszésének rettenetes víziója. Tőlünk mindenki követelt, az országtestből mennél nagyobb részt kiszakítottak jelentkeztek a győztesek előtt­­ jóváhagyásra. Azok pedig ítéltek, és meghallgatásunk nélkül és a világ tetszésére a példát, az igazságot, a megfellebbezhetetlen büntetést úgy szentesítették, hogy mi védekezők sem lehettünk. A sokat emlegetett ezer­éves magyar történelem, amely úgy külön is borzolta a nagy­nemzeti kedélyeket, az ő „bölcs jóváhagyásukkal” véget ért. A másfél évszázados fenyege­tettséget kivédő közép-európai hatalom - hazánk­­, amelynek vérére-áldozatára-fegyverére mindig számítani lehetett, mostantól - Trianontól - nem fog majd hivatkozni hősiességére. Lássuk, honan boldogul majd a maga kenyerén! Európai földrajz- és néptörténet-„ismerő” urak húzták-vonták a vörös tintás határvonalakat, és semmi nem számított, csak a dölyf, a hatalmi visszaélés, egy új rendteremtés, amelyben aláhúzhatták a győztesek szót abban a hitben, hogy új Európát teremtettek. A megrendíthetetlennek hitt hatalmak kárpitjai alá odatörekedtek a „jól jártak” és dicsérték a világ új felosztásának megtörténtét - mert alatt­valói hízelgésre minden hatalom mindig számíthat. Mi pedig, mint vesztett csaták, csúfos bukások, alantas békekötések vesztesei, ismét megpróbáltuk a talpraállás, a túlélés, a megmaradás kegyetlen próbájában a felemelke­dést, az újjászületést. Aztán negyedszázadon át az európai hatalmak csodálkozása köze­pette tiltakoztunk is a történtek miatt, de minden értéket érő megmozdulásunkat, igazság­keresésünket csak arra akarták felhasználni az új erősek, hogy az mennyire használhat az ő saját ügyeik megerősítésében. Új háború, új megpróbáltatás kimondhatatlan emberveszteséggel, s majd új békekö­tés, amelyben mi újra sarokba állítottak lettünk, most Párizsban. Aztán ránk köszöntött új huszonöt évig az elrendelt csönd, a hallgatás, mert új igazság­gal rendezett katonai-politikai megszállás következett, amelynek minden új haszonszerzést kimutató része az a kárpátaljai földdarab lett, melyet a Szovjetunióhoz csatoltak a párizsi békekötés „jóvoltából”. És kilencven év ellentmondásos múlása során az úgynevezett felszabadulás évtizedei után (bár egyedül mi fizettünk harccal és vérrel a megszállt kis közép-európai országok függetlenségéért, és igazán 1956-ban­ elhatároztuk, hogy feltárjuk az elhallgatott törté­nelmünk huszadik századi fejezetének történéseit. Ezzel adósak vagyunk. Nálunk itthon nemzedékek nőttek föl tudatlanul, mert ezekről tilos volt emlékezni. A három éve működő Trianon Kutatóintézetben egyre több alkalommal volt téma, nem ismeri, mert nem ismerheti népünk a 20. század korának azt a fejezetét, amelyben a tisztánlátás hiányzott. Semmiféle úgynevezett revizionista törekvés együnkben sem fogal­mazódott, de helyzetünk, eredményeink és sikertelenségeink megítélése céljából mi nem hagyhatjuk, hogy elsikkadjon egy olyan rendkívül súlyos próbákat végigküzdött korszak, amelyben a mi fájdalmainkról nem eshetett szó. Nem kilincselni akartunk jóakarói pártfo­gásért, mindössze azt akartuk - akarjuk -, hogy helyzetünk, megítélésünk legyen mindig az igazságosság elvének törvénye alá helyezve. Négy folyóiratkötetben található a bizonyság, hogy senki ellen nem támadtunk, kerül­tük, s kerüljük az összeütközéseket szomszédainkkal, Európa és a világ nemzeteivel, de hűséggel tárjuk föl a történelmi tévedéseket, melyek ellenünkben születtek. A folytatás új érünk, a mostani, amelyben őszinte törekvésekkel, jól végiggondolt mérlegeléssel folytatjuk elsősorban magunk és fiataljaink érdekében a felvilágosítást arról a tegnapról, melyet el kellett takarni népünk előtt is. Az elmúlt év arról győzött meg mindannyiunkat (szerkesztő­­ket-olvasókat), hogy szükséges, nemzeti önbecsülésünk törvényéből, a törekvés, és nem hiábavaló a fáradozás! Ennek reményében készítjük február hónapra az első új esztendei számot, a folytatást, abban a reményben, hogy az érdeklődés nyitott mindenfelé, ahogyan az elmúlt évben is tapasztaltuk. Megköszönjük kedves olvasóink őszinte és komoly érdeklődését és támogatását, meg­tisztelő bizodalmukat, amellyel megerősítettek minket a további munkára. Erőt-hitet-akaratot és közös sikereket kívánunk minden olvasónknak. Tisztelettel: a Trianoni Szemle szerkesztősége 2010. február TARTALOM 4-5 ELŐSZÓ VLASIS AGTZIDIS TANULMÁNYÁHOZ (Szidiropulosz Archimédesz) 6-19 A TÖRÖK NACIONALIZMUS MEGJELENÉ­SE ÉS A KELETI KERESZTÉNY NÉPIRTÁS (Vlasis Agtzidis) 20-23 BESZÉD TISZA ISTVÁN SZOBRA ELŐTT (Klebelsberg Kuno) 24-37 TISZA ISTVÁN MAGÁNÉLETE (Kiss László) 38-45 TISZA ÉS A HÁBORÚ KIROBBANÁSA (Raffay Ernő) 46-51 TISZA ISTVÁN BALKÁN-POLITIKÁJA (Tisza István aradi beszéde) 52-57 TISZA A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL (Tisza István képviselőházi beszéde) 58-61 A TISZA-CSALÁD SZAKÁCSKÖNYVE (Zeke Gyula) 62-63 A PÁRBAJ (Laptudósítás Tisza és Károlyi párbajáról) 64-65 BÁRÓ RADVÁNSZKY BÉLA FÖLJELENTÉSE... 66-67 GRÓF TISZA ISTVÁN MEGGYILKOLÁSA (Raffay Ernő) 68-81 AZ 1911-ES SZABADKŐMŰVES VITA (Raffay Ernő) 82-85 TRIANON OKAI (Salamon Konrád) 86-89 ELFELEJTETT MAGYAROK (Fábián Gyula) 90-91 FELVIDÉK 1914-20 (Popély Gyula könyvé­ről Raffay Ernő) 92-101 A TISZA-ÉVKÖNYVEK REPERTÓRIUMA (Horánszky Nándor) 3 TRIANONI SZEMLE

Next