Katolikus gimnázium, Trsztena, 1871

4 városban egy szegény TMJ6 javadalmaztatását legkegyelmeseb­b tanulmány alapból, vagy ors^^os kolte^geá ^á J ^ Miaultak, mert a hogy a tanulmányi alap vagyoni állapota nem engedi 1AAA hatott, a közönség reményét egy jobb boldogabb l°86?-iki martius 11-én tartott ülésében követke^leg «ekedet^ ^ k5zi)ségének tertletén egy gymnasium országos melle«. |W­­* minden vidék­ben ugy az árvái derék nép szellemi miveltsége eszközeiről fon£“*“^ mbSterhez mint kedves kötelességének ismeri, jelen kérvényt a vallás és közoktatási ministerhez áttesszi.^ kedvez. yfflé8 alapjár­a fdmélt miniszerim­, nem késett az ^get be­tomTmlg^atgy'a maga‘s ^riseletenak beterjesztett ajánlatokat okmányszeru­ lekötele­s^alakjába^^lima ki, s^késede^em^nélkül^tercesze^e^^^k^_ épület terve­zetével együtt felterjesztette Trsztena város közönségének nyilatkozatát, mellyel az ma­­** ■ azoknak kiket illet hogy mi az általunk az illető járásbeli szolgabiroság előtt kiállított számára évenként 30-51 lágy tűzifát kiszolgáltatandunk, s ha kivantatnek boltelke­­rületéből egy kertnek való alkalmas s kívánt nagyságú tért is kihasitandunk. Miről esele sajátkezű­leg aláirt, és a város pecsétjével ellátott körlevelet kiadjuk. KéliTrsztenán, 1866. január 11-én. „ i?£V?k?!Ináralf­^ ’ E nyilatkozathoz később a megye a következő lekötelezéssel ján • „Mi bizottmányilag egybegyült Árva megye közönségé at 381 szám alatt hozott határozatnál fogva egyhangúlag oda nyilatkozunk, hogy mi az általunk a magas képviselőháznál országos költségen Trszten a mező­városunkban fel­állítatni kért reálgymnasium tantermeinek első felszerelését magunkra vállaljuk, szerelése eszközlésére magunkat ezennel ünnepélyesen lekötelezzük. Kuh Alsó-Kubinban, 1868-iki febr. 4-én. . .. Amelye de különösen Trsztena város lelkes közönségének ily nemesérzelmű ajánlatai nem maradtak hatástalanok. Dicső emlékű közokt. mumterunk Eötvös József

Next