Thaisz András (szerk.): Tudományos Gyűjtemény 5. évfolyam, 1821
2. szám - Mednyánszky Alajos. Báró : Ghymes Várának le-irása. 36-46
Mint ezeket öszsze véve nagy részint eltűnik azon zsalfa fény , melly szemünket eleintén elfogta, és Lykurgosnak szép rendű épülete, mint emberi, következőleg tökélletien mív, megszűnik fontolatlan tsudálkozásunk tárgya lenni. De mint első szerentsésebb próbatétel eggy mély, szövevényes tudományban, mellyben az emberi elme gyenge próbatételeknél egyebet mind eddig nem szült, a' hol a' tárgy maga, az eggyes emberek, szüntelen dolgoznak a' feltett czél, a' polgári szabadság elérhetése ellen , — valóban igen nevezetes az, sőt valóságos tsudálkozásunkat is megérdemli ha meggondoljuk, hogy a' merész Spártai törvény szerző e' részben olly járatlan ösvényt tört , mellyen ezen időtől fogva , több mint két ezer esztendőnek elforgása alatt eggy követője sem bátorkodott megjelenni. Ő nem elégedett meg az Uralkodás módjának elrendelésével , hanem a hazafiak akaratát , gondolkozása módját is a közös cél felé kivánta vezérelni , jól álllátván, hogy a' köztársaság' külső formája , akármely mesterséges legyen is, az emberi gyarlóság' törekedéseinek ellent nem álhat , ha a lélek, a közszellem, mely az abban öntött matériát, a' hazafiak' egész eggységét , mozgásba hozza, annak fentartásán nem igyekszik. T. J. Ghymes Várának le irása. Nyitra Vármegye' Magyar Ország' nevezetesebb részei között nem utolsó helyet foglal el, mind ki terjedésére, mind népességére nézve. De 2.