Trianoni Szemle, 2017 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2017-07-01 / 3-4. szám

A MAGYAR ESZMÉNY LÁSZLÓBAN LETT KERESZTÉNNYÉ ÉS SZENTTÉ OROS MÁRTON „A MAGYAR ESZMÉNY LÁSZLÓBAN LETT KERESZTÉNNYÉ ÉS SZENTTÉ” I­smerjük a görög tudós, Arkhimédész mondását: „Adjatok egy biztos pontot és kimozdítom a világot!” Talán ilyen biztos pontnak lehet nevezni Közép-Európában az el­múlt évezredben Szent László alakját. Nem véletlen mondta róla a nyitrai származású Prohászka Ottokár: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté.” Újszövetségi hasonlattal szólva, ilyen kőszikla nekünk itt, közép-európaiaknak a Lengyelországban született lovagki­rály, Szent László, akit nevezhetünk akár a magyar-lengyel barátság és a visegrádi együttműködés első emblematikus alakjának is. Sőt, mindjárt ki is bővíthetjük ezt térben Zág­ráb, illetve Nagyvárad, a székelyföldi, csángó és palóc le­gendákat illetően Horvátországtól a Felvidéken és Erdélyen át egészen Moldváig. Kevésbé ismert az a legenda, mely szerint egyik alkalommal a tatárokat üldözve túl a Kárpáto­kon, már Moldovában elért egy folyóhoz. Ott megállva táltos lova, majd ő maga is ivott a vízből, és így szólt: szeretem, szeretem. Azóta nevezik ezt a folyót Szeret folyónak. De további aktualitása is van a lovagkirálynak. Szent László idejében is igencsak átjáróház volt Európa, akárcsak manapság. Az ő harcai és napjaink terrorveszély elleni küzdelmei között szintén van némi párhuzam, nem vélet­lenül a határőrség védőszentje is. Ám Szent László tiszteletének földrajzi határai a Kárpát­medencében nem érnek véget. Északon emléke elér egé­szen Litvánia fővárosáig, Vilniusig. Kevésbé köztudott, hogy Európában Litvánia volt úgymond az utolsó pogány fejedelemség. A XIV század végére Jagelló (litvánul Joga­­ila), az akkori litván fejedelem belátta, hogy ha államát fenn akarja tartani, akkor csatlakoznia kell Európa keresz­tény nemzeteihez. 1386-ban így vette feleségül Nagy Lajos magyar és lengyel király kisebbik lányát, Hedviget és ke­resztelkedett meg. A keresztségben az Ulászló nevet vá­lasztotta, és II. Ulászló néven lett a lengyelek királya és a litvánok fejedelme. A névválasztással egyben Szent László iránti tiszteletét is kifejezte. Dél felé pedig emléke nem ér véget Zágrábnál, hanem tart egészen Konstantinápolyig. Napjainkban kevésbé is­mert, hogy Szent László lánya, Piroska bizánci császárné lett, akit az ortodox egyház Eiréne néven avatott szentté. Szarkofágja jelenleg a Hagia Sophia előcsarnokában talál­ható. De ugyancsak itt, Konstantinápolyban (Isztambul) található az az aranymozaik kép, mely Eiréné császárnét és férjét ábrázolja, amint gazdag adományt nyújtanak át a Szűz Mária ölében ülő Krisztusnak. (Külön érdekesség, inkább csoda, hogy az 1453-ban a törökök által elfoglalt, majd mecsetté átalakított Hagia Sophiában - ma múzeum - ez az Árpádházi szentet ábrázoló mozaik megmaradt.) Ugyancsak ő alapította Konstantinápolyban a Pantokrá­­tor-kolostort és a hozzá tartozó kórházat. A páratlan épít­kezést bizonyítja, hogy később ez a kórház szolgált mintául a középkori Európában s az arab világban. De nemcsak az alapításban vett részt, hanem a források szerint az épít­kezést is szorosan figyelemmel követte. Sőt Xénia (Idegen) néven belépett a kolostor szerzetes nővérei közé. Mai összezavart és értéküket vesztett társadalmunkban nagyon fontosnak tartom a viszonyulási pontokat. Euró­pának vissza kell találnia azokhoz az értékekhez, amelyek évezredeken át fenntartották s biztosították fejlődését a kultúrában, művészetben és a gazdaságban. Ilyen szilárd pont lehet Szent Márton püspök és Márton Áron püspök is, hogy csak a tavalyi emlékévet említsem. De a kettejük között térben és időben helyet foglal egy harmadik Márton, azaz Luther is, aki munkássága révén szintén rányomta TRIANON­I SZEMLE

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék