Trianoni Szemle Évkönyv, 2015 (7. évfolyam)
Tartalom
TRIANON VÁLTOZATLANUL VÉSZJELZŐ akár megvető nyilatkozatok bizony nagy számban és gyakran hangzottak el az elmúlt egy-két évtizedben hazai neoliberális beállítottságú íróktól, filozófusoktól, „politológusoktól” és balliberális pártpolitikusoktól idehaza és külföldön, többek részéről nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy rossz hírét keltsék országunknak, a magyarságnak. Ezáltal szembehelyezkednek a nemzeti érzelmű és törekvésű magyar embermilliókkal és zavart keltenek a tényszerű történelmi ismereteket megszerezni vágyók, mindenekelőtt az ifjúság körében. Holott a fiatalokat nem egyszerűen oktatni kellene, hanem nemzeti történelmi szemléletre nevelni az összefogás, a nép és haza iránti szeretet és elkötelezettség jegyében. Mert akárhogyan is nézzük, úgy tűnik, hogy a rendszerváltás eddigi negyedszázados történetében sem sikerült Trianonnal kapcsolatban a magyar embermilliók számára elég sokoldalú és hatásos értelmező és felvilágosító munkát végezni. Pedig sok gondunk, bajunk visszavezethető e katasztrofális magyar tragédiára. Nagy tehát a történészek és általában a magyar értelmiség felelőssége és tennivalója e tekintetben, s konkrétan Trianonnal kapcsolatban is. Felejteni ugyanis nem szabad, de emlékezni sem revánsvágyból vagy mások iránti gyűlöletből kell, mert történelmi tapasztalat, hogy az ilyen hozzáállás sehova nem vezet. Emlékezni és emlékeztetni, de tájékoztatni is csak tényszerű ismeretekből, valamint tiszta emberi és nemzeti önérzetből kiindulva célszerű. Ebben a szellemben képesnek kell lennünk tisztán látni a múltat, s előremutató tanulságokat levonni belőle a mára és jövőre nézve a magyar összefogás és megmaradás, sőt a fejlődés és a gyarapodás érdekében. Ez a mi dolgunk: építeni, gazdagítani és erősíteni országunkat, egész Kárpát-medencei nemzetünket. A föld ugyanis azoké, akik lakják, és akik munkálkodnak rajta, illetve akiket évszázadok óta betakar. Nem felejthetjük el, hogy az antant vezető politikusai - különösen Lloyd George, brit miniszterelnök és még inkább Georges Clemenceau, francia miniszterelnök - magyarellenes önkívületükben mit műveltek, milyen embertelen csapást mértek ránk, magyarokra kilencvenöt esztendővel ezelőtt. Azért sem, mert olykor még mindig akadnak nem kis számban eszmei követőik a mai Európában. Annak ellenére, hogy a békeértekezlet akkori résztvevői is csak tehetetlenül nézhették, mint teszi tönkre Európát is Clemenceau dühödt revansizmusában. Nem beszélve arról, hogy ennek a romboló eszmevilágnak megvannak a belső kiszolgáló cinkosai ma is országunkban (a tehetetlen károlyi mihályok, a liberálbalodali kun bélák és sehonnai lindner bélák „utódai”), akik akár itt, akár az Európai Unióban nemzetietlen politikai magatartásukkal és tevékenységükkel nemcsak saját népünknek ártanak, hanem Európát is rombolják. Azt sem felejthetjük el- a magyarság védelmében, s a jószomszédi barátság európai szellemében -, hogy a szomszédos országok akkori vezető poltikusai milyen vad nacionalista mohósággal estek neki Magyarország szétmarcangolásának, s bizonyos magyarellenes erők máig nem nyugszanak. Azért ne felejtsük tehát ezt el, mert az utódok manapság is gyakran előhúzzák az ún. magyar kártyát zabolátlanul önző sovinizmusuk kiélésére. Végül is tudnunk kell tehát, hogy kik, milyen erők és mely nemzetközi, illetve honi körülmények idézték elő Trianont, Mohács után a legnagyobb magyar nemzeti katasztrófát, hogy a mában, vagy a jövőben ne érjenek bennünket meglepetésként tragédiák. Képesnek kell lennünk időben felismerni - képletesen szólva - a „ nagy és kis antant” által ihletett magyarellenes szándékú külső és belső erők létét, szövetkezésüket ellenünk. Ne felejtsük el, hogy az 1940-es évek, illetve 1950-es évek közepén saját szövetségeseink rohanták le hazánkat. Aki tehát úgy gondolkodik, hogy még egyszer „ilyesmi” nem fordulhat elő, mert a Nyugat részeként a NATO és az Európai Unió tagja vagyunk, az nagyot tévedhet, és felkészületlenül érheti újabb tragédia. Európában és a nagyvilágban ugyanis olyan jelenségek tapasztalhatóak és olyan események zajlanak, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Egyrészt mozgásterünket a globalizálódott világban is jórészt „ilyen-olyan” nagyhatalmak határozzák meg. Másrészt maga az emberiség sem mindig feltétlenül jó irányba akar menni. Gondoljunk csak a napjainkban zajló, Európát elárasztó „irányított” menekülthullámra! Ennek bizony még beláthatatlanul súlyos következményei lehetnek. Ne legyenek tehát illúzióink! Ezért magunkra nézve véssük jól emlékezetünkbe, hogy a nagy magyar tragédiák többnyire akkor következtek be, amikor nem volt magyar összefogás és előrelátás, a belső árulók pedig azoknak az idegen uralmi erőknek a kezére játszottak, amelyek leigázták és megalázták nemzetünket. Eredményesen csak erős, szuverén állam és egységes nemzet képes boldogulni és hatékonyan megvédeni magát. Ebben az értelemben és szellemben üdvözlöm és köszöntöm a Trianoni Szemle szerkesztőségének ezúton megvalósuló nemes törekvését, mely szerint ismert és szakavatott szerzők írásai, tanulmányai révén évkönyv formájában nyújt elmélyült és sokoldalú ismereteket, átfogó tájékoztatást Trianonról, az egyik legnagyobb történelmi tragédiánkról, okulásunkat s a tanulságok levonását elősegítendő.