Trianoni Szemle, 2017 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2017-07-01 / 3-4. szám

„A MAGYAR ESZMÉNY LÁSZLÓBAN LETT KERESZTÉNNYÉ ÉS SZENTTÉ” bélyegét Európa arculatára. Rájuk emlékezünk még 1700, 500 és 120 év távlatából is. Az ötlet tavaly tavasszal Győrben fogalmazódott meg bennem, amikor április 8-án a lengyel kisebbségi önkor­mányzat szervezésében került sor a Lengyel-Magya Ba­rátság Napja 10 éves évfordulója alkalmából a győri jubi­leumi rendezvényre, melynek keretében a győri színház­ban Lech Kaczynski emlékére táblát avattunk. És Szent László királlyá választásának 940-ik és szentté avatásának 825-ik évfordulója alkalmából a Báthory-Bem Egyesület kezdeményezésére Szent László-emlékévre emeltük az idei esztendőt. A döntés jó volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a gazdag programsorozat, mely már eddig mögöt­tünk van. És a Magyar Országgyűlés is Szent László-em­­lékévé nyilvánította 2017-et. Az emlékév február közepén Győrben kezdődött, ahol Szent László hermáját is őrzik. Erre az alkalomra elkészült a Szent László-év emlékzászlaja, melyet Pécsi­­ Dániel ter­vezett. Itt, a székesegyházban Veres András püspök, a Ma­gyar Püspöki Konferencia elnöke celebrálta a misét, majd a rendezvény végén átvette az emlékzászlót a tervezőtől. Az ünnepségsorozat Lengyelországban, Prietkow Tribu­­nalskiban folytatódott március második felében. Ebből az al­kalomból az évszázados vártemplomok Szent Lászlót ábrá­zoló freskóiból nyílt kiállítás, melyet megtekintett Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök is. Áprilisban Horvátország fővárosában, a Szent László ala­pította Zágrábban ugyanúgy a horvát és magyar államelnök jelenlétében nyitották meg a már említett kiállítást, horvát nyelven. Szintén áprilisban került sor a másik általa ala­pított püspökségen, Nagyváradon a II. magyar-lengyel­­erdélyi találkozó nyitórendezvényére. A magyar- és len­gyelországi lengyelek itt, a lovagkirály szobra előtt vehet­ték át az emlékzászlót. Ugyancsak e hónap húsvét hétfőjén indult a Gál Péter által 2005-től szervezett, hagyományos feltámadási menet Karádról Csíksomlyóra, ezúttal Szent László jegyében, a Szent László települések és plébániák bevonásával. Szentmise a vártemplomban - Nagyvárad A Szent László-év nyitórendezvénye Győrben. Veres András püspök átveszi az emlékzászlót Pécsi L. Dánieltől 2017. JÚLIUS-DECEMBER 23.

Next