Trianoni Szemle, 2017 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2017-07-01 / 3-4. szám

ZSIDÓ HŐSÖK A NAGY HÁBORÚBAN Doberdo és különösen annak Redi­­puglia és Palazzo között előugró része ellen irányult. A Doberdo védelmét ekkor Lukachich tábornoknak meg­erősített dandára látta el. Hét napig tartott az olasz bombázás, amely el­seperte az állások kőgátjait, szétszag­gatta a drótakadályokat és elpusztí­totta a telefonvezetékeket. Ekkor in­dult meg az olasz gyalogság táma­dása. Három napon keresztül sikerült az olasz rohamokat kivédeni. A ne­gyedik napon (július 3-án) azonban a harmadik olasz roham áttörte Palazzo és Redipuglia között az osztrákok vo­nalát. A védelem felső vezetése ekkor az arcvonal más részén tartalékban levő kecskeméti 38-as zászlóaljat adta Lukachich rendelkezésére, melynek Inselt százados volt a parancsnoka. Inselt a zászlóaljat harcalakzatban be­vezette a füst és por borította térbe, amelyben csak sűrűn robbanó olasz gránátok tűzfénye derített kísérteties világosságot. Az előnyomulás alatt a zászlóalj súlyos veszteséget szenve­dett. Találkozó harc fejlődött ki, amely rövid verekedés után azzal végződött, hogy az olaszok a kezdődő alkonyat­ban az állásba hátráltak, ahol tartalé­kaik voltak. Inselt zászlóalja tehát az olaszok térnyerését az álláson túl megakadályozta. A parancs azonban többet kívánt. Az állást kellett vissza­foglalni. Ezt Inselt a következő napra tervezte, így virradt fel a július 4-e. Reggel fél nyolckor kezdte meg az olasz tüzérség a bombázást, amelyet az olasz tömegek háromszor is meg­ismételt támadása követett. A harma­dik támadás visszaverése után az olasz tüzérség annyira fokozta az ágyúzást, hogy Inselt kénytelen volt a zászlóaljat, nehogy az megsemmi­süljön, a füst és por leple alatt né­­hány száz lépésre, némi fedezéket nyújtó terephullám mögé visszave­zetni. Itt a zászlóalj két támadást vé­dett ki, de most az olasz tüzérség kö­tött léggömbről vezetett, tehát ponto­san célzott bombázása kezdte a zász­lóalj ellenálló képességét fogyasztani. 16 órakor az olaszok nyolcszoros raj­vonalban és e mögött erős tartalékok­kal támadásra indultak. Dacára a mi bakáink heves, jól irányzott puska­­tüzének, az olaszok több helyen is be­törtek, a vitéz bakák azonban meg­mentették a helyzetet. A vonalaink­ban keletkezett vad és hosszú kézi­tusa ugyanis az olaszok hátrálásával végződött. Ekkor fúvatott vnselt ro­hamjelet. Egy ember gyanánt rontott a zászlóalj ’Mollináry, hajrá!’ csataki­áltással a hátráló ellenségre. Szaporán dolgozott a szurony és a puskatus, de a láb is, hogy a zászlóalj el ne marad­jon az ellenségtől, ennek nyomában ért a zászlóalj az állásba, amelyből a hátráló ellenség még a tartalékokat is magával ragadta. Rövid kézigránát­­harc az állásban befejezte a tisztoga­tás munkáját. Inselt hamarosan ren­dezte a zászlóalját, megszervezte az állás védelmét s az alkonyat felé meg­kísérelt olasz támadást már könnyű­szerrel utasította vissza. A vázolt harcban a zászlóalj elvesztette harco­sainak felét (pontosan 476 főt), de még nagyobb volt az ellenség veszte­sége. Ez a haditett egész arcvona­lunkra nagyjelentőségű volt és annak további megtartását lehetővé tette.”11 A harctéren végrehajtott kiemelkedő fegyvertényért és hősiességért ado­mányozható, 1917-ben I. Károly ki­rály által alapított Tiszti Arany Vitéz­­ségi Érmet négy zsidó származású tiszt érdemelte ki az első világháború folyamán. Közülük a legmagasabb rendfokozatot borszczenkai Léderer Henrik viselte, aki aktív állományban a vezérőrnagyi rendfokozatot érte el, majd nyugállományban altábornagg­­gyá léptették elő. Léderer Henrik ez­redesként mint az egri császári és ki­­ s Farkasréti zsidó temető hősi parcellája, előtérben krupicéi Bauer Gyula címzetes tábornok síremléke, aki a híres kaposvári „rossebb" bakáknak, a cs. és kir. 44. gyalogezrednek volt a parancsnoka (Fotó: Stier Márk) 11 Felszeghy Ferenc: Rendjelek és kitüntetések történelmünkben (Budapest, é.n.) 159-160. o. (Továbbiakban: Felszeghy)

Next