Tükör, 1935 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1935-07-01 / 7. szám
66 A másik nemzeti színház a bécsi Burgtheater. A Comédie Frangaise mellett a Burgtheater bizonyítja leghatározottabban, hogy «hagyomány» és «korszerűség» egymással nem ellentétes, hanem összeegyeztethető stílusjegyei a jó színháznak. A «hagyomány» nem megállást, beporosodást, megkövülést jelent, ha helyesen értelmezzük a szót, hanem a szellemnek és a tartalmat adó léleknek szükséges folytonosságát. Belső megújhodás nélkül pedig nincs élet. És a legélőbb művészet, a mindenkori mához legkötöttebb színház nélkülözheti legkevésbbé a szakadatlan belső felfrissülést. A harmadik «nemzeti színház»: a magyar nemzet százesztendős színháza. Ebben a tiszta éthoszból és tiszta művészetből fogantatott intézményben kell testet öltenie a magyar színházi kultúra végső életeszményének. A Nemzeti Színház elsősorban a nemzeti életnek egyik leghatásosabb szavú kultúrtényezője, tehát programmja és életformája szerint kultúrszínház. A magyar irodalom és a magyar művészet szolgálatán keresztül a magyarság életideáljainak állandó és hatékony ébrentartója és egyben a különleges helyzetű magyar nemzet európai kapcsolatainak őrzője és ápolója. Míg színészeiben a magyar szó hithirdetőit neveli, addig műsorában egyformán kér részt a magyarság sorsproblémáival viaskodó és a színpad érzéki nyelvén a tömegekben nemzeti létünk értelmét tudatosító magyar drámai alkotások mellett a világirodalom minden régmúlt és mai klasszikusa, hogy az a tragikus kettősség, amelyről a költő szólott, a színház művészetének esténkint felizzó fényében egyetlen élménnyé forrjon össze: Néz Nyugatra, borús szemmel néz vissza Keletre A magyar, elszakadott testvértelen ága nemének! Ha nyugatiság és magyarság, múlt és jövő feloldhatatlan szintézisben adják a magyar nemzet színházának legbensőbb tartalmát, nemzeti színházunk teljesíti legfőbb életfeladatai . Görgényüvet,csűri emlék. Irta NAGY EMMA Nappal: tűző-Nap frénye, este: didergő lábam, patakkőről lecsúszott, vízbemerült szandálban. Egy szál ruha, kis könnyű, meleg délelőtt felvett, melyben este hűs szellő a hegyről hazakerget. Minden este jó szándék: reggel viszek kabátot és az új nap meg újra ruhátlan húz magához. Nagy szerelmes fényekben valami ősi vadság vitte lábam a hegynek, korláttalan szabadság. Ismeretlen kis falu vigyázott féltő szemmel: Ej, ej, meg ne ijessze valami gonosz ember. Gombák földje fehérlett, utamat páfrány zárta, csókolózott a széllel százezer virágpárta. Fent a havas orgona nyílni kezdett magától — kemény lett a levegő tömény fenyves-szagától. Csak egy kunyhóra vágytam szívet repesztve. Fenyőfából egy ágyra, esőfogó ereszre. Egy kísérő kutyára, egy fejhető kecskére, hogy ne kelljen lemenni a faluba estére . . . De óh, le kellett mennem, s a faluban a posta szatyorban hozott hírét pont a városból hozta Hogy valaki ingatag sorsát kezembe tette, hogy vagy én, vagy egy golyó.—És befogattam este. Hajnalban már vonattal mentem kutyafuttában, a nagy havas felhőit úgy lengette utánam . . . Jaj azóta be, sokszor visszasírok a hegybe, óh ha ottan egy kunyhóm és két állatom lenne!... És átkozom a várost: hazug a teste, lelke, én nagy virágvetésem botokkal széjjelverte! Mi maradt is: befedi leszálló piszka, kozma, Görgényben a havason, ha egy kis kunyhóm volna .. .